Szerző: Primož Novak
Fotók: Rok Klemše
Helyszín: Velesajam / Zágráb
A koncert dátuma: 2016. 06. 01.
Jegyár: 30€
A Slayer és az Anthrax viharos 35 évet tud maga mögött, ami kétségkívül hosszú pálya. A játékstílusban bekövetkezett sok változás és a tagcserék ellenére mindkét zenekar talpon tudott maradni. A Slayernél az utóbbi évek nem éppen a legjobbak. 2013-ban megrázta őket Jeff Hanneman gitáros halála, aki a thrash metal néhány legnagyobb klasszikusát írta. A Slayer azonban nem törődött bele a sorsába, és folytatta. Tavaly még albumot is kiadtak »Repentless« címmel, amely néhány pozitív kritikát is kapott. Utána persze elérkezett az idő, hogy a Slayer újra turnéra induljon, és megpróbálja ismét bebizonyítani, hogy még nem való a raktárba. Három év után a zenekar, amelynek jelenlegi tagjai Tom Araya, Kerry King, Paul Bostaph és Gary Holt, visszatért Zágrábba. A zágrábi Velesajam környéke tele volt feketébe öltözöttekkel és csillogással: a szomszédos csarnokban ugyanis éppen érettségi bált tartottak, ami a környéket kétségkívül tarkává tette. De térjünk vissza inkább a fellépőkhöz.
Elsőként az Anthrax lépett színpadra némileg módosult felállásban, de talán a legörvendetesebb tény, hogy az énekes ismét a legendás Joey Belladonna, akivel a zenekar a nyolcvanas években a legismertebb lemezeit készítette. A zenekar fellépésére nem lehet panasz. Koruk ellenére hihetetlenül energikusan nyomták a színpadon, az összeszokottságban sem volt érezhető kiesés. Jonathan Donais gitáros meggyőzően játszotta le a szólókat, a beugró dobos, Jon Dette pedig gond nélkül lépett a legendás Charlie Benante helyébe. A baj inkább a hanggal volt. A csarnok akusztikája ugyanis nem éppen kielégítő, ezért a füldugó kötelező felszerelésnek számított, de sokat az sem segített. A másik gond maga a műsor volt, amely kiszámítható, sőt időnként egyenesen unalmas volt. A zenekar ugyanis inkább a lerágott csontokat helyezte előtérbe, mint az Indians, a Caught in a Mosh, a Madhouse, az Antisocial és társaik. A idén megjelent „For All Kings” albumról ugyan eljátszották a thrashes hangulatú Evil Twin és Breathing Lightning számokat, a kiváló Blood Eagle Wings viszont kimaradt. Röviden: úgy tűnt, mintha a zenekar félne szélesebb körben bemutatni az újabb dalokat, vagy egyszerűen a közönség alapján úgy ítélte meg, hogy jobb, ha a bevált slágereit játssza. Az Anthrax még korántsem leírható, valószínűleg többet kaptunk volna tőlük, ha ők a főszereplők.
A Slayerről valószínűleg nem kell külön hangsúlyozni, hogy az utóbbi években nincsenek a legjobb formájukban. Mégsem érdemes őket teljesen leírni. A zenekar a Repentless című számmal nyitotta a szettet, majd még néhány újdonság következett, amelyeket természetesen a megszokott repertoárjuk mellett mutattak be. A Slayer az újdonságokkal azt akarta bizonyítani, hogy Hanneman nélkül is folytatható a munka, de sajnos kiderült, hogy az új dalok minden, csak nem kiemelkedők. Ha a Slayernek nem lenne meg az a híre, amelyet a múltban kiépített, ma már jóval kisebb termekben játszana. A zenekar fellépése azonban nem is egészen lesújtó. Tom Araya a hátproblémái miatt alig mozog, az éneke is fáradtnak hat. Kerry King, a metalszíntér örök provokátora is alaposan meglustult, rutinból ringatózik a játéka közben. Mindenképp dicséretet érdemel Gary Holt, akinek nagy cipőbe kellett belelépnie, de a játéka és a szólózása kétségkívül meggyőzőbb, mint Kingé. Végül Paul Bostaph dobos régi ismerőse a zenekarnak, így rendesen letette a magáét. A Slayernél nem változott túl sok minden: Araya kommunikációja továbbra is hideg, Kerry King szólózása továbbra is idegesítő, egyedül a ritmusszekció működik valahogy még tisztességesen. Az egész azonban egyre rutinszerűbbnek és ráuntabbnak hat. A rajongók azért megkapták a magukét, hiszen a zenekar klasszikusokat játszott, például a Reigning Blood, South of Heaven, Season in the Abyss, Postmortem, War Ensemble, Dead Skin Mask és társaik. Még a híres Reign in Blood előtti időszakra is visszatekintettek, és így a Hell Awaits, a Fight Till Death és a Black Magic is megleptek. Természetesen a klasszikus Angel of Death-tel búcsúztak, amelynél leeresztették az aktuális album zászlaját, mögötte pedig egy Heineken sörlogó formájú zászló volt, rajta a felirattal: „Hanneman still reigning”. Mindenképp szép gesztus, hogy a zenekar a végén tisztelgett az elhunyt legenda előtt, de valahogy azt vártuk volna, hogy Araya már korábban is megemlíti Hannemant, amikor valamelyik száma elhangzik.
A Slayer rutinszerű fellépésével valószínűleg csak a megrögzött rajongókat elégítette ki. A zenekar sajnos még egy átlagos koncertet sem tud kipréselni magából, miközben az Anthrax az energiájával (az évek láthatóan mégsem akkora akadály) bebizonyította, hogy még korántsem való a süllyesztőbe. Bár tőlük is elvárhattunk volna valamivel többet a dalválasztás terén. Röviden: ha a Slayert már láttad, a pénzedet inkább tartogasd valami színvonalasabb koncertre.
Képgaléria
