Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: Rosetta
Kiadó: Translation Loss Records
Megjelenés: 2010
Játékidő: 47:45
Értékelés: 4.9/5
Eklektikus metal űrhajósoknak – így lehetne meghatározni a philadelphiai Rosetta posztapokaliptikus tájait, amelyek 2003 óta söpörnek végig a hangzó katarzis síkságain. A termékeny négyes központi tengelye Dave Grossmann, a Sense Fracture basszusgitárosa, valamint a hathúros eklektikusa, a Sundayrest gitárosa, Matt Weed körül alakult ki. A közös vízió és a zenei alkotás iránti szenvedély, főleg pedig a zenei elbeszélések további szövögetése iránti közös vágy újrafogalmazta az időt és a teremtést. A régi zenekarok hamvaiból kezdett kikelni az új post-metal csoda, a Rosetta, amelynek alapküldetése az első naptól fogva az elme és a hallgatói érzelmek tágítása hangzó stimulánsokkal. Egyszerre keveredik, mint a tündérek gyógyitala, a zeneírás hagyományos és teljesen kipróbálatlan kísérleti formája, a szavak textúráinak megteremtése és a hangmanipuláció – mindennek a középpontjában pedig te állsz, világűrlény, lelki entitás és az agyhoz kapcsolódó, csodálatos fülpár tulajdonosa!
A Determinism Of Morality, a Rosetta tudatának széles spektrumú, harmadik remekműve monumentális struktúrákat kínál, ez alatt az isteni hangzás alatt pedig a teljes transzcendencia kolosszális filozófiáját. Isten névtelen és testetlen alakban van jelen, az alapvető intergalaktikus szekvenciák között pedig az idők végének drone-os hangulata kúszik elő, amelyből már jócskán kaphattunk az Isis, a Pelican, a Neurosis, a Red Sparowes és a Cult Of Luna munkáiban, a kevésbé ismert City Of Ships zenéjében, és a modern zenei avantgárd egymásra amúgy hasonlító, de ugyanolyan ütős és függőséget okozó neveinek egész palettáján. A hangzás gigantizmusa a nyitó Ayil című számmal bontakozik ki, amelyben a vokális manipulátor, Michael Armine ügyesen és gutturálisan lovagol Matthew Weed áttetsző gitártorzításainak hullámain, teljes összhangban a tiszta és metronómszerűen játékos dobjátékkal, amelyet ifjabb Bruce McMurtrie szolgáltat. A lélekben nem maradnak a durva struktúrák repeszei, csak a pasztellkellem könnyed és lágy vonalai sorakoznak benne.
https://www.youtube.com/watch?v=76kp6xjA-hk
A Je n’en connais pas la fin még mélyebbre visz a világűrben, olyan szférákba, amelyek túl vannak Gábriel angyal fanfárjának hatókörén: „Plague upon the frame / Crawling from within / Simple sullen home / Withering away / Locked behind a door / Of secrets best kept shut / Crushing venom wept / Right into the hands / Plague upon the frame / Crawling from within / Withering away / Simple sullen homes”. Közvetlenül utána elhalnak a hangok, és a világűr vákuumában felmorajlik a Blue Day For Croatoa hangszeres tömege, amely lágy fényként izzik a fekete univerzum közepén. A megújult Pink Floyd modern textúrái hullámokban térnek vissza, hogy termékenyen párosodjanak a Between The Buried And Me kemény és durva hangzásának elemeivel. A klaszterek a Release című számban sűrűsödnek össze. „Heavenly bounded by time / Cast shadows at ice seas / Transmit data encode / A final message for beloved / A withering on me / The withering of me now / So sound your horn without me / Please lay your hands before I go / Lay your hands / Sound your horn / Let this go / The iron core set to implode / The withering on me / The withering of me now” – szavak, amelyek a lélekbe és az értelembe vágnak. Erre rétegződik a súlyos ritmika, a tökéletes szépség bombasztikus exhibicionizmusa és a fenomenális hangtájak. Elbűvölően és hipnotikusan tapad minden ütem a meglágyult szívre, az eredményességért járó köszönet jó része pedig a produceri varázslót illeti, aki eddig a Pelican és a City Of Ships, meg számos más zenekar konstrukcióiban varázsolt, és fémművesen kifinomult módon hegesztette az illesztéseket. A bánat katasztrofális pillanata mindig jelen van, de soha nem fojtja meg a masszív kitörés hengerlését. „Lay your hands on me / Sound your horn / The moments and places / Scattered in the white light / And the first will be the last one / Ash / Burrowing / Ashes / Crawling” – ezek a Renew vignettájának töredékei, hogy aztán belehajózhassunk a megrázó címadó dal, az A Determinism Of Morality epikus zárásába, amely mindent, amit fent felsoroltam, sűrített egésszé fon össze. Új világ születik. „By the grace of god you saved us all / By the ending of you / Slowly reseed / With tongues we speak this night / Slowly reseed / Heavenly descended” – szavak, amelyek simogatnak és vigasztalnak. A világegyetem megnyugszik, és a jövőben is örökké megmarad, mi pedig eljutottunk még egy kivételes album végére!
https://www.youtube.com/watch?v=BIH4U7poyww
Érzed a saját kicsinységed fájdalmát és a frusztrációt itt és most? Az üres végtelen határtalansága és kiterjedése tölti be a világűr koordinátáit, te pedig elveszetten és magányosan állsz e terek feketeségében. A Rosetta műholdként elvisz minket egy üstökös felszínére, a morális és szeplőtelen pályán keringve pedig rájöhetsz, hogy te magad is közel kerülhetsz az istenihez. A Rosettának a hangszereléssel sikerült kijátszania a gravitációs teret, és új dimenziókba vinnie a hallgatót, miközben ez az agyi érzés e világ szilárd talaján áll. A szilárd és a megfoghatatlan kettőssége tökéletesen kezet fog egymással, a lemez metafizikája pedig a kivételes zenén túl többletértéket is sző a lélekbe, amelynek köszönhetően a Rosetta szégyenkezés nélkül az egyetemes zenei elit első osztályába sorolható. Bármi kevesebb az értelem és a szépérzék megalapozatlan megsértése lenne!
Felállás
Michael Armine – hangmanipuláció, ének
David Grossman – basszusgitár
Bruce McMurtrie Jr. – dob
J. Matthew Weed – elektromos gitár
Produkció
Andrew Schneider & Rosetta
Számlista
1. Ayil
2. Je n’en connais pas la fin
3. Blue Day for Croatoa
4. Release
5. Revolve
6. Renew
7. A Determinism of Morality
