Kiadó: Frontiers Music Srl.
Megjelenés dátuma: 2022. 2. 18.
Produkció: Gary Hughes
Az album hossza: 60.07 perc
Műfaj: Melodic Rock
Pontszám: 8.5/10
A Ten, az ultramuzikális hard rock hosszú életű brit matadorjai idén új stúdióalbummal, a „Here Be Monsters”-szel térnek vissza, amely immár a tizenötödik a sorban. Gary Hughes, a banda alapítója, énekese, fő dalszerzője és producere továbbra is az a figura, aki megállíthatatlanul húzza előre a szekeret. A lendület és az alkotói vágy nem lankad. A „Here Be Monsters” így egy újabb izgalmasan vonzó lemez, amelyet az együttes zenei névjegyéből áradó, teljesen egyedi aura jellemez. A Tenről nyugodtan elmondható, hogy a maguk módján valóságos mágia.
A Ten a melodikus hard rock területén teljesen különc jelenség. Vagy szereted őket, vagy gyűlölöd – köztes változat nincs. Valami hasonló, mint a másik oldalon mondjuk a régebbi Magnum vagy a kicsit kevésbé régi Praying Mantis. Ennél a három zenekarnál ugyanis pontosan tudod, mit kapsz. Tudod, hogy már nem tudnak meglepni, mert a pályájuk során túl sok albumot vettek fel, de azt is tudod, hogy mindig legalább szilárd, ha nem kiváló stúdióalbumot tesznek le az asztalra. Mert teljesen kicsiszolt stílusuk van, amely azonnal felismerhető, és csak ők tudják megismételni. A Tennél nemcsak a szerzeményeknek köszönhetően, hanem Gary Hughes sajátos énekesi karizmája miatt is.
Gary Hughes-t mindig is zenészek egész sora vette körül, akik egy-egy Ten-albumon közreműködtek. Már a korai időszakban is, amikor még Vinny Burns (Dare) játszott a Tenben. Jelenleg a Ten szeptett, és ez az „Albion” (2014) óta változatlan. Három gitárossal, akik közül ketten szólógitárosok. Hughes-nak szerzői szempontból nehezen szalad ki bármi a keze alól. Az ember ezúttal is a megfelelő helyen adagolja a húzásokat. Az album első hallásra sötétnek tűnő pillanatait, mint például a Strangers On A Distant Shore versszakát, egy pillanat alatt begyulladó refrén-dallamokká fordítja, amelyek kifejezetten bombasztikusak, és hallgatás közben azonnal a bőröd alá másznak. Időnként az ultramuzikalitás hajszolásában már kicsit túl is lő a célon. Az Anything You Want ilyen szempontból, némi ósdi, a hetvenes évek végét idéző produkcióval, egy kivágott pop-rock szám lehetne az Eurovíziós Dalfesztivál mezőnyébe.
A szövegek ismét tele vannak rejtélyekkel, miszticizmussal, kihunyt vulkánok közepén alvó sárkányokkal, elveszett drágakövek, aranypénzek és szépségek után hajszolt kalandokkal. Amit a Ten az idők során a tökélyig fejlesztett és elsajátított, az az egyes számok kifejezett művészi szerkesztettsége. Ez különösen a „mid-eight” részekben látszik, de a kezdő- és záró szakaszokban is. A motívumok itt modulációkon keresztül mozdulnak meg, ami az album hangulati állapotait is bőven színesíti, az események pedig kifejezett dinamikai fejlődést mutatnak az album során. Még ha egy szám hosszabb is hat percnél, semmiképp sem rabolja a hallgató idejét. A hangszeres részeket sokféle díszítő motívum szövi át, leggyakrabban kettős tercharmóniákba rendezve. A frázisok ismét briliánsan egyensúlyban vannak a szimfonikus elemekkel, a zenekar pedig elég teret hagy arra is, hogy a keverésben időnként jól hallható legyen a klasszikus zongora. Az együttes helyenként igen változatos kompozíciókat épít. A Tennél azonban nincsenek poliritmikus pillanatok, ezért a progresszív rock/metal zenekar jelző semmiképp sem ragad rájuk. Odáig a Ten egyáltalán nem megy el. Hűek maradnak a felismerhető stílusukhoz, bár főleg az utolsó három albumon figyelemre méltó összhangot értek el a komponálás változatossága, valamint a rendkívül fülbemászó muzikalitás és kompaktság fenntartása között. A „Here Be Monsters” bizonyítja, hogy a Ten ebben a szegmensben sem hagyott fel a fejlődéssel. A hosszabb hangszeres részek, amelyekkel főleg a nyitó Fearless, majd közvetlenül utána a végletekig drámai Chapter And Psalm (itt Hughes helyenként sanzonénekesnek hat), valamint a Strangers On A Distant Shore, a The Dream That Fell To Earth és a Follow Me Into The Fire van felszerelve, ebből a szempontból igazi csemegék.
A „Here Be Monsters” rendkívül erős album, amit rögtön a nyitó Fearless be is jelent. Ez a szám is megvan minden lényeges elemmel, amelyről azonnal ráismersz a Tenre. Megkoronázva az aranyzási tökéllyel, amelyet Gary Hughes ezúttal is lelkiismeretesen követ. Az album ugyanolyan erősen zárul, ahogy kezdődik. Az új Ten-albumot kísérő hihetetlen pompa és bombaszt záró rondóját a fenomenális Follow Me Into The Fire nyitja meg, amely önmagában is az album egyik csúcspontja, ezt követi a záró The Longest Time epilógus szerepében, amellyel a Ten ismét nagyszerűen zár le egy újabb stúdiókalandot. Csúcsszinten. Ám itt Hughes egy kört tartozik Bryan Adamsnek, mert a refrén dallama (az akkordok fokozása miatt) főleg a záró crescendóban Adams „Heaven” című dalát idézi. Olyan album ez, amelyet a zenekar rajongói teljes egyetértéssel fogadnak majd. Minden újra ott van, ahol a Tennél egyszerűen lennie kell. A kifejezés művészetének bizonyított, érett továbbfejlesztésével, amely a sokszor kiszámítható eseményívek és az időnként már túlzásba vitt muzikalitás-hajszolás mellett is megmutatja: Hughes a társaival a maga nemében zenei varázsló marad, aki továbbra is csúcsminőségben műveli és gondozza a saját kis zenei kertjét.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Fearless
2. Chapter And Psalm
3. Hurricane
4. Strangers On A Distant Shore
5. The Dream That Fell To Earth
6. The Miracle Of Life
7. Immaculate Friends
8. Anything You Want
9. Follow Me Into The Fire
10. The Longest Time
Felállás:
Gary Hughes – ének
Dann Rosingana – gitár
Steve Grocott – gitár
John Halliwell – (csak ritmus) gitár
Darrel Treece-Birch – billentyűs hangszerek
Steve McKenna – basszusgitár
Vendégzenész:
Markus Kullman – dobok
