Kiadó: Frontiers Music Srl.
Megjelenés dátuma: 2021. 6. 18.
Producer: Michael Palace
Az album hossza: 50.56 perc
Stílus: AOR/Melodic Rock
Pontszám: 9.0/10
Kent Hilli. Ki? Nem más, mint egy kiváló svéd rockénekes, aki csak azután lépett a zenélés útjára, hogy 2000-ben végleg szögre akasztotta a futballcipőt, és a labdarúgást egy helyi zenekar énekesi posztjára cserélte. Eleinte feldolgozásokat énekelt. Igazán nagy tehetségére csak 2014-ben hívta fel a figyelmet, amikor megalapította a Perfect Plan nevű formációt. Ők tavaly kiváló második stúdióalbumot adtak ki „Time For A Miracle” címmel (RockLine recenzió), amellyel újabb lépést tettek művészi érésük útján. AOR-reneszánsz. Bizony.
Szólódebütjéhez Kent Hilli – a briliáns, bársonyos hang embere, aki szenvedélyes, érzéki és egy skandinávhoz képest hihetetlenül temperamentumos, a végső összhatásban éppen megfelelően karcos, kifejezésmódjában pedig elképesztően teli és domináns – megnyerte honfitársát, a kiváló zeneszerzőt, multiinstrumentalistát és ráadásul énekest, Michael Palace-t, akit a Palace nevű AOR-revival projektjéről ismerhetünk. Palace az idén szintén remek új albumot adott ki „Rock ‘N’ Roll Radio” címmel (RockLine recenzió). A két zenész tehát kiváló formában van. Ötletben és kifejezőerőben egyaránt. Palace keze nyoma végig ott van a „The Rumble” című lemezen: a fickó producerként jegyzi Hilli albumát, minden hangszeren ő játszott, és ő végezte az utolsó simításokat az aranzsmanokon is, amelyeket éber figyelmével aprólékosan csiszolt és stilizált. A dallamok kivételesek. A vokális dallamok harmonizálása további énekrétegekkel pazar, fondorlatos és agyafúrt. A hallgatás hatása azonnal magával ragad. A drámai színház csúcspontjai a bombasztikus, pompázatos felfokozásban mind egy szálig mesterien vannak megragadva a bőr alá kúszóan csábító refrénekben. A tizenegy dal a mára már jól ismert, a műfaji felmelegítés receptjére épülő formulában kellemes egymás közötti ötletgazdagságot és előadásbeli lazaságot hoz, ami dinamikus fordulatokat és hihetetlenül gördülékeny albumot garantál, amely egy szempillantás alatt lepörög. Különösen „mérgező” a záró Still In Love. Valószínűleg a lemez csúcspontja. Egészen a végén.
Az album tükrözi, hogy Kentet milyen zenei példaképek inspirálták: a Giant, a Foreigner, a Survivor, a Whitesnake és az Europe, hogy csak néhányat említsünk. Az énekesek közül Kent inspirációjának tekinti Lou Gramm, Jimi Jamison, Dann Huff, David Coverdale, Joe Lynn Turner és Joey Tempest nevét. Aki viszont figyelemmel kíséri a Perfect Plant, az jól tudja, hogy Kent Hilli egyedi, kiforrott vokális karizmával rendelkező énekes. Sőt, annál is több. Hangja hihetetlenül domináns mindenütt jelenlevősége miatt megérdemli, hogy éppen egy olyan albumon mutatkozzon be, mint a „The Rumble”. Hasonlóan ahhoz, ahogy ez a Pride of Lions énekesére, Toby Hitchcockra is igaz, ha ez a párhuzam mond bármit is.
Kent Hilli szerzője debütalbuma összes dalának, kivéve négyet, amelyek az album producerével, Michael Palace-szal (Palace) – egy dal –, Alessandro Del Vecchióval (Hardline) és Pete Alpenborggal (Arctic Rain) – két dal –, valamint Kent húgával, Tinával – egy dal – közös munkában születtek. A Palace-szal kialakult kapcsolat valósággal álomszerű, főleg ami a zenei ízlésük hihetetlen összhangját illeti. A „The Rumble” kiválóan összerakott album. Hihetetlen elkötelezettség és a tökéletesség hajszolásának műve. Beleértve a kifejezetten briliáns produkciót, amely a hangkép építőelemeinek hihetetlenül kellemes kontrasztos felfokozása mellett a megfelelő mennyiségű organikusságot is nyújtja, ez pedig jót tesz Hilli vokális teljesítményének bársonyos melegségének.
A „The Rumble” remek teljesítmény. Újabb darab az AOR-reneszánsz végtelenül hűséges követőinek sorában, a skandináv szemlélet tüzében megformálva, amely a műfaj zenei archaizmusaihoz nyúl, és lenyűgöz azzal, mennyire hibátlanul bájosan melegíti fel a régi, jócskán lerágott zenei receptet, miközben stílusosan, ismét briliánsan összerakott szerzői és produkciós csomagolásba burkolja. Egy ilyen album ezért legfeljebb begyújt. A melodikus rock és az AOR rajongói el lesznek ragadtatva. Végül pedig azt is megállapíthatjuk, hogy a „The Rumble” valahol félúton van. A Perfect Plan keményebb hangzása és a Palace lágyabb stilizálása között. Mindkettő egyben, és (még mindig) kiváló AOR-revival album.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Dallista:
1. The Rumble (Never Say Die)
2. Cold
3. All For Love
4. I Can’t Wait
5. Don’t Say It’s Forever
6. Miss Up To No Good
7. Heaven Can Wait
8. Does It Feel Like Love
9. Love Can Last Forever
10. Never Be Mine
11. Still In Love
Felállás:
Kent Hilli – ének, vokál
Michael Palace – minden hangszer, vokál
