Kiadó: Frontiers Music Srl.
Megjelenés dátuma: 2020. 12. 4.
Producer: Michael Palace
Album hossza: 47.25 perc
Műfaj: AOR/melodic rock
Értékelés: 9.5/10
A Palace név mögött a svéd zeneszerző, producer, énekes és multiinstrumentalista, Michael Palace áll. Ő is az a fajta igazi varázsló, aki ha stúdiómunkáról és közös projektekről van szó, bármikor beveti magát, miközben sok előadó éppen azért szorul külső segítőkre, mert nem boldogul az albumanyag megírásával. Michael Palace-nak egyszerűen veleszületett érzéke van ahhoz, hogy a versszak és a refrén szoros összekapcsolásával úgy építsen fel egy dalt, hogy az azonnal megfogja a hallgatót, és működjön. A műfaj pedig a melodikus rock és az AOR újjáélesztése.
Michael Palace először a First Signal projektben hívta fel komolyabban magára a figyelmet, amelyben a Harem Scarem énekese, Harry Hess is részt vett. A hírnevét tovább erősítette a Cry of Dawn projektben a svéd énekes, Goran Edman oldalán, valamint a Kryptonite-ban, ahol a The Poodles énekesével, Jakob Samuellel és a Pride of Lions énekesével, Toby Hitchcockkal fogott össze. Pályafutása során Michael Palace felvételi, szerzői és produceri szolgáltatásokat nyújtott többek között az Adrenaline Rush, a Houston, a Big Time, a Gutterdämerung és a Find Me számára, valamint Miljenko Matijevicnek. Mindezt a Frontiers Music Srl A&R csapata is figyelte, és szerződést kötött a zenésszel. Michael Palace Palace néven eddig két stúdióalbumot adott ki: »Master Of The Universe« és »Binary Music«.
Michael Palace kivételes „one man band” tehetség. Hihetetlen, milyen ügyesen csomagolja végleges dalokká a zenei ötleteit, és közben milyen ügyesen „kölcsönöz” az AOR úttörő korszakából, a nyolcvanas évekből, sőt a hetvenes évek végéről. Az album produkciója ismét ragyogó. Bár 2021-et írunk, a hangkép építőelemei közti kontrasztok hangsúlyosak és felerősítettek, teljesen a nyolcvanas évek stílusában. Erős a west-coast AOR (amerikai) szemlélet hatása, főleg ami a dalszerzési elvet illeti, ahogy azt a legendás Jim Peterik alkalmazza. Ahogy magatok is kitalálhattátok, helyenként a Survivor zenéje áll hozzá legközelebb, olykor a Foreigner is eszünkbe juthat, de a Toto is (a nyolcvanas évek legnagyobb AOR-pillanataiban, például a »When It’s Over« című dalban), vagy Rick Springfield (például a remek záró »Fight«). Az újabb előadók, a Newman, a Houston és a Work of Art pedig egész jó iránytűk ahhoz, hogy merre keressük a kutya elásását.
Valójában a „Way Up Here” kislemez az album legkevésbé izgalmas dala. Sőt, az is kiderül, hogy első kislemeznek nem is ez volt a legjobb választás. A zseniálisan fülbemászó „Hot Steel” ebből a szempontból sokkal jobban szerepelt volna. Szerencsére a várakozásokról kialakult benyomást később a „Castaway” és a „Cold Ones” kislemezek helyrehozták.
Michael Palace maga a tökély. Kivételes érzéke van a zeneiség kibontakoztatásához, és hihetetlenül agyafúrt, amikor a megragadó hangulatokat kell a hangsúlyos pompáig és drámai színházig fokozni. Ráadásul tényleg mindent maga csinált végig. A kattogást (klikkelést) persze nem kerülhette el, de ez lényegtelen. A legfontosabb az éneke. Igazi mágnes, és kifejezetten a műfajra szabott, amellyel Michael dolgozik. Az összes többi elem, amely az éneket kíséri és felépíti a hangszeres hangtájat, ragyogó egyensúlyban van elosztva. Kiemelt gitárfrazírozás, amelyet a nyolcvanas évek zizegően habzó (pozitív értelemben) hangzásvilágát hordozó szintetizátorrétegek ölelnek körül, a ritmikus lüktetés mindig ízléses kontrasztjában. A vezető éneket a megfelelő pillanatokban, a megfelelő helyeken kiegészítik további vokális harmóniák. Nem hiányoznak a kidolgozott gitárszólók sem, és egy ilyen albumot igazi öröm hallgatni, mert a máskülönben sablonos kiszámíthatóság mellett rengeteg olyan apró részletet tartogat, amelyeket Michael Palace ravaszul csempészett a dalok hangszerelésébe. A »Cold Ones« szaxofonszólójától odáig, hogy például az album nyitó- és címadó dalában, a »Rock And Roll Radio«-ban a „snare” dobot egy kiegészítő tehénkolomp-„beat” támogatja meg, ami a magas zenei invazivitás mellett azonnal magára vonja a hallgató figyelmét. Nagyon pezsgő nyitány azzal az igazi diadalmas lendülettel, amely a nyolcvanas évek rádiórockját meghatározza. Mint mondjuk a jó öreg Stan Bush. Tizenkét szám sok, de Michael hihetetlenül ügyesen csomagolta be az egészet, a dalok között pedig kívánatos ötletbeli és szerzői változatosságot teremtett. Az albumról nem hiányzik a »Eleonora« című balladás dal sem, és az album sötétebben is meg tud szólalni, ahogy azt a »My Gray Cloud« mutatja. Szóval? Tudás, tehetség, tapasztalat. Hihetetlen. Mindez rövid időközönként érkező új stúdióalbumokkal, és közben folyamatos részvétellel más zenei projektekben.
Nem húzom hosszúra. A »Rock And Roll Radio« album kiváló új kisöccse két elődjének, a »Master Of The Universe«-nek és a »Binary Music«-nak. Rendkívül kompakt, folyamatosan vonzóan megragadó, ultramegragadó refrénekkel, amelyek végig erősen izgatott állapotban tartanak majd. Mindaddig, amíg lelkes és elkötelezett híve vagy az AOR-zenének, mert előtted egy igazán nagyon jó lemez ebből az újjáélesztő műfajból. Michael Palace az új albummal bebizonyította, hogy a zenei szféra mesterségében, amelyben ilyen mesterien uralkodik, egyszerűen nincs párja. Hihetetlenül kiművelt zenészről van szó, aki mindent egyben tud. Így már csak a zárszó maradt. A »Rock And Roll Radio« album az AOR-zene és újjáélesztésének minden rajongóját egyszerűen elbűvöli majd, és hosszú ideig boldoggá teszi. Fölösleges hozzátenni, hogy ez az album mintha kifejezetten hosszú, éjszakai autóutakra íródott volna, amelyekről azt kívánod, bárcsak soha ne érnének véget.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Rock And Roll Radio
2. Castaway
3. Way Up Here
4. Cold Ones
5. Eleonora
6. Hot Steel
7. My Gray Cloud
8. Origin Of Love
9. She’s So Original
10. Strictly By The Rules
11. When It’s Over
12. Fight
Felállás:
Michael Palace – ének, minden hangszer
Közreműködő zenészek:
Oscar Bromvall – gitárszóló a 6. számon
Jordan Cox – vokál a 2. számon
