Kiadó: GMR Music
Megjelenés dátuma: 2020. 3. 6.
Produkció: Pelle Saether
Az album hossza: 46.57 perc
Műfaj: AOR / Melodic Rock
Értékelés: 9.0/10
A Grand Design svéd AOR- és melodic rock-szenzáció, amelyet 2006-ban Pelle Saether énekes alapított, és már a 2009-es bemutatkozó lemezével, a „Time Elevation”-nel hatalmas médiafelhajtást csapott Svédországban. Az elsőlemezen közreműködött két kiváló stúdióharcos, Janne Stark és Tommy Denander is, Saether pedig mint a Grand Design-sztori fő irányítója, már a működés elején egy igazán erős szerzőgárdát tudhatott maga mellett. A BeRockRadio így az év albumának kiáltotta ki a zenekar debütjét, a megjelenés évének számos tízes toplistáján pedig gyakran egészen az élre került.
A banda később még három albumot sorakoztatott fel, a harmadikkal, a „Thrill Of The Night”-tal pedig érettebb művészi szintre lépett. Főként a hangzás és a produkció terén megtett érettségi ugrásnak, de a zenei kompaktság és a bombasztikusság nagyobb hozadékának is köszönhetően. Ezt a Grand Design a semmivel sem gyengébb folytatásba, a 2018-ban megjelent „Viva La Paradise”-ba is átmentette. Az új, összességében ötödik, sokatmondóan „V” címre keresztelt album a Grand Design (újabb) „győzelmét” hozza. Ugyanakkor változást is hoz a felállásban: gitárosként Dan Svanbom csatlakozott a zenekarhoz az új lemezre.
A „V” album is a nagy svéd perfekcionisták újabb filigránul megformált, aprólékosan kidolgozott műve, amely csúcsprodukciós csiszoltságot kínál, és a refrének dallamai által biztosított, ragadozó bombasztikus pompa semmivel sem kevésbé csúcsminőségű fülbemászóságát. Kétségtelen, hogy a zenekar befejezte a fejlődését, de fontos, hogy a szigorúan kijelölt sablonkeretben is lelkesítően képes újrahasznosítani azt a zenei receptet, amelyhez olyan görcsösen ragaszkodik, és úgy tálalni újra, hogy az telivér módon lángra kap. Ebben az újrahasznosításban ugyanis ravaszul koptatják a határt a „klisé-lét” felé.
A felállásváltás minden bizonnyal üdvözlendő, és Svanbom valóban az a nyelvecske a mérlegen, aki főleg a mid-eight részekben hoz nagyon is kívánatos kifejezésbeli elmozdulásokat, ha az új albumot a zenekar korábbi lemezeivel veted össze. Ördögi gitáros ugyanis, és ebben a tekintetben a banda sokat nyert, ezzel együtt természetesen a zenei tartalom is, a máskülönben erősen kiszámítható dalszerkezetek mellett. A zenekar az új albumon is (várhatóan) erősen merít az Def Leppard Steve Clark-korszakának alakjából és munkásságából, de nehéz az új ötletekre a közvetlen lemásolás vagy klónozás bélyegét ráragasztani olyasmivel kapcsolatban, ami az eredetit és az eredetiséget képviseli. A Grand Design ennek érdekében jó néhány kívánatos és hatásos „kerülőutat” tesz meg, ami garancia a művészi hitelesség megőrzésére. Már a refrén a káprázatos nyitó rohamban, a Rigth Away-ben is megteremti a bevezető hangulati crescendót, ezt pedig a háttérben ravaszul megkomponált többszólamú vokális harmóniák biztosítják, amelyek a kibontakozó pompa első osztályú generátorai! Amíg a zenekar olyan „mérgező” refréneket ír, mint amilyeneket az I Won’t Cry Over U Tonight, a Walking the Wire, a Stranded (Trapped In A Heartbreak Zone) dalokban, vagy a fülbemászó Gimme the Fire rockerben találunk, addig a dolog nagyon is jól „működik”. Az ilyen refrénekben a Grand Design éppen jó mértékben ugratja a hallgatót a már-már közmondásos Def Leppard-rajongásával, hiszen a saját szerzői hang a komponálásban még mindig elég erősen érvényesül ahhoz, hogy a dalokat ne kezdjék „megtámadni a közhelyek”. Az ébresztő, pozitív kicsengésű The Warrior, amely dúrból bontakozik ki, a Scandal (feat. Patty Smythe) eredetijének feldolgozása, és a Grand Design aranykezű hangszerelésében kiválóan megérti magát a többi, saját szerzeményű zenei tartalommal. Pelle Saether énekesi karizmájában rokonságot lehet találni például a néhai Shy-énekessel, Tony Millsszel, vagy/és Rob Moratti-val (Saga, Final Frontier, szóló).
Mindenesetre nehéz a zenekart ilyen módon az egész album mentén megvédeni. Főleg, ha e kritika szerzője a klasszikus DL-korszak rajongója, akit a „V” hallgatása közben szívesen elsodor (akaratlanul és öntudatlanul) a rajongói lelkesedés szférájába, ahol a megfelelő mértékű objektivitást annál nehezebb megtalálni. A szacharózadagolás túlzásának példájaként a Wut Are U Waiting For című dalt kell kiemelni. A „körbe-körbe, ringa-rajta” szerkezetű refrén miatt, amely valahogy úgy szól, hogy „biba leze – biba gre”. A refrénismétlések ennek a számnak még külön rossz szolgálatot tesznek, hiszen a „végtelenségig” visszhangoznak, miközben a meglehetősen banális szövegvilág is, amely egyébként az AOR-zenére jellemző, ilyen komponálási környezetben már nem találja meg a megfelelő „lendületét”. Szerencsére ez az album egyetlen olyan dala, amely érdemes ilyen kritikára. A „kásából” részben kirántja egy kiváló mid-eight rész, ahol Swab a gitáron szólisztikus szikrázásával villog!
A Grand Design a „V” albummal is az igazi „party time” zenekar címére tart igényt. A nyolcvanas évek rádióbarát rockjának hangzását kedvelők – az Def Leppard életművével folytatott folytonos kacérkodás ellenére – ennek a lemeznek is szívesen szentelnek majd figyelmet, de különösen is a kedvükre lehet mindazoknak, akik az Def Leppard klasszikus korszakát szeretik.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Right Away
2. I Won’t Cry Over U Tonite
3. Strandead (Trapped in a Heartbreak Zone)
4. Wut Are U Waiting For
5. Shame on U
6. Walkin’ the Wire
7. Gimmie the Fire
8. Take Me to Yer Heaven
9. I Dunno Wut to Say
10. The Warrior
11. Guilty of Luv in the 1st Degree
Felállás:
Pelle Saether – ének, vokál
Dennis Vestman – ritmusgitár, vokál
Dan Svanbom – szóló- és ritmusgitár, vokál
Stefan Westerlund – basszusgitár
Joakim Jonsson – dobok
