Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Orkestrada
Kiadó: Celinka
Megjelenés: 2018
Játékidő: 50:04
Értékelés: 4.5/5
Az Orkestrada 2010 óta működő csapat. 2011-ben jelentették meg debütáló albumukat, a „Spusti”-t , amely a ZARŠ gondozásában látott napvilágot. A hét év aztán egy szemvillanás alatt elszaladt, és az elsőszülöttnek született egy öccse, egyben stúdióbeli utódja „Utrip” címmel. Már az is sokat elárul, hogy mindössze nyolc dal van a listán, de jó 50 percnyi zenét kapunk: ez a banda láthatóan szeret kísérletezni, hangzásban és stílusban egyaránt. Az ígéretes debütálás az oktett nagy potenciálját sejtette, az Orkestrada pedig az új albummal – a saját magából építkező, művészi önkifejezés kivirágzásában – érezhetően nagyot lépett előre. Tovább tágították, megmozgatták a kompozíciós szerkezeteket, amelyek egyedi, utánozhatatlan és azonnal felismerhető zenei anyagot hoznak, szigorúan az art-paradigma jegyében.
A zenekar több műfajt olvaszt egyetlen különleges zenei kirakóssá. Ez az összeolvasztás igen képszerű (motívumokban gazdag), az album pedig felszabadult kísérletezésével kihívóan szólít meg, és ettől egészen szokatlan. Az „Utrip” ezért sokkal különlegesebbnek hat, sőt ragyog, ha nem egyenesen meglep: jól érezhető intenzitással, szabad kifejezésmóddal, amire az óvatosabb első lemez évekkel ezelőtt még nem volt képes. Az „Utrip” sajátos keverék, afféle zenei kaland, amely finom, képeskönyvszerű módon fűz össze alternatív rockot, jazzt, folkot, kabarét, popot és soult , de klasszikus zenei elemeket is (ezt a lemezen a fuvola mozgalmassága hozza), sőt bluest (Blažena). Mivel Rada Kikelj Drašler énekesnő az összes szöveg, vagyis a költészet szerzője, ráadásul hangsúlyosan dominál is az előadásukban, az egész album erős énekes-dalszerzői karaktert hordoz.
Vid Drašler dobjátéka és ütőhangszerei szigorúan mozgalmasak, folyton kutatnak, a hangzás meleg, organikus és mélyen, végig kihívóan jazzes. A hangszeresek jazzben edzettek, az alternatív rockos kontúr végig jól kivehető. Erre rögtön a nyitó Zvonec utal, különösen pedig a következő, Neurje, és mindkettő a csapattagok rétegzett zenei víziójáról árulkodik. A Neurje az album összes száma közül a legesélyesebb a rádiós befutásra. Ez a zenekar saját esztétikáját legszebben kimért módon megmutató art rock keverék, amely tollpihe-könnyedséggel lép át (látszólagos) műfaji határokat. A vezérmotívum tömör, ütős (ha a gitárt még egy kicsit „megtépnék”, és tenorszaxofon is támogatná, szinte King Crimson-os lenne) és karakteres, azonnal beleég a fülbe. A szám egésze alter-art rockos fényt visel, sötét hangulatú, de gond nélkül eljut a rádiók műsorába. Az Utrip és a Blažena ezután rendkívüli lágyságot, finommechanikát mutat meg az album minden építőkövében, természetesen az énekkel az élen. Az Orkestrada végig úgy ugratja a hallgatót, hogy nagy különlegességgel szólítja meg, közben viszont erényes motívumokat fejleszt, amelyek hozzáférhetővé teszik az anyagot. Ezt az egyensúlyt amúgy nehéz eltalálni: az ember vagy túl sekély, vagy túl nehézkes. Az Orkestrada esetében ettől nem kell tartani, mert végig az ideális középúton halad, vagyis az öttagú csapat az „Utrip” című albumon kiváló színvonalon, remek kompozíciókkal és hangszerelésekkel teljesítette a küldetését.
Rada Kikelj Drašler hangja külön történet, az egész „Utrip” lemez egyik legkülönlegesebb eleme. Az énekesnő rendkívül színes vokális palettát tart a tarsolyában. Kaméleonként viselkedik: lehet teljesen popos, megbékélt, de lehet különc, sőt lucid is. Éppen ezért remekül működne alternatív rockos közegben is. A hang tehát lehet excentrikus, gyakran szándékosan disszonáns vonalakat hoz be. A vokális kísérletezés valóban végig bőségesen jelen van, Rada pedig sokszor „kiegészítő hangszer” szerepébe helyezkedik vele.
A Tajkuni borzongató szám, a második felében pedig egy „odacsempészett” latin ritmus teljesen más hangulatba viszi. A hangszerek itt különösen elszántan simulnak az ének rendkívül erős, vallomásos karakteréhez, a hallgatónak szinte „megfagy ereiben a vér”, annyira „megragadják” a versszakok üzenetét az énekes interpretációban, amely a nyitó maróságával intenzíven megrázza az embert, amikor teljes hévvel, parancsoló hangon diktál.
A hang építőkövei, vagyis a gitár, a fuvola, a nagybőgő és a dob rendkívül dinamikus, végig békés párbeszédben élnek együtt, szimbiózist alakítanak ki, és a kompozíciók magvai és erényes motívumai mellett rengeteg teret adnak egymásnak, hogy vérbő szólókirándulásokban kibontakozhassanak. A hangszerelés eklektikus hangzást épít, de ez az elem messze nem lenne ennyire szembetűnő Rada Kikelj Drašler hihetetlenül karakteres, áthatoló és sokoldalúan kiművelt éneke nélkül. A Gumb in košček sanj második felében (két szám egybeolvasztásáról van szó, a felfrissített Košček sanj ugyanis már az első lemezen is szerepelt) olyan különleges vokális karaktert ad a költészetnek, amely valószínűleg az elhunyt Dolores O’Riordan, a The Cranberries énekesnője iránti rajongást is tükrözi. A Gumb in košček sanj sarkalatos pont, de nem azért, mert a leghosszabb. Egyszerűen azért, mert egy helyen, a lehető legszerencsésebb módon sűríti mindazt, amit az Orkestrada művészi értelemben 2018-ig elért. Az „Utrip” kicsiben.
Az utolsó két szám oldja az album „feszültségét” (vagy kifejezetten művészi „komolyságát”), amely a sötét Tajkuniban éri el a csúcsát. Az első a hangszeres, jazzesen könnyed, lazán játékos Mala zvezda, utána pedig a záró Proslava za deseti rojstni dan következik, amely a tréfás, sőt huncut oldalát mutatja, az ének pedig az improvizációban ismét kiegészítő hangszerként szerepel.
Az „Utrip” az idei év egyik legjobb, Szlovéniában megjelent teljes hosszúságú stúdiólemeze. Egyszerűen így van. Kifejezetten egyedi, eklektikus kontúrokkal, merésznek és bátornak hat, mert nem fogja vissza magát a kísérletezés és a kipróbálás (a fúziók) kihívásaival szemben, ugyanakkor jól kidolgozott karaktere a csapat öt tagjának zenei látomását hordozza, amelyet Rada Kikelj Drašler kiemelkedő, hihetetlenül áthatoló és karakteres hangja irányít.
Végre befejezem ezt az esszét, mert kezd túl hosszú lenni. Egy teljesen „kicsiszolt” és kifejezésében „odavágó” art rock albummal van dolgunk, úgyhogy mindenképp próbáld ki. Főleg, ha szokatlanra vágysz. Szlovéniában bőven van belőle, csak nehéz rátalálni, mert sajnos gyakran rejtve marad, a média krónikusan és igazságtalanul elhanyagolja, a zeneművészetért (azaz a kultúráért) felelős minisztérium pedig ebben az anyaországban többnyire kifejezetten mostohán bánik vele. De ez már egy másik történet.
Felállás
Rada Kikelj Drašler – költészet, ének
Asja Grauf – fuvola
Boštjan Franetič – elektromos gitár
Thierno Diallo – nagybőgő
Vid Drašler – dob
Produkció
Orkestrada
