Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Angra
Kiadó: Ear Music Records
Megjelenés: 2018
Játékidő: 60:57
Értékelés: 4/5
Az Angra, a brazil progresszív metal nagy öregjei, akiket az utóbbi években méltatlanul figyelmen kívül hagytak, idén februárjának közepén világra hozták már a kilencedik stúdióalbumukat, amelynek az „Ømni” címet adták.
A legendás zenekar hamarosan betölti fennállásának 27. évét, és a pályája során voltak hullámhegyei, de a tagcserék miatt megrázkódtatásokból sem volt hiány. Az Angra, amelyet Rafael Bittencourt gitáros (a fő dalszerző) vezet, mindennek ellenére nem mutatja a fáradtság jeleit, sőt, továbbra is forró lelkesedéssel és szenvedéllyel valósítja meg az újabb és újabb zenei ötleteket. Három év telt el az elődje, a „Secret Garden” megjelenése óta, és az „Ømni” megőrzi az alkotói frissességet. Kiko Loureiro gitáros, aki 2015-ben csatlakozott a Megadethez, tagsági státusza továbbra is „szünetel”. A fickó tehát hivatalosan nem hagyta el a bandát, de az Angra a Mustaine bácsi felé fennálló időbeli kötelezettségei miatt egyelőre befagyasztotta a tagságát. Így 2015 óta Marcelo Barbosa gitáros helyettesíti az Angrában. Kiko azért az „Ømni” albumon is „odatett” egy vendég gitárbravúrt a War Horns című számban.
Az „Ømni” koncepcióalbum, amelyen sci-fi történetek sorakoznak, és mindegyik más-más helyszínen, de teljesen egy időben játszódik. A háttérben az a jóslat áll, hogy 2046-ban a mesterséges intelligencia teljesen átveszi az emberi észlelés és megismerés helyét. Új rendszer jön létre, amely tudatos kommunikációt tesz lehetővé a jelen és a jövő világa között. A koncepcióban feltűnnek „időutazók”, „barlanglakók”, „harcosok” és még sok más „mesélő” is.
Az „Ømni” album, amelynek címe latinul „mindent” jelent, egyetlen vallomásos konglomerátumba olvasztja az elődök, a „Holy Land”, a „Rebirth” és a „Temple of Shadows” koncepcióit, és a rendszer meg a lények összekapcsoltságára törekszik, az egyetemes igazság nyomában. Az új lemezzel az Angra tehát bizonyos értelemben magáról a zenekarról is elmesélt egy történetet: a megtett útról, a jövőbeli zenei vállalkozásokról, és a múlt meg a jövő végzetes összefonódásáról. Mindezt összefoglalja az „Ømni”.
És? Igen. Az Angra tényleg előhúz néhány olyan zenei megoldást, amely a hallgatót egyenesen a kilencvenes évek közepére lövi vissza, amikor a zenekar a színtéren igazán nagy durranás volt. Akkoriban a power metal és a progresszív metal teli szelet kapott az óriási vitorláiba, és a „világ metalközösségében” néhány évre rendkívül népszerű és keresett műfaj lett. Aki például megunta a Dream Theatert, az a kompozíciós csiszoltságot, tömörséget, bombasztot, zenei fertőzőképességet és a „szúrós” komplexitás megfelelő adagját az Angrában találta meg. A „Fireworks” ebből a szempontból az örökérvényű remekművük maradt.
Az „Ømni” az összes Angra-kiadvány közül a leginkább neoklasszicista irányú. Nemcsak Rafael Bittencourt zenei látnoksága miatt, hanem főleg Fabio Lione, az operett csalogánya új, kivételes énekteljesítményének köszönhetően. A fickó mindenben csúcsformában van, és az énekhangja érintetlen erejű. A nyitó Light Of Transcendence még nem hozza a zenekar jellegzetes zenei rétegzettségét. A pompázatos riffek mintájára építkezik, amilyeneket a kilencvenes években az olasz Rhapsody írt. Vagyis teljesen neoklasszicista power metal. Az album további részében viszont az „Ømni” egyre érdekesebb lesz. Főleg rengeteg helyen találsz hagyományos törzsi (tribális) ritmusokat, amelyeket ügyesen kereszteztek a metalriffekkel. Ezt már a debütáló „Angels Cry” is megmutatta. A banda ismét elképesztő technikai briliánssal ámulatba ejt, amely azonban ismét mindvégig a kivételes kompozíciós tömörségnek van alárendelve. Ez azt jelenti, hogy az album tele van pompával, bombasztikus megoldásokkal és zenei tolakodással. Tipikus Angra-album tehát, amely a „Secret Garden”-höz képest megint változatosabb és lazább, és valamivel lassabban kúszik a fülbe, mint említett elődje. Olyan album, amelyet minden igazi hívő a legelejétől a legvégéig szabadon élvezhet. Persze az „Ømni” is inkább a metal klasszikus elemeit kedvelőknek tetszik majd, és kevésbé azoknak, akik a metalban műfaji végletet keresnek. A főénekhez más hangok is csatlakoznak, ebben a szerepben Bittencourt is megjelenik. A zenekar így próbálta a lehető leghatékonyabban életre kelteni az album választott koncepcióját. Az utolsó szám, az Ømni – Infinite Nothing ismét bizonyítja Bittencourt nagy szerelmét a klasszikus zene iránt. Filmzenei aláfestésnek hat. Teátrálisan. Talán egy lépéssel túl sok az albumon. A zenekarnak viszont úgy tűnt, hogy a választott koncepcióba való beillesztése elengedhetetlen.
Az Angra tehát továbbra is a minőség fogalma maradt, és tetteiben nem enged a színvonalból. Az „Ømni” a zenekar számára egyfajta korszak lezárása. Az album valóban „minden”, ami az Angra volt, ami most is, és ami a jövőben is marad. A nagy tökéletesség és a zenei egyediség megtestesítője.
Felállás
Fabio Lione – ének
Rafael Bittencourt – gitár, kísérő ének
Marcelo Barbosa – gitár
Felipe Andreoli – basszusgitár
Bruno Valverde – dobok
VENDÉGZENÉSZEK:
Alissa White-Gluz – ének a 3. számban
Sandy – ének a 3. számban
Kiko Loureiro – gitár a 6. számban
Produkció
Jens Bogren
Számlista
01. Light Of Transcendence
02. Travelers Of Time
03. Black Widow’s Web
04. Insania
05. The Bottom Of My Soul
06. War Horns
07. Caveman
08. Magic Mirror
09. Always More
10. Ømni – Silence Inside
11. Ømni – Infinite Nothing
