Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Yes
Kiadó: Rhino Records
Megjelenés: 2017
Értékelés: 4/5
A „Topographic Drama: Live Across America”, amelyet az amerikai turné 2016/2017-es záró szakaszában, különböző amerikai helyszíneken rögzítettek, a Yes történetének első olyan koncertalbuma, amelyen már nem játszik a néhai basszusgitáros, Chris Squire. Ez egyben azt is jelenti, hogy ez az első koncertlemez az angol progresszív rockzenekar rendkívül gazdag és viharos történetében, amelyen egyetlen alapító tag sem szerepel, pedig a csapat már közel ötven éve aktív. Squire-t a halála után a visszatérő Billy Sherwood (World Trade, Conspiracy, Nektar, Asia) váltotta, szinte ideális csere, az együttes két legrégebbi tagja pedig immár a dobos Alan White és a gitáros Steve Howe. Utóbbi volt az, aki az új énekes, Jon Davison érkezése után – ő az aktuális felállás két amerikaija közül az egyik – előállt az ötlettel, hogy a Yes kicsit felfrissítse a koncertrepertoárt, és valami újat kínáljon a közönségnek.
A Yes ettől kezdve úgy döntött, hogy az egyes klasszikusok élő játéka helyett inkább egy-egy kultikus albumot adnak elő teljes egészében, kiegészítve néhány örökzölddel, amelyek nem hiányozhatnak egyetlen fellépésükről sem. A 2016-os turné során így került sorra a kiváló, de gyakran figyelmen kívül hagyott „Drama” (1980), amelyet most először kezdtek el egészében játszani, miután a korábbi énekes, Jon Anderson miatt koncertszempontból hosszú ideig „elfeledett” darab volt. A „Drama” teljes előadásához – ez a felvétel első hat száma, a „Machine Messiah” érezhetően lassabb tempóban szól – hozzáadták a „Tales From Topographic Oceans” (1973) című mestermű felét, vagyis a „The Revealing Science of God” és a „Ritual” című dalokat, a „The Ancient (Giants Under the Sun)” számból pedig csak a hatperces „Leaves of Green” szakaszt játszották el, kiegészítve Howe szólóblokkjával. Az említett album dalainak előadása összetettségük és hosszuk miatt rendkívül nehéz vállalkozás, különösen akkor, ha a zenekarban már nincs ott a legendás billentyűs varázsló, Rick Wakeman, ám Geoff Downes a bonyolultabb részeknél is többnyire jól feltalálta magát, így hangszeres szempontból a dolog sosem csúszik ki igazán a kezükből.
Meg kell jegyezni, hogy Davison és Sherwood kiváló imitátorai legendás elődeiknek, és a hallgató olykor szinte elfelejti, hogy ügyes „pótlékokat” hallgat az „eredetiek” helyett. Davison ráadásul végre elég jó választ adott arra, hogyan szólnának a „Drama” dalai, ha Trevor Horn – aki 1980 és 1981 között volt a Yes tagja – helyett a hangi példaképe, Anderson énekelné őket. White-nak a gerincműtétje miatt a turné jelentős részét ki kellett hagynia, így néhány előadáson Sherwood barátja, az amerikai dobos Jay Schellen (ex-Hurricane, Asia, World Trade, Circa, GPS, Unruly Child) helyettesíti. A kultikus albumok előadása közben a Yes beiktatott még néhány népszerű örökzöldet is, például az „And You And I”-t, amelyben a „The Preacher The Teacher” szakasz alatt elég felesleges Sherwood szájharmonikája, ami egyszerűen nem illik oda, aztán a „Heart of the Sunrise” nagyon jó verzióját, valamint minden Yes-koncert kötelező számait: a „Roundabout” és a „Starship Trooper” dalokat.
A „Topographic Drama” érdekes koncertdokumentum, mert színvonalas előadásokat tartalmaz olyan dalokból, amelyekről a Yes a múltban gyakran „megfeledkezett”, ami különösen igaz a „Drama” albumra. Az is szép, hogy ismét eszükbe jutott a szintén gyakran elfelejtett mestermű, a „Tales From Topographic Oceans”, még ha nem is játsszák végig. Ehhez valószínűleg Rick Wakemanre lenne szükség a felállásban, aki viszont ezt az albumot soha nem rajongta. A Yes döntése, hogy Squire kívánságára folytatják, sok kritikát kapott a rajongók részéről is, hiszen a zenekarban jelenleg egyetlen eredeti tag sincs. Mindezek ellenére ez a furcsa, „tribute” verziójú Yes élőben továbbra is remek zenekar, amelyet még mindig érdemes látni, bár már nem feltétlenül mindenáron. A Yes 2017 áprilisában végre bekerült az amerikai „Rock és Roll Hírességek Csarnokába”, és erre az alkalomra olyan felállásban lépett színpadra, amelyért a legtöbb rajongó a legféltettebb kincsét is odaadta volna: Jon Anderson ének, Steve Howe és Trevor Rabin gitár, Geddy Lee (Rush) basszusgitár, Rick Wakeman billentyűs hangszerek, Alan White pedig dob. Együtt játszották el a két legismertebb dalukat, a „Roundabout”-ot és az „Owner of a Lonely Heart”-ot. A közönség soraiban ott volt az ünnepélyes eseményen az alapító dobos, Bill Bruford is, aki már régóta nem lép fel, a meghívott jelenlegi és egykori Yes-tagok közül pedig egyedül az alapító billentyűs, Tony Kaye nem reagált a meghívásra, inkább otthon maradt.
Felállás
Jon Davison – ének, akusztikus gitár, ütőhangszerek
Steve Howe – gitár, kísérőének
Billy Sherwood – basszusgitár, kísérőének
Geoff Downes – billentyűs hangszerek
Alan White – dob, ütőhangszerek
VENDÉGZENÉSZ:
Jay Schellen – kiegészítő dob, ütőhangszerek
Produkció
Yes
Számlista
CD1:
1. Machine Messiah
2. White Car
3. Does It Really Happen?
4. Into the Lens
5. Run Through the Light
6. Tempus Fugit
7. And You And I
8. Heart of the Sunrise
CD2:
1. The Revealing Science of God
2. Leaves of Green
3. Ritual
4. Roundabout
5. Starship Trooper
