Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: MacAlpine, Tony
Kiadó: Sun Dog Records
Megjelenés: 2017
Játékidő: 30:04
Értékelés: 4/5
Tony MacAlpine azon gitárhősök közé tartozik, akik úgy építették fel szólókarrierjüket, hogy a gitárt helyezték zenei univerzumuk és kifejezésmódjuk középpontjába. Az évek során bravúros megoldásokkal és világszínvonalú gitárvirtuozitással, amelyből sem a vezérfonal, sem a nagy ihletettség nem hiányzik, főleg az igényesebb zenerajongókat kényeztette – nevezzük egyszerűen gitárrocknak, az ő esetében pedig akár gitármetalnak is.
Tony az új album megszületése előtt súlyos betegségen ment keresztül: gyomorrákot diagnosztizáltak nála, és az állapota nagyon komoly volt. Amikor már azt közölte, hogy rendeződött a helyzete, vissza kellett mennie egy újabb adag kemoterápiára. De úgy tűnik, az akaratereje és a teste is kibírta a kemény megpróbáltatást. A fickó tehát magához tért, elkergette a rossz szellemeket, az új album pedig a elmúlt két év „lenyomata” is.
A „betonkertektől” a „krómozott kastélyokig” – így lehetne meghatározni azt a lépést, amelyet Tony a korábbi „Concrete Gardens” és az új album között megtett. Az új lemez is egyenesen a rajongóknak készült, azoknak, akik hűen követik a játékát kiváló bemutatkozó albuma, az „Edge Of Insanity” óta.
A fickó az új albumon is megmarad a megszokott kifejezésmódjánál. Mint mindig, most is leginkább az árad belőle, hogy a gitáros eszköztár nagy részét uralja, és hogy klasszikusan csiszolt a játéka. Az album ismét tele van a gitáros finommechanika neoklasszikus megoldásaival, amelyekkel most is megállás nélkül lenyűgöz az első másodperctől az utolsóig. Minden motívumot ismét markáns gitárriffekkel támogatott meg, helyenként „shredelős” kirohanásokkal, ezért ez az album is többnyire közvetlen élességgel van tele, a frazírozása határozottan nyers, a száguldó torzítás pedig garancia a lemez egyértelmű és általános metálosságára. A szólózás közben Tony természetesen a jazz mezejére is elkalandozik, ezt végig mesterien és hihetetlen érzékenységgel olvasztja bele az egyébként „klasszikus zene iskolás tananyagába”. Tony időnként szándékosan kaotikus is, ami nála már nem újdonság, hanem védjegy, és ezt ismét ügyesen kormányozza, úgyhogy a hallgató sokszor nem tudja, merre fejlődik majd egy-egy szám az albumon. Ez az a kiszámíthatatlan elem, amelyet főleg a Steve Vaijal töltött tanulóévek alatt erősített meg a munkáiban – Vai amúgy arról híres, hogy időről időre a gitárjáték helyrehozhatatlan „különcségeit” csempészi a zenéjébe.
Tony a billentyűket és a gitárt természetesen ismét maga játszotta fel, emellett a programozásról is gondoskodott. Az album bombasztikus és robbanékony ritmikai lendületét a magyar dobos, Gergő Borlai (Scott Henderson, Gary Willis, Hiram Bullock) és a basszusgitáros Pete Griffin (Generation Axe Tour, Giraffe Tongue Orchestra, Zappa Plays Zappa) biztosította. Rendkívül edzett és sokoldalú zenészek, akik fortélyos tudásukkal meggyőzték Tonyt, hogy helyet kínáljon nekik a lemezen!
Az egyes motívumokat a megtörhetetlen shredelő, Tony ismét hét- és nyolchúros gitáros „evezőkkel” is eljátszotta, és szokás szerint művészien megtámogatta billentyűkkel, vagy olyan helyre tette őket a kompozíción belül, amely fontos a hangulat felépítéséhez, főleg a számok nyitórészeiben. MacAlpine most is olyan felfoghatatlan lelkesedéssel játszik, mintha még csak az első albumát készülne kiadni. Ez az egész lényege. Ez a nagy szív és tűz, amellyel mindenhez hozzáfog. Reméljük, hogy a fickót elviszik az útjai az európai színpadokra, és sikerül bemutatnia ezt a rendkívül szép új stúdióalbumát az európai közönségnek. Ez a minimum, amit az újonnan megkomponált anyag megérdemel.
Tony MacAlpine – Chrome Castles (hivatalos hanganyag):
Felállás
Tony MacAlpine – gitár, billentyűk, programozás
Pete Griffin – basszusgitár
Gergő Borlai – dob
Produkció
Tony MacAlpine
Számlista
1. Chrome Castles
2. Electric Illusionist
3. Synthetic Serenity
4 Death of Roses
5. Axiomatic Jewels
6. Entropy
7. Shundor Prithibi
