Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: KXM
Kiadó: Rat Pak Records
Megjelenés: 2017
Játékidő: 67:13
Értékelés: 4.5/5
Ki gondolta volna, hogy a pokolian jó rocktrió, a KXM – Ray Luzier (Korn, ex-Steel Panther), dUg Pinnick (King’s X) és George Lynch (Lynch Mob, ex-Dokken) – a 2014-ben megjelent kiváló, azonos című stúdióelső, a „KXM” után még egy stúdióalbumig kitart? Mindazok mellett a kötelezettségek mellett, amelyek ennek a három zenésznek a napirendjét terhelik, tényleg nem ezt várhattuk. A három muzsikus 2013-ban Luzier fiának születésnapi buliján futott össze, és ott alapították meg a zenekart. A szerény kezdeti jamek után láthatóan megérezték a köztük működő kémiát, és ebből jött a kiváló debüt. Ostobaság lenne félbeszakítani a működő varázslatot, ezért a KXM tovább kovácsolja a vasat. Amíg meleg, persze.
Mindez annál nagyobb meglepetés, mert a „Scatterbrain” az egész vonalon überli elődjét, a „KXM”-et. Ha pontosabb akarok lenni: a „Scatterbrain” minden tekintetben határozott továbblépés az első albumhoz képest. Távol álljon tőlem, hogy a rendkívül sikerült, igen magas színvonalú előd bármiben hiányt szenvedne, de a „Scatterbrain” egyszerűen háttérbe szorítja, annyival több kalandos változatosságot, ötletes kísérletező „húzást” és vállalkozást tartogat a trió. Annyi műfajok közötti fúzió, féktelenül szétaprózott ritmikai kitérő és progresszív „csavargás” van rajta, hogy a „KXM” albumnak már csak az marad, hogy óvatos, de példás bevezetője a KXM-történetnek.
A három zenész rendkívüli tapasztalatáról és hírnevéről nem kell sokat beszélni. Nem csoda hát, hogy bármelyik műfajban kitűnően feltalálják magukat. A „Scatterbrain” elképesztő album. Ha nem fogod legalább párszor döbbenten kiguvasztani a szemed, mert fogalmad sincs, mi zajlik éppen a lemezen, a trió kalandos „kibernetikájának” minden zenei őrültsége miatt, akkor igazából még nem is kezdted el komolyan hallgatni. Már a nyitó címadó dal is tombolóan progresszív élményt nyújt, tele a Pinnick basszusgitárvonalainak dinamikus „groove”-jával, Lynch megvadult gitárbűvészkedésének zsíros, mélyre hangolt frazírozásával, és persze Luzier tomokon végzett, sokszínű, keresztritmusos tornamutatványainak és dupla lábdobos játékának hihetetlen szövedékével. Avantgárd? Abból is van benne egy csipetnyi. Ugyanakkor minden lépésnél ott a spontaneitás érzése, és számtalan „váratlan” megoldás. A technikai bravúrok mellett, amelyeket a trió az album minden pontján megvillant, a jam sűrített fókusza ejt ámulatba: ez a hármasból a legjobbat hozza ki, amit a belső ego a teljesen szabad, féktelen zenei önkifejezés vágyában diktál.
Hogyan jellemezzük a stílust? Szinte lehetetlen. Pontosabban nehéz. A „Scatterbrain” elsőként mindazoknak fog tetszeni, akik ismerik a King’s X-et, de nem feltétlenül azoknak, akik a Lynch Mobért, a Dokkenért rajonganak. Biztosan bejön majd a Korn-rajongók azon részének is, akik szeretik a zenekar kísérletezős oldalát. Szóval? Art? Abszolút. Progresszív? Mindenképp. Aztán ott vannak a nyílt kacsintások az alternatív metal felé, a funk és a metal egyértelmű fúziója, a „transzcendentális” elragadtatottság elemei, amelyek a zsíros és „távolléti” groove-on át a „grunge” hangzás korszakát is megidézik. Mindeközben a legendás George Lynch olyan pillanatokat hoz, amikor az egész a klasszikus hard rock felé húz (bár ezt a föld alatt elnyomja Pinnick vokális „kisiklottsága”, amely tekintélyt parancsol, és az egész albumon dominál). A banda a ritmikai kísérletezés legvadabb pillanataiba is belevág, mint például a Calypso című dalban, amely a hangzással való kísérletezés szempontjából az album egyik legőrültebb pontja. Luzier nem fogja vissza magát a dobjáték változatosságában, ehhez a dalhoz pedig hozzátették a „kalipszót” idéző (al)ritmust is, a „felfordított fazekak bődülése” hatásával, ami a számnak a meghatározatlan kutakodás pillanatát adja, a hallgatót pedig ez az album-pillanat különösségével minden gond nélkül azonnal lenyűgözi és sokkolja.
Az album minden lépésnél a legkülönfélébb hangokkal való kísérletezés állandó jegyét hordozza, a stílusfúzió kivételes, a sokszínűség és az ötletes mozgalmasság még inkább az, az egész töredezettséget pedig, amit a trió a „könnyed” hangszerelések keretein belül kibontakoztat, szilárd formába fogja össze a hihetetlen dUg Pinnick, aki a hangjával gyakorlatilag mindent megtesz, amit egy csúcsszintű vokális kisiklottságtól csak kívánni lehet. A férfi idén tölti be a 67. évét, de úgy énekel, mint egy „szuperszonikus repülő”. Nem csoda, hogy ha kell, Corey Glovert is képes helyettesíteni, ahogy az 2006-ban történt, amikor a Living Colour európai turnéra indult.
Az új album ugyanakkor még szilárdabbnak, kompaktabbnak, világosabban körvonalazottnak és fókuszáltabbnak hat, mint a debüt. A trió a „Scatterbrain” albumon meghatározta jellegzetes hangzását és stílusát. Reméljük is, hogy ennél marad. Az album nedves álom minden szőrszálhasogató prog rock- és „fusion”-rajongónak, valamint az örökké zsörtölődő zenei gurmenak, aki perfekcionizmusában csak a legjobbat követeli a füleinek. A „Scatterbrain”-ben minden benne van. Öl. Ilyen formában az idei év egyik legérdekesebb rock’n’roll albuma. Fütyül minden trendre, és különösségével teljesen megrázza és sokkolja a hallgatót.
Várd a váratlant!
KXM – Scatterbrain (hivatalos videó):
Felállás
dUg Pinnick – ének, basszusgitár
George Lynch – gitár
Ray Luzier – dob
Produkció
KXM
Számlista
01. Scatterbrain
02. Breakout
03. Big Sky Country
04. Calypso
05. Not a Single Word
06. Obsession
07. Noises in the Sky
08. Panic Attack
09. It’s Never Enough
10. True Deceivers
11. Stand
12. Together
13. Angel
