Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Levin, Tony
Kiadó: Narada Productions
Megjelenés: 2002
Játékidő: 67:35
Értékelés: 4.5/5
Tony Levin a világ egyik legjobb basszusgitárosa, aki főleg felkért zenészként keresi a kenyerét, igazán híressé pedig a progresszív rock legendái, a King Crimson tagjaként, valamint Peter Gabriel kísérőzenekarának oszlopaként vált, miközben kulcsszerepet játszott a Chapman Stick népszerűsítésében. 2002-ben kiadta harmadik szólólemezét „Pieces of the Sun” címmel. Az albumon Tony összeállt Jesse Gress-szel, valamint két régi cimborával Peter Gabriel szólózenekarából: Larry Fasttel (ex-Nektar, Synergy) a billentyűknél és Jerry Marottával a dobok mögött. A közreműködésre megnyerte a California Guitar Trio mindhárom tagját is, akik akusztikus gitárjaikkal az „Apollo” című számban csillogtatták meg a tudásukat.
A „Pieces of the Sun” – ahogy az ilyen kaliberű zenészektől várható – mélyen kísérletező, eklektikus lemez lett. A számok többségét átszövi a progresszív rock és a jazz fusion, kisebb mértékben pedig rövidebb progmetalos „kirándulások” is akadnak. Az album túlnyomórészt instrumentális, bár a The Champs „Tequilla” feldolgozásában beszélt szöveg is felbukkan. Ugyanez igaz a „Dog One” című számra is, ahol rövid „dog one”, „dog two” és „dog three” kiáltások hallhatók; ez egy sosem kiadott Peter Gabriel-szerzemény újrajátszott változata, amelyen eredetileg is közreműködött Levin, Fast és Marotta. A már említett „Apollo” a progresszív rock, a progmetal és a jazz fusion robbanékony keveréke széttördelt basszusvonalakkal, dühös dobfutamokkal és tomboló gitárpasszázsokkal, vagyis rendkívül energikus nyitánya a lemeznek. A kissé avantgárd „Geronimo” testes basszusvonalakat és dinamikus gitárimprovizációkat tartalmaz. A kellemesen ellazító „Aquafin” akusztikus irányultságú, klasszicizáló hangszereléssel megbolondított instrumentális szám.
A „Dog One”-ban vokóderen átszűrt vokálok miatt enyhe alternatívrockos elemek is megjelennek, miközben a groove-os basszusvonalak és a finom szintetizátorfüggönyök titokzatos hangulatot teremtenek. A „Tequilla” ötletes, jazzes szellemű átdolgozásában ravaszul jelenik meg a tenorszaxofon, amelyet a dobos, Marotta szólaltat meg. A címadó „Pieces of the Sun” az album egyik csúcspontja: átszövik a drámai ütőhangszeres megoldások, a bő effektezésű gitárpasszázsok pedig tovább fokozzák a drámát, így a jazz, a szimfonikus hangzás és az ütős rock keverésével az egész enyhén a klasszikus Genesis és King Crimson hangulatát idézi. A „Phobos” Fast szintetizátor-textúráinak köszönhetően hamisítatlan retro szintipopos hangulatot áraszt, a múlt század nyolcvanas éveire jellemző billentyűs technikával.
A misztikus-pszichedelikus „Ooze” többnyire lassított tempóban halad, harcias basszusvonalak és keleties színezetű gitáreffektek járják át. A finom „Blue Nude Reclining” az album egy újabb rendkívül ellazító pillanata csendéletszerű atmoszférával és kellemes tenorszaxofon-passzázsokkal. „The Fifth Man” viszont megint kissé „kattantabb”, avantgárd darab, ahol ugráló basszusvonalak uralkodnak, amelyek a szinte matematikai pontosságú dobtempóval párosulva némileg kaotikus hangulatot teremtenek. Ez később, szimfonikus szintetizátor-textúrák segítségével, igen drámai szférába csap át. A minimalista „Ever the Sun Will Rise” kissé túl hosszan fokozza a melankolikus hangulatot csellón és szintetizátoron. A záró „Silhouette” rendkívül finom szintetizátor-hangszereléstől telített, miközben a dallamos basszusvonalak és a síró gitárpasszázsok gyorsan a „Pieces of the Sun” csúcspontjai közé röpítik ezt a számot.
Levin eddig megjelent szólóalbumai többnyire igazi csemegét jelentenek mindenkinek, aki szereti a progresszívrockos és jazzrock-fúziós életművét. A lenyűgözően eklektikus „Pieces of the Sun” sem kivétel, és joggal tartozik Levin legnagyobb becsben tartott szólómunkái közé, egyetlen igazi mínusza pedig néhány szám kissé túlnyújtott hossza. A néhol igen ravasz szerzői ötletek fantasztikus megvalósítása viszont az, ami miatt ez a lemez igazi választás minden jazz fusion-rajongónak. Tony szólókarrierje 2007 után némileg megtorpant, mivel inkább az új mellékprojektjének, a Stick Mennek, számos vendégszereplésnek és az újjáéledt King Crimsonnak szentelte magát.
Ez a kritika Tony Levinnek készült, aki 2016. június 6-án ünnepelte 70. születésnapját.
Felállás
Tony Levin – Chapman Stick, basszusgitár, akusztikus basszusgitár, cselló, gitár, ének
Jesse Grass – elektromos gitár, akusztikus gitár, ének
Larry Fast – szintetizátor, ének
Jerry Marotta – dob, ütőhangszerek, akusztikus gitár, tenorszaxofon, ének
VENDÉGZENÉSZEK:
Paul Richards – akusztikus gitár az „Apollo”-ban
Bert Lams – akusztikus gitár az „Apollo”-ban
Hideyo Moriya – akusztikus gitár az „Apollo”-ban
Produkció
Tony Levin
Számlista
1. Apollo (6:49)
2. Geronimo (3:11)
3. Aquafin (5:13)
4. Dog One (5:15)
5. Tequila (5:20)
6. Pieces of the Sun (7:20)
7. Phobos (7:08)
8. Ooze (4:16)
9. Blue Nude Reclining (3:08)
10. The Fifth Man (5:47)
11. Ever the Sun will Rise (9:08)
12. Silhouette (4:37)
