Steve Vai és a `Passion And Warfare` 25. évfordulója (2016)
Helyszín: Udine / Castello di Udine / Olaszország
Dátum: 2016. 7. 7., csütörtök
Steve Vai azon nehezen felülmúlható gitárvirtuózok egyike, akik sokak szemében megfoghatatlan gitáristenségek. Utolsó európai turnéját 2013 júniusában abszolválta, amikor egy 45 tagú román szimfonikus zenekarral adta elő a saját zenéit, és egyebek mellett a triesztiPoiiteama Rossetti színházban is fellépett. Közben még mindig elevenen élnek az emlékek a szlovén fővárosban tett utolsó látogatásáról, 2012 novemberéből: Steve Vai pályafutása során, a 2004. júliusi, G3-mal közös tivoli fellépést is beleszámítva, összesen négyszer játszott nálunk.
Mivel a rock’n’roll idők nálunk, szlovénoknál napról napra sötétebbre fordulnak, a nagyobb, sőt a legnagyobb előadók koncertjeire kénytelenek vagyunk mindig külföldre járni. Szerencsére néha nem túl messzire, mint most is, amikor a híres gitárvarázsló egyenesen az udinei várba látogatott. A festői parkszerű vári terület, a vártorony előtt elterülő tágas gyep egy impozáns színpadnak adott otthont, előtte pedig körülbelül 1500 ülőhelyet állítottak fel. Steve Vai kísérőzenekarával – Phillip Bynoe basszusgitáros, Jeremy Colson dobos és Vai örök „gitáros csatlósa”, a nem kevésbé kiváló zenész, Dave Weiner – pontosan fél tízkor, este lépett színpadra. A hivatalos meghirdetés szerint is. A mester az új turnét arra használta, hogy megünnepelje kultikus klasszikusa, a „Passion And Warfare” (1990) megjelenésének 25. évfordulóját. Vai ebből a szempontból sem ült tétlenül: a jubileumot egy új, kettős kiadvánnyal koronázta meg, a „Modern Primitive” (2016) cíművel. Az első lemezen a „Passion And Warfare” felvételei idején született, de egészen idén Vai „archívumaiban” porosodó dalok kaptak helyet, a második lemezen pedig a „Passion And Warfare” (1990) stúdióalbum remasterelt változata hallható, amely Vait a világ legsikeresebb és legtöbbre tartott zenészeinek elitjébe emelte, és ami a legfontosabb: a rockkorszak legkülönlegesebb, legkülönösebb zenei művészeinek társaságába.
A koncert első részében Vai a korábbi stúdiólemezek néhány klasszikusát játszotta el, a bulit pedig a pimasz Bad Horsie-val nyitotta („Alien Love Secrets”, 1995). A kellemes bemelegítés egy zsíros gitárriffre épült, lomha lovaglást idéző ritmusban, patkolt, a lónyerítést szellemesen utánzó gitárdíszítésekkel, és azonnal rendkívül élénk, vidám hangulatot teremtett a helyszínen, amely egy pillanatra sem lankadt. Egészen a koncert végéig. Röviden: már a nyitószám megmutatta Vai humorérzékét és híres hajlamát arra, hogy az élet minden helyzetét a tréfás oldaláról közelítse meg. A balladisztikus Tender Surrender váltotta az eredetileg beharangozott Whispering A Prayert, és ez volt az egyetlen jelentősebb csere az aktuális turné egyébként megszokott setlistjén.
A közönség zöme az est csúcspontjára várt: a teljes „Passion And Warfare” album élő előadására. Mielőtt belekezdett, Vai egy kis időt szánt arra, hogy ügyesen megindokolja a szándékát: szerinte végre megérett az idő, hogy itt és most, a megfelelő kísérőzenekarral, amely élőben is képes eljátszani ezt a rendkívül igényes albumot, belevágjon, hiszen Vai mindig is hatalmas tisztelettel viseltetett iránta. Az előadást vetítővászon is színesítette nosztalgikus pillanatokkal az album megjelenésének idejéből, vagyis visszaléptünk a nyolcvanas évek második felébe és a kilencvenes évek elejére, többek között egy nyitóvideóval, amelyben Vai Brian May társaságában játssza az album nyitányát, a Libertyt. Később Joe Satriani és John Petrucci köszöntései is következtek felvételről, élő közvetítést imitáló rendezésben (hasonlót használ a műsoraiban Vai elválaszthatatlan barátja, Devin Townsend is), a háttérben pedig az egészet átitatta a híres amerikai humor, amely a rockos tréfálkozást a bolygó minden pontján kötelezően kíséri. Vai és csapata néhány dalt hosszú, kiterjesztett záró jammel nyújtott meg, amelyekben kibontakozhatott a megállíthatatlanul vad Jeremy Colson a dobok mögött és a mesteri Bynoe, aki a basszusgitáron slap-technikájával ejtett ámulatba.
Vai megszokott módon megbabonázott rendkívüli karizmájával, amely megfoghatatlan és egyedülálló virtuozitása mellett a szerzői art-kultúrájának része. Közben mindenféle olyan mozdulatot bemutatott, amely nem tartozik a gitározás megszokott kellékei közé, a szólókat a legkülönfélébb fintorok vicces cikázásával kísérte, mindezeket a tornamutatványokat pedig mesterien artikulálta rendkívül hosszú, hajlékony ujjaival. A vékony, 55 éves férfi minden tekintetben kivételes. Elbűvölő, lenyűgöző. Ahogy mondtam: egyedi és megismételhetetlen. A „Passion And Warfare” előadásakor ismét magával ragadott a monumentális For the Love of God, a leírhatatlanul hosszú, végeérhetetlennek tűnő záró jammel, és egy kiváló videóvetítés, amely egyetlen szuszra mutatja meg az embert, az isteni képmásra teremtett lényt, annak szépségét, és mindazokat a borzalmakat, amelyek a „zsákmányra éhes uralomvágy” éveiben sajnos magától értetődővé váltak számunkra. Szívszorító képe állapotunknak.
A koncert harmadik, záró részét olyan szám nyitotta, amelyet Steve Vai Frank Zappával közösen írt, és akinek keze alatt a nyolcvanas évek első felében edződött; a vásznon ezúttal is lepörgött egy archív felvétel az akkor 21 éves Vairól az elfelejthetetlen zseni, Zappa oldalán. Ahogy az már évek óta szokás Steve Vai koncertjein, a mester két jelentkezőt hív fel a közönségből, mindkettőjüket megkéri, hogy találjanak ki fejben egy motívumot, amit a zenekar egésze megjegyez, majd ezekből a motívumokból új instrumentális darabot rittyent. Ez egyfelől rendkívül szórakoztató pont, amelyen leginkább maga Vai és a társai lazulnak el a színpadon, néhány év után viszont már kissé elkoptatottnak hathat, hiszen Vai zenéjének sok rajongója szívesebben látná, ha a zenész ezt a részt a repertoárban valamilyen további saját számmal töltené ki.
A koncert alapműsora egy szempillantás alatt lepergett. Vai még egyszer visszatért a színpadra a kötelező ráadásra, és „szerényen” megkérdezte a közönséget: „Eljátszhatunk még egy dalt?”. A zenekar így rázendített a hiányolt Firegarden Suite-ra, pontosabban a szvit központi részére, a Taurus Bulbára, és ezzel zárult le egy újabb csúcsteljesítmény, amely összesen két óra húsz percig tartott.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik
Setlist:
1. Bad Horsie
2. The Crying Machine
3. Gravity Storm
4. Tender Surrender
—„Passion And Warfare” (1990) full album—
5. Liberty
6. Erotic Nightmares
7. The Animal (virtual duel with Joe Satriani)
8. Answers
9. The Riddle
10. Ballerina 12/24
11. For the Love of God
12. The Audience Is Listening (virtual duel with John Petrucci)
13. I Would Love To
14. Blue Powder
15. Greasy Kid’s Stuff
16. Alien Water Kiss
17. Sisters
18. Love Secrets
—————————
19. Stevie’s Spanking (orig. Frank Zappa)
20. Build me a song
21. Racing the World
—ráadás—
22. Fire Garden Suite IV – Taurus Bulba
































































