Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Manfred Mann's Earth Band
Kiadó: Virgin Records
Megjelenés: 1986
Játékidő: 56:01
Értékelés: 3.5/5
A „Criminal Tango” a brit artrock-intézmény, a Manfred Mann’s Earth Band tizenkettedik stúdióalbuma volt, és egyben a második olyan lemezük, amelyen egyszerre bukkant fel a távozó énekes és alkalmi gitáros, Chris Thompson, valamint az egykori gitáros/énekes, Mick Rogers, aki úgy döntött, visszatér a legkedvesebb zenei közösségébe. Thompson és Rogers korábban a „Chance” (1980) című albumon szerepelt együtt, valamint a „The Roaring Silence” (1976) című mesterműn, bár Mick utóbbin még csak vendég-, kisegítő énekesként működött közre.
Thompson, aki ha kellett, remek gitáros is volt, bár a banda feje, a kultikus dél-afrikai billentyűs, Manfred Mann leginkább énekesként foglalkoztatta, méghozzá a zenekar legnagyobb slágerein, 1976 óta volt a legendás csapat frontembere, noha a hetvenes évek végén rövid időre kilépett, hogy a szólókarrierjének és az akkori projektjének, a Nightnak szentelje magát. Chris hangjának rendkívüli érzelmi, kifejező és technikai ereje volt a záloga a Manfred Mann’s Earth Band néhány legnépszerűbb örökzöldje sikerének. Hogy Mann mennyire nagyra tartotta Thompson hozzájárulását, jól mutatja, hogy a „Criminal Tango” „Manfred Mann’s Earth Band feat. Chris Thompson” néven jelent meg. Ennek ellenére Chris a lemez megjelenése után (ismét) otthagyta a zenésztársait, így Rogers, aki ezen az albumon gitározott és vokálozott, 1986 után egy időre újra a fő énekes lett.
Az előző, „Somewhere in Afrika” (1983) című album és a legutolsó nagy slágerük, a „Runner” után a Manfred Mann’s Earth Band népszerűsége gyorsan hanyatlani kezdett, mert a zeneipar akkori trendjei ismét alaposan megfordultak. Mann bandája ennek ellenére nem változtatott a győztes receptjén a rendkívül csiszolt, tiszta hangzású „Criminal Tango” kedvéért sem, pedig ez a recept a múltban sok elismerést hozott nekik. A nyolcvanas évekbeli albumaik többségéhez hasonlóan a „Criminal Tango” is közelebb állt a dallamos rockhoz/AOR-hoz, mint a progresszív rockhoz. Most sem tudtak ellenállni a más előadók dalait feldolgozó hosszú hagyománynak: a maguk módján dolgozták át Paul Weller és zenekara, a The Jam klasszikusát, a „Going Underground”-ot, a „Banquet” című számot, amely eredetileg Joni Mitchellé, valamint a The Beatles-sztenderd „Hey Bulldog”-ot, amelyet „Bulldog” címmel adtak ki.
A Weller-sláger említett feldolgozása, amellyel megnyitják a lemezt, nagyon jól sikerült, és valamennyire összhangban áll a korábbi Manfred Mann’s Earth Band-nyitódalok többségével: erős dallamosrock-bélyeg, a középpontban pedig a pompás hangszerelésekkel megrakott, hipnotikus refrén. Ha az érdeklődés a legendás banda iránt akkoriban nem kezd el apadni, ebből a feldolgozásból is népszerű rádiós sláger válhatott volna, hiszen megvan benne minden, ami egy ilyen vállalkozáshoz kell. A „Who Are The Mystery Kids?” is, amelyben Rogers néhány hatalmas gitárszólammal kiereszti a gőzt, a „Criminal Tango” dalainak többségére jellemző erős AOR-irányt sugározza, miközben Thompson fenomenális éneke végig külön fejezetet érdemel. Mann, aki akkoriban leginkább a nyolcvanas évek szintetizátor-technológiájára esküdött, kivételes érzékkel helyezi el billentyűs textúráit pontosan a megfelelő helyeken, így a diadalmas refrén a szokásosnál is nagyobb hangsúlyt kap.
A „Banquet” feldolgozás kissé sötétebb, hangulatos ambientbélyeget visel, a szöveg Afrikára, Mann hazájára utal, amelynek a nyolcvanas években a dél-afrikai apartheid elleni harcát is szentelte. Ez is ízlésesen hangszerelt szerzemény, kiváló harmóniákkal a szintetizátorok és az elektromos gitár között, Chris éneke pedig az oroszlánrészt vállalja a melodramatikus atmoszféra megteremtésében. A „Killer On The Loose” újabb pop/AOR-darab „menő” hangulattal, ahol a szintetikus textúrák és a remekül harmonizált énekdallamok dominálnak, Rogers pedig egy marék rövidebb gitárimprovizációval bizonyítja, hogy még mindig a hangszere mestere.
A „Do Anything You Wanna Do” pompázatos AOR-falat epikus refrénnel és ideális kísérővokálokkal, mozgalmas, szintetizátoros hangszerelésre építve. Ideális körülmények között biztosan rádiós sláger lett volna belőle, de a „csillagok” akkor már nem álltak a banda mellé. A „Rescue”-ban, egy újabb dallamosrock-sztenderdben hosszú idő után Rogers tér vissza fő énekesként, aki kiválóan teljesíti a küldetését, közben mellékesen lazán lead néhány rövidebb gitárvariációt, végig élvezve a dallamos szintetizátor-textúrák hátterét.
A „You Got Me Right Through The Heart” újabb minőségi AOR-szám, amely minden energiáját a pompás refrénbe fekteti, Thompsonnal vokális játékának csúcsán, bár dinamikus harmóniákban sincs hiány az elektromos gitár és a szintetizátor között. Csak idő kérdése volt, mikor jut eszébe Mann társaságának valamelyik The Beatles-feldolgozás, bár valószínűleg senki sem számított rá, hogy éppen a „Hey Bulldog”-ot választják ki a kincsestárukból, amely eredetileg a „Yellow Submarine” (1969) albumon jelent meg. Ez az adaptáció is nagyon jól sikerült, mert az artrock bajnokai a The Beatles-örökzöldből teljesen saját dalt formálnak, egészen más hangszerelési és hangulati megközelítéssel. A záró, hangulatában rendkívül szép instrumentális „Crossfire”-ben Mann sok teret hagy magának a finom szimfonikus hangszerelések kibontására, Rogers pedig egy eleven gitárimprovizációval kényezteti magát.
A „Criminal Tango” szilárd AOR-album volt, amely megerősítette a Manfred Mann’s Earth Band státuszát: ők voltak a virtuóz hátterű, nagy dallamos rockhimnuszok gyártásának bajnokai, még ha igazi elismerést nem is kaptak érte. Emellett művészi fejlődésük lassan megtorpanni kezdett, mert még mindig a sikeres, de már kissé elkopott és túl kevéssé dinamikus stílusformulára esküdtek, amit Thompson gyorsan észrevett, és inkább újra a szólókarrierjére koncentrált. Manfred, Mick, a dobos John Lingwood és a többi munkatárs, bár Chris ismételt távozása elég nagy ütés volt, még így is találtak elég energiát ahhoz, hogy a nyolcvanas években elkészítsenek még egy albumot, a „Masque”-ot (1987), azután pedig egy kissé hosszabb „pihenő” következett.
Felállás
Manfred Mann – billentyűs hangszerek
Chris Thompson – fő ének
Mick Rogers – gitár, kísérővokál
Steve Kinch – basszusgitár
John Lingwood – dobok, ütőhangszerek
VENDÉGZENÉSZEK:
Durban Betancourt-Laverde – basszusgitár
John Giblin – basszusgitár
Produkció
Manfred Mann és Steve Forward
Számlista
1. Going Underground (5:18)
2. Who Are The Mystery Kids? (3:44)
3. Banquet (5:17)
4. Killer On The Loose (3:59)
5. Do Anything You Wanna Do (4:14)
6. Rescue (2:59)
7. You Got Me Right Through The Heart (3:53)
8. Bulldog (4:23)
9. Crossfire (3:47)
