Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Asia Featuring John Payne
Kiadó: Water Music Records
Megjelenés: 2014
Értékelés: 4/5
John Payne a jó zene rajongóinak többsége számára leginkább az Asia prog rock/AOR szupergroup hosszú éveken át működő énekes-basszusgitárosaként ismert. Miután 1991 és 2005 között közreműködött a kultikus formáció történetének néhány legjobb albumán, 2006-ban hideg zuhanyként érte, hogy az Asia tagjai úgy döntöttek, újra összeállnak az eredeti, klasszikus felállásban, és régi munkatársa, a billentyűs Geoff Downes „cserben hagyta”. Payne semmiképp sem tudott beletörődni az együttműködésük végébe, ezért mindenáron életben akarta tartani az Asia saját verzióját. Ennél számolt az Asia-rajongók kisebbik részének támogatására is, akik jobban szerették a Payne-nel az énekes-basszusgitáros posztján töltött korszakot.
Ezalatt új zenekara, a GPS neve alatt kiadta a „Window to the Soul” (2006) című albumot, amely tartalmazott némi anyagot az soha el nem készült „Architect of Time” című Asia-albumhoz. Ezen a lemezen közreműködött a Spock’s Beard régi billentyűse, Ryo Okumoto is, de ő nem akart a Payne-féle Asia tagja lenni. Hosszas, kínos igazságkeresés után Downes, John Wetton, Steve Howe és Carl Palmer végül mégis engedélyezték neki, hogy az Asia Featuring John Payne néven vezethesse a bandáját. Az Asia „alternatív” verziója így 2007-ben kelt életre, amikor Payne összefogott Guthrie Govan gitárossal (az Asia egy másik, több éve a zenekarban játszó tagjával), Jay Schellen dobossal és Erik Norlander billentyűssel.
Ebben a felállásban adták ki az „Extended Versions” (2007) koncertalbumot, és új felvételt készítettek az Asia-klasszikus „Military Man” című dalából, amely 2009-ben EP formájában jelent meg, majd Govan úgy döntött, távozik. Gitáros utódja, Mitch Perry nem vált be. Bruce Bouillet-vel sem tartott sokáig az együttműködés. Payne 2011-ben úgy orvosolta a gitárosgondokat, hogy rögtön két gitárost hívott a bandába: Jeffrey Kollman és Moni Scaria lett a befutó. 2012-ben digitális kislemez és videó formájában kiadtak egy új dalt „Seasons Will Change” címmel, miközben a beharangozott stúdióalbum megjelenését már többször elhalasztották. Az első Asia Featuring John Payne stúdióalbumot eredetileg „Architect of Time” címmel kellett volna kiadni, aztán a cím „Americana”-ra változott, de majd meglátjuk, mit hoz a (reméljük, közeli) jövő.
Payne sok rajongója ezalatt már derekasan elvesztette a türelmét, miközben az Asia-verzió első stúdióalbumára várt, ezért a zenész némileg megvigasztalta őket a „Recollections – A Tribute to British Prog” kiadásával. Ez néhány progrock-legenda – King Crimson, Yes, Emerson, Lake & Palmer, The Moody Blues, Camel, Jethro Tull, UK, The Alan Parsons Project és Barclay James Harvest – dalainak feldolgozásait tartalmazza; mindannyian kulcsfontosságú hatást gyakoroltak Payne zenei útjára, ezért úgy döntött, tisztelegni előttük néhány legnagyobb becsben tartott klasszikusuk feldolgozásával. Az Asia Featuring John Payne többnyire a progresszív rock, az AOR és a klasszikus rock szerelmeseiből álló rajongótábora számára a legizgalmasabb azt hallani, hogyan dolgozta át Payne és csapata a prog örökzöldjeit, amelyekre modern produkcióval nyomták rá a saját hangzásbélyegüket.
Az Asia Featuring John Payne nem köntörfalaz, és a feldolgozások sorát a The Alan Parsons Project „Sirius” című instrumentális számának minőségi értelmezésével nyitja – ez az egyik legpompásabb nyitódal egyáltalán, itt a gitárvonalak a produkcióban az eredetihez képest még egy kicsit hangsúlyosabbak. Logikus átfordulás következik a nagy slágerbe, az „Eye In The Sky”-ba, amely kissé más bevezető hangszereléssel a várt mederben halad, és Payne csapatának kezében egészében véve nagyon érdekesre sikerül, bár némileg hiányzik belőle az eredeti vokális nosztalgia, amelyet egyedül Eric Woolfson tudott megidézni. A Yes-klasszikusok közül Payne és bajtársai a legendás zenekar „pop” korszakából a kereskedelmi irányba mutató „It Can Happen” mellett döntöttek, ami az eredeti Asia és az akkori Yes stiláris rokonságát tekintve egyáltalán nem meglepő. Az orientális futamok szinte ugyanúgy szólnak, mint az eredetin, a magas énekharmóniákat pedig úgy éneklik, ahogy kell, vagyis a Yes-örökzöld hűséges másolatáról van szó. A vendég női vokálharmóniák szintén érdekes kiegészítést jelentenek.
Payne bandája a King Crimson-klasszikus kiválasztásában jóval kiszámíthatóbb, hiszen az összes lehetséges dal közül a legismertebbet választja, vagyis a „Court Of The Crimson King”-et, amelyet 2001-ben az angol heavy metal zenekar, a Saxon is érdekesen feldolgozott. A fuvolás, éteri hangszerelés ennél a verziónál természetesen elmarad, de így is tisztességes értelmezésről van szó, amely hosszában nem sokkal marad el az eredetitől, még ha nem is sikerül teljesen feléleszteni az eredeti hangulatot. Norlander bizonyítja, hogy a mellotronon éppúgy otthon van, mint a többi billentyűs hangszeren, Payne pedig a többszólamú refrénben újra tudja teremteni az eredeti misztikus atmoszférát. Illúzió lett volna azt várni, hogy az Asia featuring John Payne a Camel-klasszikusok közül valami túlzottan bonyolultat választ, így nem meglepő a kereskedelmileg barátságos „Highways Of The Sun” kiválasztása, amely vidám refrénjével kész ajándék az egykori Asia-énekes/basszusgitáros énekes értelmezésének. A The Moody Blues-t az „I Know You’re Out There Somewhere” című sláger feldolgozása képviseli a szintipop korszakukból, amely Payne Asia-jának előadásában meglehetősen hű marad a szerzemény eredeti arcához, ami különösen igaz a szintik retró nyolcvanas évekbeli hangzására.
Az egyik legjobb feldolgozás meglepő módon a „Rock And Roll Star”, amelyet annak idején a Barclay James Harvest játszott. Az eredeti változatban a BJH „magasan szóló” basszusgitárosa, Les Holroyd énekli, Payne viszont jóval durvább énekstílusával nagyobb adag erőt vitt ebbe a melankolikus klasszikusba. A remek gitárharmóniák és többszólamú énekek némi többletnosztalgikus bájt adnak hozzá, amit az eredetin nem lehetett érezni. Kissé ironikus, hogy Payne a prog-klasszikusok feldolgozásai közé beválogatta az UK „Nothing To Lose” című örökzöldjét is, amelyet eredetileg az Asia-beli elődje/utódja, John Wetton énekel, vagyis ez a dal énekben úgy áll rajta, mint ráöntve. Az egyik ritka, kereskedelmibb irányú UK-dal Payne-féle köntösben még jobban emlékeztet a klasszikus Asiára, mint egyébként, az énekharmóniák pedig szinte még drámaibban szólnak, mint az eredetin.
Sokakat nem fog lelkesíteni, hogy Payne az összes lehetséges Jethro Tull-klasszikus közül épp a „Locomotive Breath”-et választotta, a zenekar legismertebb örökzöldjét, de ez a döntés a maga módján elég logikus, hiszen a Tull egyik legkeményebb, hard rockosabb sztenderdjéről van szó. Payne értelmezésében meglehetősen nagy átalakuláson ment át: a fuvolát teljesen felváltották a gitárbetétek, a ritmust pedig Norlander szintijeinek elektronikus mintái jellemzik. A „Locomotive Breath” jóval rövidebb, modernista és elektronikus változata biztosan nem lesz mindenki ízlése szerint való a prog hagyománytisztelői közül, de legalább üdítő módon van átdolgozva. Az ELP elragadó balladája, a „Lucky Man” látszólag egyszerű szerkezete ellenére komoly kihívás, mert nagyon nehéz újra megteremteni az eredeti rendkívül megható atmoszféráját. Payne az eredeti, kifejezetten melankolikus hangulatot inkább epikus vizekre terelte, és jó kísérőharmóniák segítségével sikerült elérnie az örökzöld lírai lényegét. Norlander záró szólója mini moogon pedig tisztességes közelítése Emerson eredeti improvizációjának.
Payne Asia-verziója a „Recollections” lemezen többé-kevésbé sikerült, többnyire igen érdekes feldolgozásokkal szolgál néhány progrock-klasszikusból, ami azt jelenti, hogy a rajongóknak a kollekció hallgatása közben biztosan jóval könnyebb lesz kivárni az első stúdióalbum megjelenését. A prog-örökzöldek némelyike új köntösben kifejezetten jól sül el, a többi viszont már kicsit túlságosan a várt mederben marad ahhoz, hogy mindenkinek az ízlésére legyen. Payne és Asia-jának többi tagja ezekért a feldolgozásokért, amelyek inkább afféle bemelegítések az első stúdióalbum előtt, nem fog aranyérmet kapni, de azért időnként jó látni, hogy a karizmatikus énekes/basszusgitáros eszébe jut, honnan erednek a zenei gyökerei.
Felállás
John Payne – ének, basszusgitár, gitár
Jay Schellen – dob, ütőhangszerek
Erik Norlander – billentyűs hangszerek, vokál
Jeffrey Kollman – gitár, vokál
Moni Scaria – gitár, vokál
Produkció
John Payne
Számlista
1. Sirius (orig. The Alan Parsons Project)
2. Eye In The Sky (orig. The Alan Parsons Project)
3. It Can Happen (orig. Yes)
4. Court Of The Crimson King (orig. King Crimson)
5. Highways Of The Sun (orig. Camel)
6. I Know You’re Out There Somewhere (orig. The Moody Blues)
7. Rock And Roll Star (orig. Barclay James Harvest)
8. Nothing To Lose (orig. UK)
9. Locomotive Breath (orig. Jethro Tull)
10. Lucky Man (orig. Emerson, Lake & Palmer)
