Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Gamma Ray
Kiadó: Ear Music Records
Megjelenés: 2014
Játékidő: 56:23
Értékelés: 4.5/5
Az „Empire Of The Undead” albummal a Gamma Ray hangzásában egy hajszállal más lemezzel állt elő, mint amit alapvetően megszoktunk tőlük! De ezt finoman tették. Fájdalommentesen. Kiválóan, és úgy, hogy a nemes esszencia, amely a zenekar power metaljának személyi igazolványában szerepel, és amelyről a rajongók hevesen azt akarják, hogy ne térjen le a kiszámíthatóság állandó útjáról, nem „modernizálódott” annyira, hogy bármilyen szempontból gyengébbé váljon.
Ez a zenekar pályafutásának legsötétebb albuma. Ezt már maga a cím is előrevetíti, a borító pedig még inkább. A nyitó Avalon azonnal be is váltja az ígéretet! Ennek az új, több mint kilenc percesnek bizonyuló mini-epikus szvitnek a dallamai mollokra épülnek, a szám pedig tele van hangulati fordulatokkal. Mivel a zenekar a dalban többnyire közepes tempót tart, ez csak fokozza a sötét, homályos hangulatot. Az Avalon egyébként egyenesen koncertszínpadra van főzve! A középső hangszeres rész a klasszikus Iron Maiden-klasszikusok mintájára készült, néhány hirtelen tempóváltással, aztán hamarosan átveszik az uralmat a vezető dallamok az Iron Maiden úttörő stílusára jellemző „Oh-oh” dallamokkal. Bevált recept, amely mindig működik. A számot bőven megtámogatják a billentyűk, amelyek mesterien ellenpontozzák a hangzásvilágot, és ezáltal szédítő hangulatváltásokat idéznek elő. Kivételes kompozíció, amely a jövőben akár a Gamma Ray-rajongók általános kedvencévé nőheti ki magát.
A Gamma Ray mindig is nagy szimpátiával viseltetett a Judas Priest iránt. Ez nem újdonság. Az egész német power metal ilyen Priest-szimpátiákra épül. Az új albumon is akad néhány dal, amelynek vezető riffje – a dupla lábdob ultrahangos dübörgésére ültetett, ropogósan száguldó ritmusokkal megtámogatva – a klasszikus Judas Priest-éra (a „Painkiller”-korszak) legrosszindulatúbb pillanatait idézi. A refrén persze tipikus Gamma Ray-módra van megírva. Ilyen különösen a Hellbent, valamint az album közepe felé elhelyezett címadó Empire Of The Undead.
Hogy a Gamma Ray ezúttal megengedett magának egy kis plusz hangzásbeli kísérletezést, azt a harmadik szám, a Pale Rider bizonyítja, amely szándékosan elmosott, „modernül” csengő produkciót kapott. Ezt az érzést tovább mélyíti, hogy a vezető gitárfrázis dallama szándékosan „leguggol”, hiszen ugyanabba a frázisba szándékosan becsempésztek egy plusz félhangot. A refrén mindenesetre ismét a jellegzetes bombasztikusságot hozza. De ezúttal egy kis „hangzásbeli koszba” csomagolva. A Born to Fly átvesz néhány tipikus jellemzőt a klasszikus Gamma Ray-időkből (a kilencvenes évekből) a refréndallamok megalkotásához, a versszak viszont „halfordos” (a „Ressurection”-korszak), főleg a hangszín és a dallam miatt, amelyet Kai Hansen ebben a pontban használ.
A következő két számmal, vagyis a végsőkig felvámpírosodott (az album leggyorsabb száma) címadó Empire Of the Undead és az előtte elhelyezett Master Of Confusion dallal a Gamma Ray „megismétli” a „Master Of Confusion” EP (2013) történetét. Az Empire Of The Undead című dal már tavaly beharangozta az új stúdióalbum címét. Mindkét szám a „To The Metal” album dalszerzői mintájára épül, ugyanakkor hangzás- és produkciós szempontból az „Empire Of The Undead” album visszatér a nyitó részhez (Avalon, Hellbent). A Master Of Confusionhöz stílusában és megszerkesztésében erősen közelít az album vége előtt a Seven is. Egy újabb klasszikus Gamma Ray-lüktető, amely garantáltan testhezálló lesz a zenekar minden rajongójának. A végletekig felgyorsított Empire Of The Undeadnek is megvan a maga sebességbeli ikerpárja ezen az albumon. Ez a záró I Will Return. Ez a dal a nyitó Avalon mellett az új album második csúcspontja. A „Powerplant” (1999) néhány eposzának mintájára kialakított szám, kivételes hangulatfokozással, amely számos átmeneten át hullámzik, végül pedig a dal atmoszférikus crescendóba lép, és újabb teljes hatású refréndallamot kapunk. Mestermű az „Empire Of The Undead” lezárásaként, amely arra kényszerít, hogy újra megnyomd a „lejátszás” gombot a CD-lejátszódon!
A balladisztikus Time For Deliverance az a pillanat, amikor az akusztikus gitárok és a billentyűk uralják az hangszerelést. A szám az album többi részének rendkívül feszült metálos dühét hivatott ideiglenesen oldani. Tipikus Gamma Ray-ballada, amely kompozícióként az A While in Dreamland klasszikust juttatja eszünkbe!
Kai Hansen még mindig sikeresen dacol a legmagasabb fekvésekkel is. A hangja az évek során kissé megvastagodott, és „lelket” nyert. Kai nem tör feltétlenül a magasba, hanem akkor adagolja így a dallamvonalakat, amikor a metálos mondanivaló dühe és agressziója ezt feltétlenül megköveteli. A hajszolás kimarad! Kai megmarad tipikusan hűvös és sötét énekkontúrjánál, átélten és tetteiben rendkívül tárgyilagosan!
A Demonseed egy újabb rendkívül sötét induló, amely energiájával nagyjából meghatározza az új Gamma Ray és az „Empire of the Undead” album történetét.
Mindezek mellett újra és újra ki kell emelni azt a rendkívüli kémiát, amelyet a négyes a stúdióban teremt. A középső hangszeres részek ismét kivételesen kovásznyi módon vannak megsózva őrült szólókkal, amelyeket párbajban adnak egymásnak Kai Hansen és Henjo Richter. Ezek maradnak ennek a magasan definiált és csiszolt power metal terméknek az extra bája. A Gamma Ray érett korában is kompromisszumok nélkül, kivételesen ontja a szólókat, amelyek ismét kidolgozott (riffeken nyugvó és sebességben „pontozott”) tercharmóniákba vannak ágyazva, amelyeken keresztül a Gamma Ray visszavezeti a számot a refréndallamhoz (vagy éppen abból a középső hangszeres részbe)! Kai és társasága a kompozíciók felépítésének mesterei maradnak. A Gamma Ray nem ismeri a lazsálást és a babérokon ülést, ahogy az az Iron Maidenre igaz, amelynek 1999 óta három gitárosa van a felállásban, de már régóta egyetlen szólót sem tudnak összehozni, amely magabiztosan megfogható ötletgazdagságról tanúskodna.
Az új Gamma Ray-album ugyan hozott némi hangzásbeli kísérletezést, de az csak pontszerűen jelenik meg, és semmiképp sem válik dominánssá. Jelentősen csak a említett két számban hangsúlyos, és azok is megtartják a Gamma Ray-tipikusság minden alapvető jellemzőjét! Az új album tehát ennek a hosszú életű és tapasztalt power metal zenekarnak a legsötétebb műve pályafutása során. Ezen mutatkozik be először az új dobos, Michael Ehre is, aki 100%-os adaggal, magabiztosan pótolta a kiváló Daniel Zimmermannt – ő 2012-ben végleg elhagyta a zenekart. Néhány átmeneti megoldás jelzi, hogy Ehre másfajta dobos, ami a Gamma Ray zenéjének elemeit a nagyon is szükséges frissítéssel látja el. Az „Empire Of The Undead” albummal a Gamma Ray a legnemesebb power metal főzésének csúcsán marad, ahogy azt a műfaj egyedi, univerzális varázsa megköveteli!
Felállás
Kai Hansen – gitár, ének
Henjo Richter – gitár
Dirk Schlächter – basszusgitár
Michael Ehre – dobok
VENDÉGMUZSIKUS:
Corvin Bahn – billentyűk
Produkció
Dirk Schlächter & Kai Hansen
Számlista
01. Avalon
02. Hellbent
03. Pale Rider
04. Born To Fly
05. Master Of Confusion
06. Empire Of The Undead
07. Time For Deliverance
08. Demonseed
09. Seven
10. I Will Return
