Szerző: Primož Novak
Előadó: After The Burial
Kiadó: Sumerian Records
Megjelenés: year_month
Hossz: 41:24
Pontszám: 4/5
Az amerikai After The Burial a Sumerian Records egyik első zenekara. A Forging A Future Self című bemutatkozó lemez megjelenésével a kiadó végleg megmutatta, mit akar: a technikásabb bandákra hajt. Az ATB ugyanis meglepően eredetinek bizonyult magán a deathcore-on belül is, amelyhez nagyon technikás oldalról közelítettek. Megjelentek az úgynevezett djent elemei, amely akkoriban még nem volt népszerű, magáról a kifejezésről pedig szó sem esett. Az évek során, mostanra pedig a negyedik albummal az After The Burial a technikás deathcore fontos képviselőjévé vált a Born Of Osiris és a Veil Of Maya mellett. Vagyis azon zenekarok sorában, amelyek a djentet és a deathcore-t keverik.
Az After The Burialt eleinte a Meshuggah és az Unearth keverékeként könyvelték el. A nyilvánvaló deathcore-elemek ellenére a zenekar meglehetősen komplex, szinkópált breakdownokat hangsúlyozott, a riffek pedig tele voltak dallamossággal, ahogy a szólók is. Ehhez a recepthez valahogy ma is tartják magukat. A legjobban fogadott albumok közül még mindig a Rareform áll az élen, ezzel szereztek igazi ismertséget. Az In Dreams harmadik lemezzel sem volt semmi baj, de nem volt olyan meggyőző, mint a Rareform. A Wolves Withinnel a zenekar több mint három év után tért vissza, hogy jóvátegye az In Dreams gyengébb fogadtatását. Sikerült neki?
Először az A Wolf Amongst Ravens élő felvételei bukkantak fel, amely kétségtelenül ígéretesnek tűnt, a ritmusképlet pedig némelyik ponton a Meshuggah Bleed című számára emlékeztetett. A zenekar elsősorban azt adta tudtára, hogy ezúttal a nyolchúros gitárokat még lejjebb hangolta. A második bemutatott számmal, az Of Fearful Mannel pedig jelezte, hogy a dallamosságról sem feledkezett meg, amely a megszokott ütőerővel párosul, és breakdownban csúcsosodik ki. Az After The Burial úgy tért vissza, ahogy kell. De jöttek a kifogások. Maga a lemez hangzása kétségkívül nem a legjobb. Valószínűleg a kiadói nyomás állhat mögötte, vagy egyszerűen a túlzott kísérletezés következménye. A mix mindenesetre furcsa. A kritikák is a mixet érték: állítólag a basszusgitár magasabban szól, mint a gitárok. A hang ereje is meglehetősen visszafogott. A dobok szintén túlságosan mesterségesen szólnak, mintha – ahogy manapság divat – a Toontrack programjával „rajzolták” volna őket. Valószínűleg a gitárosok producerkedése a ludas, a zenekarnak jobb lett volna egy hozzáértőbb producerhez fordulnia.
De a dalok egy részének kidolgozottságát dicsérni kell. Rendben, az első szám, az Anti-Pattern ismétlődő dobjaival és nem túl ötletes gitárjaival nem mutat különösebb potenciált, de a Pennyweightnél, a Disconnectnél, a Nine Summersnél és a Neo Seoulnál tisztán hallatszik, hogy a zenekar kreatív horizontja kinyílt. Elsősorban a gitáros duó, Trent Hafdahl és Justin Lowe munkáját kell kiemelni. Szinkópált, komplex riffekből – amelyekről egyébként azt mondják, hogy egyetlen húron készülnek – nincs hiány. Más oldalról viszont Hafdahl a lehetséges monotonitást különféle dallamokkal és kiváló szólózással töri meg. Példaként kiemelhető a Disconnect záró szólója. Az ütős részeket időnként egy-egy szusszanás oldja, ilyen például a Nine Summers, amely után Hafdahl ismét virtuóz szólózással kényezteti magát.
A dob és a basszus nem gyenge pont, de az After The Burialnél a hangsúly mindig is a gitárokon volt, noha a zenekar ritmikailag nagyon változatos. A mai djent bandáknál persze elektronika nélkül nem megy, ami remekül illik az erőteljes riffekhez. Jó példa erre a Neo Seoul. Időnként zavaró lehet viszont az ének, amely sikoltásával úgy hasít a dobhártyába, mint egy black metal zenekarnál. Szerencsére Anthony Notarmaso inkább a morgós, hardcore-osabb hangját hangsúlyozza.
A Wolves Within szinte apokaliptikusan zárul a Wolves Amongst Ravens című számmal, amely a billentyűk teremtette sötét hangulatot hangsúlyozza, a gitárok pedig itt vannak a legalacsonyabbra hangolva az egész lemezen. A meglehetősen ismétlődő minta ellenére az egész hihetetlenül meggyőzően hat a hangulat és a riffek összekapcsolódása révén.
Az After The Burial nem ismételte meg az In Dreamst – mondhatnánk, hogy továbbfejlesztette, de azt is, hogy a Wolves Within egyszerűen az In Dreams és a Rareform keveréke. A lemezt a metalcore-, deathcore- és djent-színtér részéről ért kritikák ellenére is kijelenthetjük: az After The Burial továbbra is különc marad. Nem monoton, mint sok mai djent banda, amely az álmodozó tájakat a végtelenségig nyújtja, mintha hosszabb játékidőt akarna a daloknak, csak néhány dallam csöpög a cukortól, az ének agresszív, a gitárok pedig az erőre épülnek. És igen, a breakdownok természetesen jelen vannak, de eredetiek és komplexek, csak nem emelkednek ki annyira, mint a Rareformon. A Wolves Withinnel a hallgató jó 41 percben kap egy adag agresszivitást, komplexitást és dallamosságot. A zenekarnak egyelőre nem fogytak ki az ötletei, így a jövőben is várhatunk tőle valami érdekeset.
Felállás
Anthony Notarmaso – ének
Trent Hafdahl – gitár
Justin Lowe – gitár, programozás
Lerichard „Lee” Foral – basszusgitár
Dan Carle – dobok
Produkció
Justin Lowe, Trent Hafdahl
Dallista
- Anti-pattern
- Of Fearful Men
- Pennyweight
- Disconnect
- Nine Summers
- Virga
- Neo Seoul
- Parise
- A Wolf Amongst Ravens
