Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Stryper
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2013
Játékidő: 53:12
Értékelés: 5/5
Visszatér a Stryper. A nyolcadik albumukkal. Ugyanaz a Stryper, amelyet a keresztény rocknak nevezett mozgalom egyik központi alakjaként tartanak számon. Ez a irányzat a melodikus rock aranykorában, vagyis az 1980-as években élte virágkorát. Még a „grunge”-robbanás előtt.
A Stryper ma is az eredeti felállásban működik. A kvartett idén már kiadott egy albumot: a „Second Coming” a csapat újrajátszott klasszikusait tartalmazza. Ez az „nyitány” az új anyag felvételi folyamatába rendkívül szerencsés megoldásnak bizonyult a Stryper számára. De menjünk sorjában.
Köntörfalazás nélkül kijelenthetjük az új albumról, hogy visszatérés a gyökerekhez. Azzal a lényeges különbséggel, hogy megtartotta a „Second Coming” felvértezett, metálosabb hangzását. És ami talán még fontosabb: egyetlen szemernyi cukorbevonat sincs rajta. Ez azt jelenti, hogy a dalok többsége moll hangnemekre épül – a vezérdallamok mollban mozognak, ezért az album dühösnek és különösen sötétnek hat, mint még soha egyetlen Stryper-lemez sem. Mit jelent ez, és mit hoz a Stryper számára az új korszakban? Nagy adu ász, amely tárt kapukat nyit a zenekar előtt, hogy az új dalok gondtalanul és magabiztosan szólalhassanak meg híres klasszikusaik társaságában az új évezred minden koncertműsorában. Erről csak annyit mondhatunk: srácok, le a kalappal ez előtt a remek lemez előtt! Sokáig kínlódtatok vele együtt, a korántsem rossz, de kissé meglepő elődje, a „Muder By Pride” (2009) után. A Stryper a „Murder By Pride” fölött visszanézett először a „Reborn” (2005) albumra, de ott sem álltak meg. Az ihletforrásokat keresve ugyanis egészen a korai alkotói korszakukig mentek vissza. Nyilvánvalóan a „Second Coming” kiadása több mint üdvözlendő lépés volt. Segített a bandának abban, hogy még egyszer átélje legtermékenyebb éveit és sikereit, és időgépen keresztül új gitárfrázisokba öntse őket. Az új albumra tehát. Ez az első hangtól az utolsóig felfokozottan, csavarosan van felprodukálva. Igen. Ahogy ennek az írásnak az elején már „megjósoltuk”. Nyugodtan állíthatjuk ugyanis, hogy a „No More Hell To Pay” a Stryper teljes pályafutásának legkeményebb és legsötétebben szóló albuma.
Úgy tűnik, valami nagyon pozitív lehet abban, hogy a Stryper keresztény rockbanda. Már csak azért is, mert a kvartettnek sikerült ennyi éven át együtt maradnia az eredeti felállásban. A srácokat tisztán baráti kapcsolatnak kell összekötnie. A Stryper esetében az ember talán el is kezdené komolyan hinni, hogy a 10 parancsolat betartása jót tesz az emberiségnek. Még két évezrednyi teljes tévelygés után is. Nyilvánvalóan a kvartett tagjai között minden el van simítva. A Stryper csapata ugyanazért lélegzik, a fejek ugyanarra a frekvenciára vannak hangolva, bújócska nincs. A banda a megfelelő üzemi hőmérsékletre melegedett, ahol az összes felmerülő ötlet megvalósítása több mint magabiztos. Így jön létre a tér a hatalmas kreatív energia felgyülemlésére, amely az új album kiváló dalaiban kamatozik, és amely ezért nehezen okozhat csalódást.
A masszívan zengő kétgitáros párbeszédtől a ízes szólók ízléses összefonódásán át a díszítőelemek zseniális, csábító hármas harmóniákban kivitelezett csomagolásáig. Mindezek fölött Michael Sweet kiemelkedő énekteljesítménye uralkodik, amelyen semmi törés vagy rozsda nem látszik, bár az évek során akár rá is tapadhatott volna az énekesre. A hang az évek alatt egy árnyalatnyit nyert a „žmohtból”, és főleg a közép- és magasabb fekvésekben Sweet még mindig kiváló vokális erővel uralja a kiválasztott dallamot. Az erő átvitelében a középtől a magasabb, sőt legmagasabb fekvésekig Sweet teljes magabiztosságát megőrizte (Sympathy). Az énekes tehát csúcsformát nyújt. Ehhez az albumon néhány az eget hasogató „sikoly” is társul (a Marchiing Into Battle záró része), és amikor a Stryper mindezt még kísérővokálokkal (a dallamok harmonizálásával) is kiszínezi Sweet vezetőhangja mellé, a dalok szinte szétfeszülnek az összes belefogott bombasztikától.
Az albumon mindenekelőtt a ritmusszekció kifejezett lüktetése emelkedik ki. A dobok hatalmas visszhangot vetnek, a basszusvonal lökései támogatják őket, amely vastag lábbal tapos végig a lemezen. Röviden: ez a kontraszt a izzón metalizált riffek, a zúdulóan lüktető ritmusszekció és Michael Sweet robbanékony éneke között kiválóan működik az új albumon, és az ember csak azt kívánja, bárcsak több melodikus rock zenekar élne ma ilyen megoldásokkal az albumok optimális hangzásának keresésében.
A „No More Hell To Pay” egyetlen balladát sem tartalmaz. Nehéz kiemelni az album csúcspontjait. A dalok lélegeznek. Rendkívül változatosak a vezérfrázisaikban, a hangulatot fülbemászóan fokozva viszik át a versszaktól az előrefrénen át a refrénig, amelyben minden dal atmoszférikus crescendóhoz ér.. Az album tele van pompás esztétikával. Michael Sweet és társasága pontosan tudja, hogyan kell ezt kiszolgálni.. Nincs egyetlen pillanat sem, amikor aranzsőri-kompozíciós szempontból vagy a hangzás megoldásait tekintve valami félresiklott volna. A nyitó, döngő riffekkel megterhelt, középtempós Revelationtől a Doobie Brothers-eredeti ördögien jól sikerült feldolgozásán, a Jesus Is Just Allrighton át – amely úgy szól, mintha a banda saját szerzeménye lenne – a fantasztikus, zárásként rohamozó Renewedig. Egy album, amely a magas vibráló feszültség minden hatékonyan megragadott jellemzője mellett azonnal felállítja és égnek emeli a szőrt a bőrön. Ez a magasan atmoszférikus hatásos hangulatkeltés egy pillanatra sem lankad az albumon. Külön jólesik, ahogy az események az albumon alakulnak, olyan módon, ami a Stryper esetében eddig inkább kivétel volt, mint szabály. Rettentően sötéten alakul! Sötétebben bármilyen várakozásnál. És ez jó, mert nagy pozitív meglepetés!
A szólók persze újabb külön izgalmas, kiválóan megmunkált elemei a kompozíciókat építő anyagnak. Kiváló hangérzékkel, a hangok helyes elosztásával játszották őket. A középső részek (az úgynevezett „középső nyolcasok”, azaz „mid-eights”) atmoszférikusan mélyítik a dalok hangulatát, vagyis megfelelő funkciót töltenek be, már ha a szólók beillesztéséről beszélünk a melodikus rock műfaji elvei szerint.
Egy ilyen felfokozott, kompozíciós szempontból tökéletes albummal a Stryper büszkén uralhatja a koncertszíntereket a jövő évben. Reméljük, a turné Európába is elviszi őket. Ahogy mondtuk: az új dalok olyan jól működnek, és olyan közel állnak a zenekar legjobb időszakához, hogy igazi élmény lesz egy Stryper-koncert régi és új dalokból álló vegyes műsorát megtapasztalni. Ebben a tekintetben a fellépések rögzítése is ajánlott egy esetleges koncertalbum kiadásához. A banda láthatóan egy új, óriási kreatív hullámot lovagolt meg, amellyel hegyeket mozgathat, ezért érdemes addig verni a vasat, amíg meleg.
A „No More Hell To Pay” tehát a zenekar harmadik stúdióalbuma az újraegyesülés óta. Azt mondják, a harmadik a szerencsés. A Strypernek ez teljes adagban sikerült is. A „No More Hell To Pay” biztosan az idei melodikus rock stúdiógyémántok élmezőnyébe tartozik. A fenevad tehát letépte béklyóit, és vérre szomjazik, mintha újra az előző évszázad nyolcvanas éveiben született volna. A zenekar hagyományos örökségének kedvelői lelkesedni fognak azon, amit a Stryper az új albummal eléjük tesz.
Felállás
Michael Sweet – ének, gitár
Oz Fox – gitár, kísérővokál
Timothy Gaines – basszusgitár, kísérővokál
Robert Sweet – dob
Produkció
Michael Sweet
Számlista
1. Revelation
2. No More Hell To Pay
3. Saved By Love
4. Jesus Is Just Alright
5. The One
6. Legacy
7. Marching Into Battle
8. Te Amo
9. Sticks & Stones
10. Water Into Wine
11. Sympathy
12. Renewed.
