Szerző: Rok Klemše
Előadó: Black Diamond
Kiadó: On Parole Productions
Megjelenés: 2013
Játékidő: 63:55
Értékelés: 5/5
2005 nyara. A feltörekvő páros, Igor Manasijevič és Nejc Vidmar saját dalok írásába kezd, a duó pedig nevet is ad az újszülött zenekarnak. Black Diamond. A gitáros kettőst nem rendíti meg, hogy rendkívül nehezen találnak és szereznek további tagokat: Igor és Nejc zavartalanul gyártja az anyagot, amelyet 2008 táján mutatnak be először a nyilvánosságnak a MySpace-en keresztül. Már az első demófelvételek is arról tanúskodtak, hogy ebben a Novo mesto-i ékkőben egy kiváló heavy metal csapat potenciálja rejlik. A Black Diamond a sikertelen tagkeresés miatt akkoriban session zenészekhez fordult, köztük óriási segítséget jelentett Žanil Tataj Žak (Turbo, Mary Rose), aki néhány szám vokálját felénekelte, valamint a dobos Robert Kovačič (Scaffold). A figyelmet sikeresen felkeltették, Igor és Nejc pedig kitartóan csiszolta és formálta a zenét, mint a gyémántot, a tökéletes fényig. Ez a fény briliáns feketeségében végül a Last Man Standing címû debütalbumon ragyogott fel!
A Last Man Standing hihetetlenül gazdag lemez: játékideje már önmagában is meghaladja az egy órát, a dalok pedig átlagosan hat-hét perc után érnek véget. De az a félelem, hogy a Black Diamond a mennyiséget a minőség elé helyezi, teljesen felesleges, és már a nyitó, háborúellenes eposz, az Opus 91-96 első pillanataiban elszáll – a dal a balkáni lidércnyomásról szól. Már az elején jól hallatszik, hogy az albumra olyan dalok kerültek, amelyek a szerzőik éber szeme és gondos keze alatt értek, fejlődtek és születtek meg. Mindegyiket átjárja a hatalmas atmoszféra, amely minden énekdallamból és minden gitárfutamból árad. A számok terjedelmes hossza ellenére egyáltalán nem szenvednek a vontatottság vagy az unalom szindrómájától, épp ellenkezőleg: a tisztességes játékidő lehetőséget ad a daloknak, hogy bejárjanak egy kisebbfajta evolúciós utat. A Black Diamond bizonyítja, hogy mesteri dalszerző és hangszerelő, a heavy metaljuk pedig gyakran túllép a műfaj határain, és a progresszív metal felé hajlik, helyenként az amerikai mesterekre, a Fates Warningra emlékeztetve. A lemez egyik leghosszabb szerzeményébe, a tízperces szimfóniába, a Dreams of Tomorrow-ba például két különböző, borsódzást okozó refrént, tempó- és ritmusváltások egész sorát, a gitárfutamok ragyogó összjátékát és fantasztikusan előadott énekrétegeket zsúfolnak.
Énekben az album a hihetetlen Žaknak köszönhetően könnyedén a heavy metal csúcsaira tör. Žak a legnagyobb nevek, például Bruce Dickinson és Jorn Lande erejével és meggyőző erejével lehel életet a dalokba, és ad nekik melegséget, élességet és belevaló erőt. Ilyen nagy tökű metált énekelni errefelé nem emlékszem! Žak az égbe emeli a Black Diamond zenéjét, legyen szó pompázatos, epikus refrénekről, amelyek felvetik a pulzust, vagy finomabb, balladisztikus pillanatokról, mint a megrázó és érzéki hangzású szerelmes ballada, a Hold Me Tonight. De nem Žak az album egyetlen énekes ragyogója, más is kínál az ének extázisát jelentő pillanatokat. A lemez egyik legjobb pillanata kétségkívül az album kiemelkedő közepe, a Black Diamond, amelyben Žak dühös előadással a kisemberről mesél, akit a kapitalizmus diktatúrája napról napra tapos (és ezzel tulajdonképpen a borítót is összefoglalja). A Black Diamond ezután zseniálisan idézi fel a dalban az apa és a fia párbeszédét: utóbbit ártatlanul énekelt dallamok jelenítik meg, az apa pedig mély, tapasztalt hangon ad tanácsot a fiának. Ilyen pillanatból annyi van az albumon, hogy a végighallgatása kész falatnak számít, de a kínálat annyira gazdag és sokszínű, hogy egyetlen másodperc sem felesleges. A The Thing That Couldn’t Die-ban a Black Diamond szinte metafizikusan mámorosodik meg egy szövegben, amely az álmok követéséről és a reményről szól. Bár a Last Man Standingot elsősorban némileg sötét, a valós témák miatt nehéz atmoszféra gazdagítja, a Black Diamond fantasztikus hangszeres és énekes teljesítménnyel gondoskodik róla, hogy a sötétségben azért felvillanjon egy reménysugár.
Éppen az átgondolt szövegek, amelyek olyan témákról szólnak, amelyekkel (sajnos) mindennap találkozunk, hozzák még közelebb a Black Diamondot a hallgatóhoz, és sokkal őszintébbnek és hitelesebbnek hatnak, mint a hasonló zenekarok kilencven százaléka, amelyek még mindig a törpékről és sárkányokról álmodoznak. Az album egyetlen szlovén nyelvű száma a „barátok” közötti képmutatást boncolgatja; Žak ismét tökéletes előadása, a gazdag kísérővokálok, a kiváló riffek és az akusztikus gitárok csodálatos elhelyezése pedig bizonyítják, hogy szlovénül is lehet gyilkosan jó dalt írni! Remélem, a srácok a jövőben még egy-két szlovén nyelvű számot hozzátesznek. Ez ugyanis, akárcsak minden más a Last Man Standingon, Simon Jovanovič (Studio Evolucija) kiváló produkciójának köszönhetően remekül szól. A produkció kiválóan osztotta el a hangszereket a hangképben, a két gitár szépen kiegészíti egymást, az ének pont annyira hangos, hogy kiegészítse a hangszereket, de ne nyomja el őket, a dobjáték pedig rendkívül változatos. Még szebb, hogy technikai tudása ellenére Kovačič hű maradt a heavy metal alapokhoz. A barokkosan gazdag hangzást tökéletesen zárta le Mike Jussila masteringje a helsinki Finnvox stúdióból, aki olyan zenekarokat masterelt, mint a Deep Purple, a Nightwish, a Sentenced, a Stratovarius, a HIM, a Gamma Ray, és állítólag a masteringek számában még rekorder is. Mindenesetre olyan referencia, amely méltó egy olyan kiválóságú termékhez, mint a Last Man Standing.
Egy olyan termékhez, amely fenséges stílusban zárul a hatalmas balladával, a Tears In Eyes-szal, amelyet nehéz, depresszív atmoszféra és hátborzongató énekduett itat át Samo Urbančič és Sandra Tomovič (ex-Moveknowledgement) előadásában. A dal melankolikus szürkeségét elsősorban a prostitúció és a gyermekbántalmazás szomorú témája festi meg, a Black Diamond pedig borongós gitárdallamokkal, síró szólókkal és megrázó vokálokkal gombócot hagy a torkodban. Az érzelmi kimerültség ellenére ez a jó egy órás utazás a Last Man Standingon telve és gazdagabban hagy itt egy egyedülálló zenei élménnyel.
A Black Diamond bizonyíték arra, hogy a kitartás kifizetődik. A tagkeresés balszerencséje ellenére Igor és Nejc nem adta fel. Szorgalmasan és szívósan írták a saját dalaikat, sőt menet közben publikálták és bemutatták őket. Ez mindenképpen olyan tulajdonság, amely kevés újonc zenekarnak van meg, hiszen a legtöbb feldolgozásokhoz, a legjobb esetben pedig átlagosan hangzó demófelvételekhez menekül. A Black Diamond ebből a szempontból tökéletes perfekcionista, így egyáltalán nem csoda, hogy a Last Man Standing a szlovén metal egyik legkerekebb műve. A hangzás gazdagsága, világszínvonalú ének- és hangszeres játék, fantasztikus hangszerelések és átgondolt szövegek jellemzik az albumot, amelyen többszöri hallgatás után is új árnyalatokat és titkokat fedezel fel – olyan heavy metalt, amelytől megdobban a szív!
Felállás
Igor Manasijevič – gitár, basszusgitár (1,2,3,5,6,9)
Nejc Vidmar – gitár, basszusgitár (3,9,10)
Žanil Tataj Žak – ének (1-8)
Simon Jovanovič – ének (9)
Samo Urbančič – ének (10)
Sandra Tomovič – ének (10)
Mirko Jokič – basszusgitár (5,7)
Robert Kovačič – dob
Šajla Usenik – hegedű (2)
Dekliški pevski zbor Vavta vas – vokál (4)
Producer
Simon Jovanovič
Számlista
1. Opus 91 – 96
2. Edge of Sanity
3. Power of Mind
4. Dreams of Tomorrow
5. Hold Me Tonight
6. Black Diamond
7. The Thing That Couldn’t Die
8. Lažne zvezde
9. Mastermind
10. Tears In Eyes
