Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Saxon
Kiadó: UDR
Megjelenés: 2013
Játékidő: 39:28
Értékelés: 4/5
Eljött hát az idő a legendás Saxon jubileumi, 20. stúdióalbumához is. Hogyne jönne, ennyi rutinnal, amit egy ilyen hosszú életű banda összegyűjt. A Saxon egyszerűen Saxon marad.
A „Sacrifice” az elődje, a „Call To Arms” (2011) történetét folytatja. Az alapvető különbség megint csak a keményebb produkcióban rejlik, amit most a „Sacrifice” kínál. A Saxon felkérte Andy Sneapet az együttműködésre. Úgy tűnik, a lépésre az ösztönözte őket, hogy a producerguru milyen sikeresen dolgozott együtt a legendás német heavy metal favágókkal, az Accepttel. Sneap hatalmas producerhírnevét elsősorban thrash metal zenekarok hangzásának megformálójaként építette fel, ezért meglepő, hogy a Saxon mégis nála keresett segítséget. „Ha az Accept megteheti, miért ne a Saxon is?” – morogta magában bizonyára Biff Byford. És a küldetés sikerült! Sneap a dinoszauruszra a hangprodukció legújabb divatjának ruháját adta. A „Sacrifice” rettentően keményen szól. Akár a Saxon legkeményebb albumának is nevezhetnénk, de ettől a megállapítástól eltávolít az az érzés, hogy a Saxon továbbra is a „Call To Arms” dalszerkesztési megoldásait viszi tovább, amelyek a kilencvenes évek második felére kacsingatnak, mint a „Dogs Of War” vagy az „Unleash The Beast”. Ebben a tekintetben a legkeményebb Saxon-album kategóriájának győztese továbbra is a „Lionheart” (2003) – főleg a power metalosan felépített szerkezetek terén.
A „Sacrifice” egy marék dinamitot hoz: kilenc ultradallamos, ugyanakkor felpörgetett romboló dalt a tipikus Saxon-vonalon. A várható bevezető csiklandozás (Procession) után a banda a címadó dallal robban, amely okkult áhítattal idézi meg a napisten előtti áldozati szertartásokat, ahogy valaha az inka és az azték civilizáció ismerte.
A Made In Belfast bizonyosan az album egyik legjobb dala. A második szám egy mini epikus szvit ír mandolin-betéttel, közepes tempó díszíti, amelyet a pergődob mérgező dübörgése és a kitárok már bevált, égetően riffelős esztétikája közötti kiváló produkciós kontraszt támaszt alá. A Wariors Of The Road kapcsán azt mondhatjuk: „2013-ban újra felvett Motorcycle Man”. Rock n’ roll találkozik a heavy metallal tradicionális Saxon-módra, hangzásbeli frissítésekkel, ahogy az új idők megkívánják. A Guardians Of The Tomb pedig a tipikus európai power metal bástyája. A Saxon ebben a dalban jócskán támaszkodik a kettős gitárharmóniák plazmájára is a megnyújtott riffbetétekben, amelyekkel dinamikusan és nagy rutinnal mozgatják az eseményeket. A Stand Up And Fight ismét fordulat a retro indíttatású, bevált sémák felé, amelyeket a Saxon a nyolcvanas évek eleje óta magában hordoz, keresztezve a modern európai power metal kultúra ultrapompájával (refrén). A Walking the Steel és/vagy a Wheels Of Terror Biff prédikációjának tipikus fülkéi, amelyek hatékonyan fenntartják az album többi részén is felismerhető drámai, mégis csábító Saxon-hozzáállást. Mellélövés nincs. A banda a már „elkelt” riffet 1000 és egy módon forgatja. Azzal a nagy többségük által birtokolt ragyogással, amellyel a legnagyobb zenei guruk bánnak a metal mágiájával. A Standing In The Queue klasszikus felépítésű rock n’ roller a végére téve, amely gond nélkül megállná a helyét a Saxon nyolcvanas évekbeli középső lemezei között, mint az „Innocence Is No Excuse”.
A gitárok magukra szedtek egy csipetnyit az Accept-es roham élességéből, az utolsó két albumukról. De ez csak akkor kerül felszínre, ha alaposabban elmerültök az album anyagában. Tehát háttérben marad. A fókusz a Saxon egyszeri enigmájának tipikus és egyedülálló alakjának fenntartásán van, amely úgy tűnik, a „Sacrifice” albummal is túlélte az új atomkort.
A legendák nem tudnak mellélőni. Egyszerűen túl sok a rutin az ujjaikban. Biff pontosan tudja, mit kell tennie, hogy a verse a lecsupaszított versszakok dallamának plazmájában teljes hatást érjen el. Scarratt és Quinn nem hagyja abba a mesteri megoldások szállítását a mágikus metalriffek szerszámosládájából. A ritmusszekció a legprecízebb svájci óra áttételeinek filigrán kalibrációjával működik. A „Sacrifice” újabb kiváló Saxon-dokumentum és újabb bizonyíték a kimeríthetetlen metalbestia hatalmas vitalitására, amely a metalmesterség doyenjét több mint 35 év működés után is a szakma legnagyobbjai élvonalában tartja!
Felállás
Biff Byford – ének
Paul Quinn – gitár
Doug Scarratt – gitár
Nibbs Carter – basszusgitár
Nigel Glockler – dobok
Produkció
Andy Sneap
Számlista
01. Procession
02. Sacrifice
03. Made In Belfast
04. Warriors Of The Road
05. Guardians Of The Tomb
06. Stand Up And Fight
07. Walking The Steel
08. Night Of The Wolf
09. Wheels Of Terror
10. Standing In A Queue
