Shrine Of New Generation Slaves

0 14

Szerző: Aleš Podbrežnik

Előadó: Riverside
Kiadó: Inside Out Records
Megjelenés: 2013. 01. 21.
Játékidő: 50:59
Értékelés: 5/5

A Riverside a kortárs progresszív rock és progresszív metal egyik ritka zászlóvivője, amely művészileg folyamatosan emelkedik, érik, fejlődik. Lemezről lemezre provokatívan kihívja önmagát, evolúciós léptékkel fedez fel újabb és újabb zenei dimenziókat, és ezeket hatékonyan építi be a saját, őshonos progresszív művészetébe, így az egy pillanatra sem eshet a trendek felszínességének áldozatául. Kevés olyan zenekar van manapság, amely olyan szigorúan körvonalazott művészi attitűdöt, egyedi és azonnal felismerhető zenei szubsztanciát képvisel, mint a lengyel Riverside. Lengyelország a rock történetében mindig is olyan terület volt, ahonnan néhány kivételes zenei „különc” érkezett, Czeslaw Niementől az SBB szupergroupig, és ha csak a „progosoknál” maradunk, ott van még a Collage és/vagy az Abraxas. Közéjük pedig kétségkívül a Riverside is odatartozik.

A „Shrine Of New Generation Slaves” – érdekes, hogy az album címének kezdőbetűi kiadják a S.O.N.G.S. szót – új, komor, kalandozó album, amely elmélyíti és kiszélesíti a zenekar új hangzásbeli és produkciós alapját. A banda az „Anno Domini High Definition” albummal ebben a tekintetben határozottan eltávolodott az első három stúdióalbumtól, és magasabb minőségi szintre lépett. Elmondhatjuk, hogy a Riverside Steven Wilson (a Porcupine Tree-vel, a projektjeivel és a szólóalbumaival együtt) és az Opeth mellett annak az új hullámnak a fő nagykövete, amely az új évezredben lefekteti a progresszív rock fejlődésének alapvető játékszabályait. A munkáikkal folyamatosan bizonyítják, mennyire sokrétűen rugalmas a rálátásuk, amikor szóba kerül, hogyan lehet bármilyen információt befogadni és átadni a zenei univerzum végtelenségében. Leegyszerűsítve ez azt jelenti, hogy a Riverside az alkotói kontinuumával minden pillanatban bizonyítja: tollpihe-könnyedséggel túl lehet lépni azon a patetikus felismerésen, hogy a rockzenében már mindent elmondtak réges-rég.

Az „Anno Domini High Definition”-höz képest az új album intenzívebben kacsint a hetvenes évek retró progrock indíttatásai felé. Kísérletező hangzásban nem olyan kihívó, mint az elődje, mégis újra annyira más, hogy önmagában egy új, lekerekített zenei egységet ad ki a Riverside arcából. Mint mondtam, a fiúk szinte teljesen felhagytak a hangminták és programozott loopok kísérletezésével, amely a fantasztikus elődön, az „Anno Domini High Definition”-ön még oly erősen jól állt. Az új album ugyanis ennek a rendkívül igényes és komplex műnek számos szakaszában a gitárriff–billentyűk viszonylatában felépülő hangzásmassza klasszikus párbeszédének végzetes kémiai kötését fedezi fel! Ez a hetvenes évek rockkultúrájának retró hangzása, amely az Uriah Heep és a Deep Purple ismerőinek is közel áll majd (az „Escalator Shrine” középső hangszeres betétje, ahol a vad Moog-szóló sem marad el). A billentyűk az aranyalások megoldásaiban ugyanis gyakran választják a klasszikus Hammond-orgona hangzását. Ez szilárd, keményen csengő szorítást ad az albumnak, amire már a nyitó „New Generation Slave” felhívja a figyelmet, ahogy a tömörebben szóló, bőségesen megmetalosított részekre is (például a „Celebrity Touch”).

Azt, ami a Riverside történetét ennyire különlegessé teszi, a kivételes hangszeres összhang mellett Mariusz Duda hangja adja. Ez végig erős melankolikus felhangot hordoz, amit a szétrombolt illúzió érzése támogat meg, és ez nyíltan lázadó módon fojtja el a dühöt, ami lemondás- és elutasítás-reakciókat vált ki. Vagyis az egyén önmagába zárkózását. Mariusz hangja tiszta, törékeny, rendkívül érzéki, szenvedélyes is, ha a zenei forma és a költészet ezt kívánja tőle, ugyanakkor helyenként hűvös, és mint ilyen, eltávolító. Pontosan erre van szüksége egy ilyen című albumnak. Remekül működne az (újabb) Opeth vagy a Porcupine Tree típusú formációk zenei közegében, válogatott brit neoprogresszív zenekaroknál vagy a grunge-bandák „unplugged” változatában. Ezt a megjegyzést leszámítva az új Riverside-album általános atmoszférája is közel áll a neoprogresszív rock olyan nagyjainak, mint a Porcupine Tree és az újabb Opeth, sötétebb, atmoszférikus albumaihoz. Nem kerülhetjük meg Mariusz költészetének rendkívüli érzékiségét és érzékenységét. Ez az új Riverside-album fő és alapvető vonzereje, amely egészen lassan kúszik a szívedbe. Ez a mélyen átélt vokális verseléőadás az album minden újabb lejátszásakor a CD-lejátszóban más és más érzelmi ingereket és más reakciót (újabb és újabb mentális állapotokat) idéz majd fel benned. Szítani fogja a fantáziádat, tágítja az elmédet, rengeteg kérdést teszel majd fel magadnak, ugyanakkor az album egész információja, igazmondásával, a vokális interpretáción keresztül olyan kifinomultan van tálalva, hogy egy pillanat alatt beszippant a saját, egyedi zenei világába. Pillanatok alatt beleolvadsz.

A pszichedelikus felhangot ezúttal sem lehet elkerülni. Vannak szakaszok, amelyek nagyobb vagy kisebb adagban olyan transzcendentális-cerebrális kultúrát teremtenek a zene atmoszférájának kibontakozásában, mint a Porcupine Tree („The Depth Of Self-Delusion”, főleg  a tömörített hangzású gitárvonalak, amelyek a Porcupine Tree „Deadwing” albumának 2005-ös gitárjátékához közelítenek), továbbá a Pink Floyd („Celebrity Touch”, az „Escalator Shrine” záró szakaszai), sőt akár a Marillion (a hangszeres háttér szerves tájképe, amelyre a vokális interpretáció támaszkodik a páratlan „Deprived (Irretrievably Lost Imagination)” című dalban). Mint említettem, az érzékeny vokálvonalak mellett ezeknek a utalásoknak fontos előidézője Piotr Grudziński a gitárhangzásával, amely finoman tölti ki a hangszeres szekvenciák rendelkezésre álló terét gitárvonalakkal. Ezek kivételes dallamosságot hordoznak, amely mindössze néhány hangra épül, kiváló „sustain” effekttel megtámogatva, ami az album erős cerebrális pszichedelikus pillanatának társgenerátora. Ez az öröklött gitárjáték-elv Steve Hackett, Andrew Latimer, David Gilmour, Steve Rothery és természetesen a már említett Steven Wilson keze alól ismerős. Mindannyian britek.

Ez az az album, amely minden meghallgatási körrel lenyűgöz majd, mert minden ismétléssel egyre mélyebben bemászik a bőröd alá. Igazi progresszív album. Lassan kúszik a fülbe. Kivételes elegyet hordoz a hangkép építőelemei között, vérbő egyensúlyt a dallamos fertőzőképesség (ezt neked kell elsajátítanod és kibogoznod; igényes albumról van szó, ami nem mindenkinek való) és a komplex figurasorok egymásutánjának művészi kifejtése között, amely egy pillanatra sem esik áldozatul az események „széttöredezésének”. Megtartja a vezérfonalat. Ez az az album, amely akkor is energiával tölt majd el, amikor évek múlva leveszed a CD-gyűjteményed polcáról, és újra betolod a lejátszóba, mert már az elején világos, hogy kiállja az idő próbáját, és bekerül a zeneművészet minden idők legkiemelkedőbb teljesítményei közé. Ma kevés ilyen album van, és könnyen elsiklasz felettük a agresszíven tálalt zenei ballaszthalomban. Ezzel az albummal a Riverside még egyszer felülmúlta az elődjét, elérte művészi fejlődésének új pontját, mesterien megoldotta az új művészi kísértés kihívását, és olyan művészként került ki a történetből, aki a progresszív világ maroknyi másik kalandozó előadójával együtt diktálja a progresszív rockkultúra „eszmei olvasztótégelyét” az új időkben, és hajtja a fejlődését. Ennél hitelesebb és természetesebb ugyanis nem lehet. Ez az album, amely a zenei üzenet makulátlanul eredeti átadásával egyenesen földbe gyökerezteti a lábad.

Felállás

Mariusz Duda – ének, basszusgitár
Piotr Grudziński – gitár
Michal Łapaj – billentyűk
Piotr Kozieradzki – dobok

Produkció

Riverside

Dallista

1. New Generation Slave (4:17)
2. The Depth Of Self – Delusion (7:39)
3. Celebrity Touch (6:48)
4. We Got Used To Us (4:12)
5. Feel Like Falling (5:19)
6. Deprived (Irretrievably Lost Imagination) (8:26)
7. Escalator Shrine (12:41)
8. Coda (1:39)

Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik