Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Eclipse
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2012
Játékidő: 49:15
Értékelés: 5/5
A svéd melodikus rockerek, az Eclipse új albuma, a »Bleed And Scream« 2008 óta az első, amikor a kritikusok által remekül fogadott elődjük, az »Are You Ready To Rock« megjelent. Négy év nem rövid idő. És egyenesen megmondom: a várakozás igazán kifizetődött! A »Bleed And Scream« tovább mélyíti az elődje zenei irányvonalait. Sőt, kifejezésmódjában még meggyőzőbb, minőségben még egységesebb, a melodikus ragadozóösztön terén pedig még intenzívebben működik. Ez azt jelenti, hogy az Eclipse egy rendkívül dinamikus stúdiódokumentumot hívott életre, amely az ütőerőt és a lángra lobbantó hangulatokat kombinálja, utóbbiakat a bombasztikus hangszerelés teremti meg. Ennek minden igazi melodikus rock albumon teljes erőből kell működnie, mégpedig a 2012-es év diktálta, a műfajban uralkodó stúdióhangzási trendeknek megfelelően. A »Bleed And Scream« pedig egyike azoknak az albumoknak, amelyek mindenképp büszkélkedhetnek ilyen aurával!
Az Eclipse is a svéd perfekcionisták közé tartozik. A dalok tehát hosszabb időszak alatt születtek, a fiúk pedig nagyon sokáig csiszolgatták őket, mielőtt a kiválasztott verziók végre olyan formát öltöttek, amellyel alkotóik eléggé elégedettek voltak ahhoz, hogy helyet adjanak nekik az új stúdióalbumon. Tizenegy, aprólékosan kicsiszolt dal, amely a magasan dallamos jelleg alapvetéseit tekintve azonnal megragadja a füledet, és szinte rögtön végigfut a hátadon a hideg.
Ha elemző összehasonlítást keresünk, nem nehéz rögtön az elsőt megtalálni. Treat. Az új Treat a 2010-es visszatérő albummal, csak kicsit dühösebb produkcióval, az Eclipse zenei prédikációját pedig még egy alapvető védjegy is érinti, amely az album, a »Bleed And Scream« során többször előtűnik. Ez pedig az a tény, hogy az Eclipse szívesen nyúl pontszerűen az európai power metal kiindulópontjaihoz. Ha addig nem, a mindenféle szégyen nélkül erre fog utalni az ultraszónikus Take Back The Fear, ahol a zenekar a riffek gyors pengetésével (a „picking” technikával) él, és ezzel a Helloween hagyománya szerint díszíti az alapvető gitárfrázist, ami – mint említettem – power metal hangulatot ébreszt. Közel áll hozzá az új évezredes Pretty Maids-albumok produkciójának keménysége is.
A gitárfrázisok rendkívüli mozgalmasságot és dinamikusan izgató hangulatváltozatosságot hoznak, amelyek a vezető dallamos énekmotívumok gazdagságából fakadnak. Ezeket egy domináns, tekintélyt parancsoló, robbanékony, tisztán dühös, karakteres hangterjedelmű ének formálja (lásd Battlegrounds, Take Back The Fear). Hát igen, svéd iskola! Idézd fel a Treat énekesét, Robert Ernlundot vagy a fiatalabb Joey Tempestet (Europe), és meg is leled a választ Erik Martensson énekbeli ragyogására. Ő a fantasztikus énekes megközelítés mellett az album összes basszusgitárját is felvette a stúdióban, és a fő gitáros, Magnus Henriksson mellett gitározik is, így érdekes lesz látni, milyen felállásban lépnek fel az Eclipse koncertjein. Ideális az lenne, ha Martensson a színpadon csak énekelne, mert igazán kiváló énekes. Azt is hozzátenném, hogy Erik Martensson rendkívüli zenei tehetség, hiperszenzitív az ötletei találékonyságában, és hiperaktív munkamániás is. Nagyra becsülik, és eddigi pályafutása során többek között a következő előadókkal dolgozott együtt: W.E.T, Toby Hitchcock (szóló, Pride Of Lions), Giant és Jimi Jamison (szóló, ex-Survivor). Vagyis olyan fazon, aki számára teljesen világos a karakteres melodikus forma lényege, a többiekkel, az Eclipse bandatagjaival együtt pedig borzasztó ügyesen mozog a stúdióban – ezt bizonyítja a produkció is, hiszen az Eclipse a hangulatok fokozatos építésének nagymesterei, amelyek a csábító dallamos énekmotívumokban érik el a csúcspontjukat. Egy szemernyi pátosz nélkül. Ezt vérbelien helyettesíti az izgató, ultrabombasztikával feltöltött drámai pillanat, amely a harmonizált dallamok középső tartományainak gazdag kitöltésével az új időkbe átmentett AOR-tökéletességet csalogat elő. Már csak a Wake Me Up is, a refrén varázslatosan megvágott dallamával, rendkívül intenzív bevezetés ebbe a ragyogó albumba, amely jó ideig, alig 50 percig szorosan magához láncol.
Martensson szükség esetén igen érzékeny is tud lenni, például az ütős balladában, a Bitter Tasteben, ahol a kíséret zömét a mesterien kihasznált szintetizátorvonalak adják. Az About To Break, a második power ballada a refrénbe torkolló dallamvezetés záró vonalában a Love Don’t Lie (House Of Lords) hangulatát idézi.
Tökéletességben és kifejezésbeli csiszoltságban a »Bleed And Scream« felveheti a versenyt a svéd melodikus rock iskola közelmúltban megjelent, igazán karakteres albumaival, mint például a legendás Treat legutóbbi lemeze (»Coup De Grace«, 2010), a Work Of Art (»In Progress«, 2011) vagy a Grand Illusion (»Prince Of Paupers«, 2011). A Battlegrounds oldschool hard rockos, ami a régi jó Rainbow hangszerelési hagyományaihoz kötődik, a Battlegrounds esetében pedig különösen Gary Moore „Wild Frontier”-korszakához (figyelj a dal refrénjének mérgező bombasztikájára). Az oldschool hangzást néhány további pont sem zavarja, például a címadó dal versszaka, amely „Whitesnake-esen” hangzik, mielőtt átcsapna a refrén kiváló AOR-os dallamába, a versszakban leírt csavar pedig rögtön elhalványul. A Whitesnake-örökséggel való foglalatoskodás érzését megismétli az Unspoken Words versszaka is, de megint csak a refrénig, ami újra az igazi álmok közé repít az AOR-os szilárdsággal vezetett énekdallammal, amelyet a harmonizált kísérő vokálok érzéki kiegészítése erősít, és ezek teljes erővel hatnak a drámai csúcsponton!
Az albumot áthatják a tipikus skandináv iskola ünnepélyesen kidolgozott, „malmsteenes” gitárszólói, amelyek mélyebben hangsúlyozzák az album anyagának hangszerelésébe beépített neoklasszicizmust.
A »Bleed And Scream« olyan album, amely aligha fogja vérezésig sodorni a mechanoreceptoraidat, de biztos, hogy jó darabig fékezhetetlenül fogsz vele üvölteni. Főleg, ha vérbeli AOR-rajongó vagy. Az idei kiadványok egyik legjobbja a melodikus rock / AOR rock terén. Érdekes felismerés, hogyan szolgálnak fel a fiatal zenészgenerációk az AOR retró műfaji arculatának újraalkotásával teljesen meggyőző termékeket, miközben az Asia-dinoszauruszok már a harmadik új lemezükkel sem találják a helyüket az új időkben, vagyis nem tudják meggyőzően egyesíteni tehetségüket a melodikus rock új korszakának produkciós technikáival. Éljen hát a skandináv melodikus rock revival!!!! AOR-rajongók! Valószínűleg nem kell még egyszer elismételni, hogy a »Bleed And Scream« olyan album, amelyet feltétlenül ellenőriznetek kell!
Felállás
Erik Martensson – ének, gitár, basszusgitár
Magnus Henriksson – gitár
Johan Berlin – billentyűk
Robban Bäck – dob
Produkció
Erik Martensson
Dallista
01. Wake Me Up
02. Bleed & Scream
03. Ain’t Dead Yet
04. Battlegrounds
05. A Bitter Taste
06. Falling Down
07. S.O.S.
08. Take Back The Fear
09. The Unspoken Heroes
10. About To Break
11. After The End Of The World
