Szerző: Urban Bolta
Fotók: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Area Festeggiamenti / Majano / Olaszország
A koncert dátuma: 2012. 07. 31.
Látogatók száma: 4000
Jegyár: 46€ (elővétel) / 40€ (a koncert napján)
Minden évben július végén, augusztus elején helyi fesztivált tartanak az Udine közelében fekvő olaszországi kisvárosban, Majanóban, napi zenei programmal a település központjában álló sportpályán. A fesztivál minden vonásában tipikus olasz társasági esemény, így hangos zene szól mindenfelől, nem hiányoznak a gyorskajás standok, és persze az alkoholos és alkoholmentes italok sem. Majano főterének színfalai leginkább egy vidámparkra emlékeztettek, ami környezetét tekintve elég szokatlan helyszín volt a legendás amerikai Toto koncertjéhez, akik 2012 utolsó júliusi napján látogattak el a városi fesztiválra.
A Toto mindössze két nappal korábban, az olaszországi Luccában nyitotta meg egy hónapig tartó új európai turnéját. Úgy tűnik, azután is túlságosan vonzza őket a koncertezés és az együtt töltött idő, hogy Steve Lukather kijelentette, a történetüknek vége, ezért nem hagynak fel csak úgy a zenéléssel. A Toto-rajongók persze nem panaszkodnak Lukather megszegett „fogadalma” miatt, sőt, minden alkalommal tárt karokkal fogadják őket. Ez Majanóban sem volt másként, ahol néhány ezer fős tömeg várta a zenekart.
A Toto a megszokott felállásban vágott neki a turnénak: Steve Lukather (gitár), David Paich (billentyűk) és Steve Porcaro (billentyűk), a dobok mögött a régi motoros Simon Phillips ült, az énekes feladatokat pedig Joseph Williams látta el, így a tavalyi európai turnéhoz hasonlóan a setlistában ezúttal is számítani lehetett a „Fahrenheit” (1986) és a „The Seventh One” (1988) nagyobb szerepére, hiszen Williams éppen ennek a két, a nyolcvanas évek második felében készült lemeznek az idején dolgozott a Totóval. A beteg Mike Porcaro basszusgitárját továbbra is a tiszteletre méltó hírű Nathan East pótolja, aki pályafutása során olyan nevekkel játszott együtt, mint Eric Clapton, Stevie Wonder és Phil Collins, a harmonikus háttérvokált pedig a bájos Jenny McRae és a hosszú hajú, „dreadlockos” Mabvuto Carpenter biztosította a zenekarnak. A technikailag kivételesen csiszolt nyolcfős csapat már az este nyitószámával, az Only The Children-nel, pontban fél tízkor tudatta, hogy nem szándékozik elszakadni a hangzásbeli tökéletességtől, a Toto-varázslat ismertetőjegyétől.
A Hydrát, az 1979-es azonos című album címadó dalát a szokásoknak megfelelően Paich énekelte, aki a színpad bal szélén, a billentyűk mögött görnyedt. Ahogy a Totónál már megszokott, az énekes feladatok megoszlottak a frontember Williams között, de a torta jókora szelete jutott Lukathernek és Paichnak is, akik a megbízható háttérénekesekkel együtt segítették Williamst, hogy a koncertet elfogadható szinten hozza le. A főénekes ugyanis az utóbbi évek Toto-koncertjeinek egyetlen gyenge pontja, és egyben az oka annak, hogy Bobby Kimball kifáradt torkát két éve a tizenöt évvel fiatalabb Williams váltotta. Az ő hangja sem éri már el a legmagasabb regisztereket, ezért a 51 éves zenész rendkívül óvatosan vágott neki az estének, nehogy hasonló baklövést kövessen el, és ezzel felesleges zord pillantásokat kapjon Lukather felől.
https://www.youtube.com/watch?v=MSXc0_xPB48
A Toto a tavalyi turnéhoz képest láthatóan átszellőztette a setlistát, és beemelt néhány olyan szerzeményt, amelyet már egy örökkévalóság óta nem játszottak, a slágerek acélos repertoárjával párosítva pedig felejthetetlen válogatást nyújtottak a közönségnek a Toto gazdag, nyolcvanas évekbeli hagyatékából. A St. George and the Dragon alatt vokálisan kiválóan összeszokott csapatként mutatkoztak be, a Rosannával pedig megérkezett az est első kereskedelmi csúcspontja, igaz, Steve Lukather gitárzseni szólója nélkül. A hibátlan ritmusszekció, a gitár és a két billentyűs hangjaival játszó teljes hangképet a romantikus Lea („Fahrenheit”) alatt hangos zúgás zavarta meg, amit szerencsére a keverőpultnál ülők gyorsan megfékeztek.
A jelenlévők többségét lenyűgözte, hogy a zenekar a hetvenes évek végi és a nyolcvanas évekbeli anyagra koncentrált, kivétel csak az 1992-es How Many Times volt. Ezúttal elmaradtak az esetleges „medleyk” és a elnyújtott szólók, így a stúdióváltozatokhoz hűen szóló dalok egymás után szították a lelkesedés igazi tüzét az este jókedvű olasz közönsége körében. A vokális harmóniák pontos kivitelezése libabőrt okozott, hibát keresni pedig olyan volt, mint tűt keresni a szénakazalban.
A koncert középső részében a Could This Be Love, a We Can Make It Tonight és a Pamela szelídebb dallamai erősítették a zenekar szentimentális értékét, és kapóra jöttek a közönség szerelmespárjainak, a romantikus oldalt azonban időnként a Manuela Run és a színpadról való távozás előtti Hold The Line pörgősebb ritmusai ébresztették fel. Az utóbbi előadásakor a háttérből Williamshez csatlakozott a csinos Jenny McRae, aki ezzel kilépett a háttérénekesnő árnyékából, és mély, karizmatikus hangjával új dimenziót nyitott a Toto egyik legnagyobb slágerének, a megújult előadás pedig senkit sem hagyott hidegen.
https://www.youtube.com/watch?v=NUVhqbM__Ug
A színpadra való visszatérés után meglepetés következett, főleg a Szlovéniából érkezők számára! A hatalmas építményen elhelyezkedtek a szlovén vokális csoport, a Perpetuum Jazzile tagjai, ami arra utalt, hogy elérkezett az idő az este sokak által leginkább várt dalára, az Africára. De lám, a bejelentésnél David Paich sztereotip módon mellétrafált, és a Perpetuum Jazzile-t horvát zenekarnak nevezte, ezzel azonnal magára haragította a szlovén közönségrészt. Nem baj, a földrajz az amerikaiaknak sosem volt erős oldala, úgyhogy a zongora mesterének egy melléfogást nem érdemes felróni. Paich ezután a jellegzetes cilinder alól elénekelte az Africát, de a Perpetuum Jazzile sajnos a teljes hangképben szinte alig hallatszott, és csupán statiszta szerep jutott nekik. Kétségtelenül rendkívüli érzés lehet együtt állni a színpadon a zenei példaképekkel, de e két zenekar első közös fellépéséből azért még több is kihozható lett volna. Ezt tömeges kézfogás követett Lukatherrel, búcsúzóul pedig a Toto még egy „The Seventh One”-dallal, a Home Of The Brave-vel lelkesítette a közönséget.
https://www.youtube.com/watch?v=66l8wgtw088
A kivételes technikai tudás, az előadás öröme és a laza hangulat ezúttal is felejthetetlen koncertestét eredményezett a Totóval. Ezek a zenészek egyszerűen a színpadra, a fellépésre születtek! Ha nézed a koncertjüket, a komplex szerzemények, amelyekben a zenei műfajok egész palettája uralkodik, gyerekjátéknak tűnnek. Ilyen egyszerű ez, ha a rockzene óriásairól, a Totóról beszélünk!
Setlista
1. Only the Children
2. Hydra
3. St. George and the Dragon
4. Rosanna
5. Lea
6. Could This Be Love
7. I Won’t Hold You Back
8. We Can Make It Tonight
9. Pamela
10. Human Nature (Michael Jackson cover)
11. Manuela Run
12. How Many Times
13. Carmen
14. Stop Loving You
15. Hold the Line
—————-
16. Africa
17. Home Of The Brave
Képgaléria
