Not Your Kind of People
Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Garbage
Kiadó: Stun Volume Records
Megjelenés: 2012
Játékidő: 42:50
Értékelés: 4/5
A nemzetközi alternatív rockzenekar, a Garbage – amely pályafutása során világszerte már több mint 17 millió albumot adott el – leginkább karizmatikus skót énekesnőjéről, Shirley Mansonról ismert, pedig a zenekar többi tagját, vagyis Steve Marker gitárost, Duke Erikson basszusgitárost/gitárost/billentyűst és Butch Vig dobost is elismert producerként és hangmérnökként tartják számon. Kereskedelmi sikerüket a kilencvenes években alapozták meg: olyan sláger kislemezekkel indultak, mint a „Stupid Girl” és az „Only Happy When It Rains”, folytatták a „Garbage” (1995) című bemutatkozó stúdióalbummal, majd az utódjával, a „Version 2.0”-val (1998) koronázták meg az egészet, amely két Grammy-jelölést hozott nekik az Az év albuma és a Legjobb rockalbum kategóriában.
A tűzvörös hajú skót nő és három amerikai társa diadalmenete a „Beautiful Garbage”-dzsel (2001) megtorpant: a lemez minden fronton kereskedelmi kudarc lett, ami 2003-ban végül a (átmeneti) feloszláshoz vezetett. A digitális effektekkel tömörített vokálok és dinamikus elektronikus ritmusok rajongói nem vártak sokáig a visszatérésükre, hiszen két évvel később már „visszatértek az élők sorába” a negyedik, „Bleed Like Me” albummal, amellyel szép sikert arattak. Manson 2006 és 2009 között, amikor a zenekar pihent, a szólókarrierjének szentelte magát (az első lemezére még mindig várunk), egyebek mellett pedig filmszínészként is kipróbálta magát a népszerű Terminator: Sarah Connor krónikái című tévésorozatban, ahol egy szexi, folyékony fémből készült terminátort alakított.
Hatéves szünet után a Garbage végre új lemezzel tért vissza, a „Not Your Kind of People” az ötödik stúdióalbumuk. Mondhatjuk, hogy a régi hívek nagy várakozásait teljesen igazolták. Az egyik fő ok, ha nem maga a fő ok, amiért a Garbage mindig kiemelkedett az elektronikus ritmikai háttérrel dolgozó, hasonló alternatív rockzenekarok tömegéből, hogy a karizmatikus Manson teljesen egyedi hangszínnel rendelkezik. Ez elég dallamosan-karcosan bájos ahhoz, hogy a zenéjüket kereskedelmileg érdekessé tegye a világ rádiói számára, ugyanakkor egy szemernyi idegesítő hang vagy „nyafogás” sincs benne, amilyennel a pályatársnőinél túl gyakran van dolgunk. Manson ráadásul a nyolcvanas évek közepe óta, amikor a Goodbye Mr. MacKenzie és az Angelfish alter rock zenekarokban játszott, tapasztalt billentyűs, így hatékonyan segít Eriksonnak a rétegzett elektronikus ritmika fenntartásában.
A Garbage, ahogy várható volt, a legújabb lemezén is hű marad az alter rock hagyományához, erős hangsúlyt fektetve a számtalan digitális effektre és az elektronikus színezetű ritmusokra, amelyek helyenként az újhullámos elektronikus szintipop aranykorát idézik. Lehet, hogy a lány és a fiúk (valójában már mindannyian jó ideje érett korúak) itt-ott kicsit túlzásba viszik a vokóderhasználatot, de ez a hagyományuk szerves része. A „Not Your Kind of People” kiváló produkcióval is büszkélkedhet, ami nem meglepetés, hiszen mind a négy zenész hosszú évek óta tekintélynek számít ezen a területen.
Az album sötét, melodramatikus hangulatú, ezt már a nyitó „Automatic Systematic Habit” bizonyítja, amelyet a régi Garbage-rajongók ízlése szerint gyúrtak össze; az expresszív, számos digitális effekttel átitatott vokálra épülő dallamot az elektronikus ritmika széles rétegei támasztják alá. A „Big Bright World”, amely érezhetően az újhullám bélyegét viseli magán, az elektronikus oszcilláció újabb diadala a felpörgetett ritmusok fölött. A „Blood For Poppies” digitális fájlként még az album megjelenése előtt elérhető volt a zenekar honlapján, és kislemezként is megjelent, ami jó döntés volt, mert a piszkos gitártorzítás és az elektronikus minták közepette gyorsan ragadó, dallamos, emelkedő refrénnel büszkélkedik, enélkül pedig nem megy, ha a rádiók figyelmét akarod megnyerni. Artisztikus szempontból még kidolgozottabb és összetettebb a „Control”, amelyben szerencsés egységbe olvadnak az innovatív elektronikus minták, a mozgalmas ritmika és a hatalmas, ambient hangzásban gazdag refrén. A címadó dal pszichedelikusan álmodozó hangulatú, ami az akusztikus gitáros finom dallam, a többszólamú vokálvonalak, a huncut digitális minták és a lassú ritmusok kombinációjának eredménye. A végeredmény az egész album ambient szempontból legmélyebb és legérdekesebb alkotása. A „Felt” szinte táncos, elektronikusan fűszerezett ritmust hoz, az „I Hate Love” pedig az elektronikus ritmikus szintipop tiszta diadala, amelyben érezni a „robotkor” ambient dermedtségét, ahol minden érzelmet elfojt a hideg értelem, miközben Shirley vokáleffekten át tömörített éneke hatásosan visz bele kontrasztos melegséget.
A „Sugar” ismét ambient kontrasztot kínál, hiszen Manson hirtelen szinte szemtelenül csábítóan szól, miközben a háttérben a szintiszőnyegek hipnotikus hangulatot teremtenek. A jóval agresszívebb „Battle In Me” az album első kislemezeként jelent meg, és elsősorban az európai piacnak szól, amely a gitártorzítást mindig is jobban elviselte az elpuhult amerikaiaknál. Manson agresszív énekmódját ismét kiterjedt vokóderhasználattal erősíti meg a refrénben, a társaságot pedig dinamikus ritmusváltások adják, amelyek megszilárdítják a kislemez általános kereskedelmi potenciálját. A „Man On a Wire” szintén azon kevés, ambient szempontból kissé ingerültebb szerzemény közé tartozik, Vig vehemens dobkínzásával, miközben a szenvedélyes vörös hajú nő ismét elkápráztat vokális kaméleonságával. A záró „Beloved Freak” sikeres fúzió: finom zongoradallam, elektronikus ritmikus fűszerezés, gazdag szintiszőnyegek és Shirley bársonyosan karcos hangja. Az eredmény ünnepélyes, optimista hangulat, amely éles kontrasztban áll a lemez egyébként meglehetősen sötét természetével.
A „Not Your Kind of People” bőven kínál vonzó artizmust, és a régi Garbage-rajongók ízlése szerint készült, így sikeres visszatérés a kultzenekar számára a zenei életbe. Manson és három amerikai társa bebizonyítja, hogy a kreatívan gyakran kimerült, a tömegmédia által kihasznált alter rock színtéren is képesek még kellemes meglepetésekre, amelyek általában – mint az ő esetükben is – hosszú évek tapasztalatának és művészi edzettségének gyümölcsei.
Felállás
Shirley Manson – ének, billentyűk
Steve Marker – gitár
Duke Erikson – basszusgitár, gitár, billentyűk
Butch Vig – dobok, ütőhangszerek
Producer
Garbage
Számlista
1. Automatic Systematic Habit
2. Big Bright World
3. Blood for Poppies
4. Control
5. Not Your Kind of People
6. Felt
7. I Hate Love
8. Sugar
9. Battle in Me
10. Man on a Wire
11. Beloved Freak