Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Marillion
Kiadó: EMI Records
Megjelenés: 1987
Játékidő: 13:58
Értékelés: 5/5
A progresszív rock bajnokai, a Marillion mindig komoly zenekarnak számítottak, amely többnyire mély, olykor egyenesen megrázó, önvizsgáló és társadalmilag érzékeny témákkal foglalkozik, így sokan elfelejtik, hogy generációjuk számos brit bandájához hasonlóan nekik is volt egy jó adag csípős fekete humoruk. A kicsapongóan bohókás „Incommunicado”, a negyedik stúdióalbumuk, a mestermű „Clutching at Straws” (1987) első és legfontosabb kislemeze váratlanul bohócokként mutatja be a Marilliont, akik jót mulatnak a megrontott zeneiparon, de a saját költségükön is, hiszen a hirtelen jött hírnév már kezdett komolyan a terhükre lenni. Ezt élte meg a legjobban a karizmatikus énekes, Fish, akit a hedonista életmód a végén majdnem tönkretett, ezért ebbe az örökzöldbe gyakorlatilag az egész lelkét beleöntötte. Fish ekkoriban, megunva az egész „cirkuszt”, már az elköszönésen és a szólópálya elindításán gondolkodott.
A domináns szintetizátor-textúrákkal átszőtt „Incommunicado”, kétségkívül a pályafutásuk legszellemesebb darabja, rendkívül szórakoztató, szellemes és felszabadult hangulatot áraszt, ami teljes ellentétben áll az egészében rendkívül melankolikus „Clutching at Straws”-szal. Ne feledkezzünk meg az emlékezetes, kiváló videóklipről sem, amelyben Fish egy beszívott, jóindulatú részeges, vagyis falusi különc bőrébe bújik, aki szeretne híres lenni, de a hírnévvel járó felelősséget nem akarja vállalni. A klip során többször is gyökeresen megváltozik a külseje, a csúcspont mégis az a jelenet, amikor elhanyagoltan, koszosan, rongyosan és egyhetes borostával jelenik meg egy füstös bár ajtajában, és meredt, vérbeverten kába tekintetével végigméri a társaságot, amely majdnem lepotyog a székekről a pult körül. Ebben a többi zenekari tag is támogatja, akik szintén kipróbálják magukat különféle társadalmi szerepekben és jelmezekben. Tulajdonképpen minden vicces ezen a számon , legyen szó a rendkívül ugrálós és végletekig felhúzott ritmusszekcióról, a szintetizátorok ügyes, tréfás aranzsmáiról, Fish énekes kitöréseiről, amelyeket egy „kicsit sem normális” refrén koronáz meg, már nem is beszélve. Az összes Marillion-örökzöld közül éppen ez ragadja meg legjobban az ő személyiségét.
Az „Incommunicado” 12 hüvelykes bakelit- és CD-változata még tartalmazza a címadó dal alternatív verzióját, valamint a melankolikus, szintén mélyen önvizsgáló „Going Under” kibővített változatát, amely lassú ritmusával kiváló hangulati kontrasztot teremt.
A monty pythonos hangulatú bohóckodás, az „Incommunicado” a mai napig az aylesburyi legendás progresszív rockbanda egyik legkedveltebb örökzöldje maradt. Fish pedig a skót falusi bolondként a promóciós videoklipek történetének egyik legemlékezetesebb figurája marad.
Felállás
Fish – ének
Steve Rothery – gitár
Mark Kelly – billentyűs hangszerek
Pete Trewavas – basszusgitár
Ian Mosley – dob
Produkció
Chris Kimsey
Számlista
1. Incommunicado (album version)
2. Incommunicado (alternative mix)
3. Going Under
