Plains of the Purple Buffalo
Előadó: *shels
Kiadó: shelsmusic
Megjelenés: 2011
Játékidő: 76:52
Értékelés: 5/5
Elég érdekes, hogy a mai kereskedelmi pop és elektronikus zenei tömegtermelés közepette is képesek legalább részben a felszínre törni azok a műfajok, amelyek még mindig a zenéért játszanak zenét, és közben újítani is akarnak, még ha a siker rovására is. Persze még több az olyan, amelyik örök underground marad, a post-rock viszont biztosan nem ilyen. A „progresszívebb” műfajok közül talán ez a legbecsültebb és legnépszerűbb, amit az is bizonyít, hogy a legkülönfélébb post-rock bandák még Szlovéniában is szép státuszt élveznek, és mindig szép számú ringatózó fejet vonzanak a színpadaik elé. A God Is An Astronaut koncertjét például idén áprilisban (azaz 2011-ben) a nagy érdeklődés miatt tették át a Metelkováról a valamivel nagyobb, a látogatóknak (főleg a hangzás szempontjából) kedvezőbb Kino Šiškába. Mindegy, a lényeg, hogy a post-rock, az l’art pour l’art-elitisták esetleges dohogása ellenére is, meglehetősen népszerű műfaj, és a koncerteken is több mint szépen látogatott. Ilyenként a 90-es évek eleje óta eltelt idő alatt nagyon jellegzetes hangzást és arculatot alakított ki, és a 21. században egymás után alakuló post-rock zenekarok tömegében ez nemhogy hanyatlott, hanem szinte már közhellyé vált.
A post-rock egy alapvető formulát tett az lényegévé: kellemes gitár- és billentyűs „soundscape-ekkel”, hangképekkel indít, aztán szünet levegővételre és az izmok megfeszítése, majd jön a dobok püfölése teljes torzítású basszussal és elektromos gitárral, a végén pedig újra lecsendesedés és bolyongás ambient tájakon, lehetőleg flanger- és echo-gitáreffektekkel teletömve. A mai zenekarok úgy kapaszkodnak ebbe a formulába, mint részeg a kerítésbe, miközben maguk a dalszerkezetek nem túlzottan összetettek, a riffek és dallamok pedig nem túl eredetiek, érdekesek vagy vonzóak. Hová tűnt hát a Slint, a Talk Talk és a Godspeed You! Black Emperor, a post-rock úttörői lélegzetelállító eredetisége, másságja és nem utolsósorban hangzásvilága?
Persze nem azt állítom, hogy a mai post-rockerek óceánjában nincsenek jó, újkeletű bandák (azok, amelyek a post-rock úttörői után alakultak), egyáltalán nem; az ellenkezőjét bizonyítja már az egyes csapatok kereskedelmi sikere is, például az izlandi Sigur Rós fenomenális zenekar általános ismertsége. Az viszont tény, hogy a post-rock zenekarok megállíthatatlan áradata ebben az évszázadban nagyon megnehezíti a valóban újító csapatok megtalálását, és végül felemelkedését, azokét, akik nem stílusban, hanem szemléletben folytatnák a korábban említett Slint, Talk Talk és Godspeed „rock a rock után” hagyományát. Az viszont ugyanúgy tény, hogy ha fantasztikus zenét csinálsz, előbb-utóbb meghallanak, és ha a lehető legjobb vagy abban, amit csinálsz, előbb-utóbb meg is hallgatnak. Az amerikai *shelsnek pontosan ez sikerült.
Talán a legmeglepőbb a *shelsben az, hogy a tagok teljesen hardcore és post-hardcore háttérből érkeznek, a zenéjük pedig többnyire csak a frontemberük, Mehdi Safi (nagyon ritka) growlján és sikolyain, valamint azokon a hangszeres őrületeken keresztül tükrözi ezt, ahol a gitárok punkos és noise formák közt hasítanak. Egyébként a zene ambient dimenziók építésére van hangolva, amelyeken keresztül szinte filmszerűen építenek be mindenféle fokozást, feszültséget, érzelmet és hangképet. Az egyedi post-rock megteremtése már a *shels első lemezének, a „Sea of the Dying Dhow”-nak is sikerült, ami valóban fenomenális és nagyon is kellő eső volt a post-rock szaharában, de a második albumuk, a „Plains of the Purple Buffalo” annyival jobb, annyira felülmúlja az elsőt, hogy ez a nyilvánvaló fejlődés valósággal hihetetlen, főleg mert fejlődést sem várt senki, és nem is volt rá szükség.
A „Plains of the Purple Buffalo” a 90-es évek elején kihajtott post-rock teljes ideológiáját képviseli. Rock a rock után, progresszív formákkal, a kopott, elnyűtt hangzás és a számtalan egyforma dalszerkezet meghaladása, amelyek műfajilag már túl sztereotipikussá váltak, ugyanakkor a 60-as, 70-es és 80-as évek hátrahagyása. Hogy kitűnjenek a mai szín post-rockereinek tömegéből, a lemezt filmzenei mintára építik fel koncepcióalbumként, afféle post-rock film score-ként, ami nekik tökéletesen sikerül. Ha ismered Murphy zenéjét a 28 Weeks Later című filmhez, akkor tudod, miről beszélek, hiszen a *shels szinte azonos pátoszt ér el a „Plains of the Purple Buffalo”-n. A stilisztikailag hasonló koncepcióhoz tehát csak rockos elemeket adnak hozzá, és az eredmény kivételes. A fantasztikus rézfúvós szekció a filmes felépítés mellett még tovább löki őket előre a mai post-rock bandák leszakadó tömege elől, mert a lemez post-rock jellegéhez éppúgy hozzátesz, mint a filmzenei értékéhez.
A „Plains of the Purple Buffalo” így valóban teljes album, az elejétől a végéig megtervezve, tudva, mikor kell az emberi érzelmekre játszani, ugyanakkor elég tudással ahhoz, hogy bennünket, még ha mély érzelmi állapotban is, mindvégig lenyűgözzön. A zenészek pontosan tudják, mikor kell lágy, nyugodt akusztikus dallamokat játszani lassú tempóban (ami egyébként túlsúlyban van, de más dinamikával) és megnyugtató hanggal, és mikor kell hangszeresen tomboló csúcspontot teremteni. Épp ezért könnyen elképzelhetjük a háttérben (és nem az előtérben, mert a zene túl jó ahhoz, hogy csak „background music” legyen) lepergő filmet a maga történetével, szereplőivel, környezetével, a dalokat pedig egységes egésszé fogja össze a „lila bölény” koncepciója is, aki meglátogat egy tájat, a keresett hely síkságait, ami egyúttal afféle spirituális utazást jelöl a személyes vágyak beteljesítésére tett kísérletben; a (személyes) utazás motívuma nagyon erős, és valóban hallatszik a zenén keresztül.
A *shels tehát a második albumával kissé újradefiniálta a post-rockot, vagy legalábbis életben tartja, és versenyben a többi alternatív, kísérleti és progresszív műfajjal, ha nem épp fölöttük. A „Plains of the Purple Buffalo” egy olyan album, amelyen a valaha hallott legérzelmesebb zenei pillanatok közül van néhány. És ha valaha kell nyúlni a cukros közhelyekhez, most nyilvánvalóan itt az ideje: a *shels zenéje ugyanis a szívig hatol, felhasítja, és teljes erővel lövelli a megmaradt vért az ereken át, közben pedig oxigénnel árasztja el az agyat. Ilyen erős benyomást csak nagyon kevés lemez képes tenni a hallgatóra.
/Az angol fordítás később következik./
Felállás
Mehdi Safa – ének, gitár
Tom Harriman – dobok
Red Dave – basszusgitár
Arif Driessen – trombita
Produkció
Mehdi Safa
Számlista
01. Journey to the Plains
02. Plains of the Purple Buffalo (Part1)
03. Plains of the Purple Buffalo (Part2)
04. Searching For Zihuatanejo
05. Vision Quest
06. Atoll
07. Butterflies on Luci’s Way
08. Сrown Of Eagle Feathers
09. Bastien’s Angels
10. Conqueror
11. The Spirit Horse
12. Waking
13. Leaving The Plains