Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Asia
Kiadó: Inside Out Records
Megjelenés: 1994
Játékidő: 48:10
Értékelés: 4.5/5
Az „Aria” a megújult Asia második albuma volt. A zenekar a kilencvenes évek elején John Payne-nel erősödött meg, aki énekesként és basszusgitárosként lépett a progresszív rock-legenda John Wetton helyére, aki a kilencvenes években úgy döntött, hogy az önálló karrierjének szenteli magát. A rutinos billentyűs, Geoff Downes (ex-The Buggles, Yes), aki addigra már a zenekar vezéralakjává vált, elszánt volt, hogy frissítse a kultikus AOR/art rock csapat hangzását, amely sok megkeseredett, régi hívének mindig is a nyolcvanas évekhez tartozott, amikor még csupa progresszív rock-sztárból állt.
A korábbi „Aqua” albumon Downes és Payne – a Wetton távozását feldolgozni képtelenek számos aggálya ellenére – sikeresen bebizonyította, hogy néhány karizmatikus alak nélkül is folytatni tudja, akik ennek a kiváló zenekarnak a múltját meghatározták. Míg az előző lemezen még közreműködött két alapító tag, Carl Palmer és Steve „az Bagoly úr” Howe, az „Aria” Downes-t leszámítva teljes egészében a fiatalabb zenészgeneráció műve, amely üdítő lendülettel itatta át a kultikus bandát. A régi szép idők emlékét idézi a legendás Roger Dean visszatérése, aki megfestette a rá jellemző misztikus, ám a sok év alatt mindig ugyanazokat a motívumokat ismételgető, már kissé generikus borítót.
Az „Aria” albumon Downes és Payne az „Aqua” hangzásbeli tőkéjét igyekezett megszilárdítani és kiterjeszteni, ami számos kétely ellenére meggyőzően sikerült, és az eredmény ismét egy kiváló, stílusában gazdag és változatos lemez lett. Downes ezúttal egy árnyalatnyival keményebb hangzásra vágyott, amely talán új rajongói nemzedéket hozhat a zenekarnak, ezért behozta Al Pitrellit, a nagyra becsült stúdiógitárost, aki leginkább a Savatage-dzsel, a Megadethtel és az Alice Cooperrel való együttműködéséről ismert metal és keményrock bandák körében. A zenekar akkori, hosszú hajas imidzse is – olasz ingekkel és farmerrel együtt – inkább valami kemény értelmiségi proggresszív metalosokra emlékeztetett, mint érett, családos középkorú férfiakra vagy elunt prog rock apukákra, akik ha nem állnak a színpadon, többnyire már csak a golfra esküsznek. Palmert a dobok mögött Mike Sturgis váltotta, akit a klasszikus rock rajongói jól ismernek a Phenomena szupergroup és a legendás Wishbone Ash egykori tagjaként.
Az album az elejétől a végéig igazi csemege mindazoknak, akik szeretik a melodikus rockot egy csipetnyi art rock dinamikával. Az epikus, harcias hangulatú „Anytime” a zenekar történetének legjobb nyitódalai közé tartozik, ami sokat elmond a minőségéről, hiszen az Asia a pályafutása során szép számú ragyogó nyitóhimnuszt sorakoztatott fel. Pitrelli hatalmas gitárriffjei azonnal meggyőzően szólalnak meg, és jól összeolvadnak Downes szimfonikus témáival, miközben a diadalmas refrén olyan dallamos fenséget biztosít, amitől minden AOR-gurmé szíve megdobban. A titokzatos „Are You Big Enough?” hatásos ellentétet képez az előző számmal, mivel többnyire középtempóban mozog. A melankolikus-drámai „Desire” bevezetője még a világzene néhány elemét is tartalmazza, amivel az Asia a következő albumán aktívabban kacérkodik majd.
A dallamos „Summer” ballada nosztalgikus hangulattal telített, amelyet Pitrelli remek gitárszólója tovább tágít. A figyelmes fül észreveszi, hogy stílusában, főleg ritmikájában jócskán rokon a Saxon „Hold On” klasszikusával. Puszta véletlen, vagy ötletek másolása az angolszász „unokatestvérek” részéről? A kiváló „Sad Situation” című számban, amely kétségkívül az album egyik legjobb darabja, kiderül, hogy a Downes és Payne közötti szerzői-hangszeres dinamika ebben az időszakban új dimenziókat ért el. A „Don’t Cut the Wire (Brother)” alatt ismét a szimfonikus érzékenység kivételes érzékét demonstrálják, az AOR és az art rock tökéletes fúziójának eredményeként.
A folytatásban sem hiányoznak a minőségi szerzemények, például a power ballada „Feels Like Love”, a drámai „Remembrance Day”, amely a pályafutásuk legkeményebb alkotásai közé tartozik, és az „Enough’s Enough”, amely a szintetizátorhangzásnak köszönhetően úgy szól, mintha valahonnan a nyolcvanas évekből származna. Külön említést érdemel a pompás „Military Man” is, amellyel újabb Asia-klasszikust hoztak létre, amelyet monumentális refrén jellemez, olyat pedig csak John Payne tud írni. Nem meglepő, hogy Payne a Downes-szal való együttműködése végeztével „örökbe fogadta”, és saját verzióban újra kiadta. A záró címadó ballada fenséges zenekari feldolgozásokkal büszkélkedik, miközben a „Desire” refrénje még egyszer visszatér.
Az „Aria” című albummal a megújult Asia ismét bebizonyította, hogy a kilencvenes éveket is a legjobb melodikus rock bandák egyikeként vészeli át, azzal a különbséggel, hogy már nem foglalkoztatja őket a nyolcvanas évek és az esetleges kereskedelmi (sikertelen)siker. Az „Aria” annak ellenére, hogy megjelenésekor sokan az ellenkezőjéről voltak meggyőződve, remekül kiállta az idő próbáját, és ebből a szempontból is a kultikus brit zenekar legjobb lemezei közé tartozik.
Felállás
Geoffrey Downes – billentyűs hangszerek, vokál
John Payne – ének, basszusgitár
Al Pitrelli – gitár
Mike Sturgis – dobok
Produkció
John Payne és Geoff Downes
Számlista
1. Anytime
2. Are You Big Enough?
3. Desire
4. Summer
5. Sad Situation
6. Don’t Cut the Wire (Brother)
7. Feels Like Love
8. Remembrance Day
9. Enough’s Enough
10. Military Man
11. Aria
