Előadó: Panzerballett
Kiadó: ACT Music
Megjelenés: 2009
Játékidő: 56:58
Értékelés: 4.3/5
Panzerballett, a nehézfém tankbalettje jazzes ütemre. Bipoláris dobverés és érzékeny gitárhúrpengetés, lágy basszusgitár-csapkodás és időnként szelíd üvöltözés. Panzerballett, amikor egy tankkal próbálunk lőni a balett ritmusában. Vagy ahogy a zenekar vezére, Jan Zehrfeld gitáros mondja: „A latin jazzt grindcore-ral, a hard bope-ot death metallal, a disco-funkot hardcore-ral ötvözzük.” Mindezt, sőt még többet ígér a német jazz-metalosok új albuma, a „Hart Genossen von Abba bis Zappa”. Nem mintha most kezdődött volna az egész: a panzerbalettesek a „Hart Genossen von Abba bis Zappa”-val együtt már három lemezt adtak ki alig több mint hat év alatt a progresszív rock színterén.
A németek 2004-ben alakultak a már említett Jan Zehrfeld vezényletével, aki német Tribal Techet akart összehozni. Sajnos nem talált ízlésének megfelelő billentyűst, ezért inkább szaxofonokat vett be a zenekarba, ami minden bizonnyal hozzájárult a jellegzetes Panzerballett-hanghoz. A bandát megalakulása óta Frank Zappa és avantgárd zenei szemlélete aurája lengi körül. A zenészek szeretnek viccelődni, ez már a nevükből is kiderül. Zehrfeld a név ellenére azt állítja, hogy mindannyian tökéletes pacifisták.
Az első két album említésre méltó sikere annyira felpörgette a németeket, hogy a lehető leggyorsabban új adag eklektikus jazz-metal őrülettel örvendeztették meg a rajongókat. Ahogy eddig is, a „Hart Genossen von Abba bis Zappa” is szép számmal tartalmaz feldolgozásokat, amelyek már szinte a zenekar védjegyévé váltak. A Panzerballett eddig a Birdland, a Pink Panther, a Smoke on the Water, a Thunderstruck és hasonló dalokon próbálta ki alkotói képességeit. A zenészek most sem okoznak csalódást azoknak, akik bizonyos legendás művek újabb újraértelmezésére számítottak.
Pont egy ilyen darab nyitja az albumot. A Panzerballett a vászonra a Simpson családot hozza el. Sötétebben, mint valaha. Ahogy peregni kezd a szemed előtt a főcím, nem tudsz nem tátott szájjal bámulni egy ilyen fantasztikus feldolgozást. Még amikor a zenekar a hagyományos jazz vizeire evez, akkor is minden a Simpson család birodalmában marad, pedig maga a zene teljesen más. Hogy ne fogyjon ki a funk, a „The Simpsons” utódja, a „Bird Wild Web” gondoskodik róla, de ez sem bírja sokáig metálbetétek nélkül. A Panzerballett klasszikus szerepében a funkba jazzt és metalt is kever, érdekes szaxofon- és gitárbetétekkel. A „Jadoo” kicsit keményebb, nehézfémesebb darab, de előbb-utóbb úgyis megüti a fülünket Doldinger szaxofonjazzje. A szüntelen lábdobolás és a tenor- meg szoprán szaxofon kellemes hangzásának újabb kombinációja minket sem hagy hidegen.
A „Mein Teil” az első ének is hallható szám. Ami eleinte klasszikus smooth jazz dalnak tűnik, az hamar metálos vizekre kanyarodik. A várt Panzerballett-megközelítést ezúttal az ének és a vokálok dobják fel nagyon, remek harmóniát vvíve a már amúgy is zsúfolt, mindenféle dolgot egybegyúró fúzióba. A „Gimme, Gimme, Gimme”-t a címéről biztosan felismered – természetesen az Abba-dalról van szó, amelyet a Panzerballett fenomenális módon értelmez újra. Ezúttal kevésbé nehézfémesen és rockosabban, persze jócskán adagolt jazzel. Basszus- és szaxofonduettek, közbeékelt szólógitáros részek… Minden csodálatos egésszé áll össze, ami az Abba-rajongók fülének éppúgy kötelező, mint a jazz-, rock- és metalzene szerelmeseinek. A „Kulturzeit”-tal a zenekar visszatér a sötétebb vizekre, de ezúttal inkább a hangulatra építenek, mint a lecsapásra. Ami – be kell ismerni – átkozottul jól sikerül nekik. A két szaxofon és a gitárok alkotta sötét ambient egyszerűen lélegzetelállító. Talán maga a dallam, a vezérfonal kicsit szenved, de ezt észre sem vesszük, mert a sötétség túl erősen szippant magába. A Panzerballett ezzel egy újabb zenei területen bizonyít.
Az album második fele a mediterrán és etnoritmusok közé visz. A „The Mediterranean Breeze”, az album leghosszabb szerzeménye, a Panzerballett balladái közé tartozik, már ha egyáltalán nevezhetjük annak. Most a dallam és a gitárszóló kerül sorra, de nem a gyorskezű, technikás fajta, hanem az érzéki és, nos, mediterrán. Mégis maga a szám az előző remekekhez képest átlagosra sikerült. Az „Ein Bisschen Frieden” ismét Conny Kreitmeier énekével szolgál. Sajnos ez az album leggyengébb dala. A popos átlagosságból a metálos tombolásba való átcsapás sajnos kiszámítható és nagyobb újítás nélküli. Nem illik a zenekar eddigi képéhez, ezért nem is éri el az elvárható színvonalát. Annál jobban áll viszont a „Weary Eyes”. Kicsit kevesebb jazzelem, kicsit több death metal, és a Panzerballettnek újra sikerül lekötnie a hallgató figyelmét. A szám persze a hardcore-rajongóknak jobban fog tetszeni, főleg Zehrfeld üvöltései miatt, de a jazzes részek mindenképp rendkívül érdekes és végső soron kielégítő hallgatnivalót adnak.
Az album utolsó része igazi csemegével szolgál: két Zappa-feldolgozásból összeállított medleyvel. Az első a „Let’ Make The Water Turn Black”-et, a „Harry, You’re A Beast”-et és „The Orange County Lumber Truck”-ot foglalja magában, a második az „Oh No”-t, a „City of Tiny Lights”-ot és az „Evelyn, A Modified Dog”-ot. Meglehetősen érdekes feldolgozásokról van szó, ötletesen összefűzve egy csokorba, így minden bizonnyal az album csúcspontjai közé tartoznak. Nehéz többet mondani. A jellegzetes Panzerballett-módon váltogatják a ritmust és magát a műfajt, némi énekkel, játékossággal és avantgárd újítókedvvel, ami kétségkívül illik Zappához… A medleyket egyszerűen hallani kell. Persze Frank Zappa rajongóit fogják a legjobban lenyűgözni.
A Panzerballett a „Hart Genossen von Abba bis Zappa”-val úgy terjeszti magáról a hírt, mint olyan zenekarról, amely tele van újító ötletekkel és zenei tudással. Mindkettő szép kompozíciós készségbe van csomagolva, amiért természetesen Jan Zehrfeld felel. Maga a zene új lehetőségeket nyit, a zenekarnak és a hallgatónak egyaránt, érdekes feldolgozásokat mutat be (amiből bőven akad), és összességében felülmúlja a mai zenei átlagot. Egyszerűen fogalmazva: a banda jó zenét játszik és terjeszt.
Felállás
Jan Zehrfeld – gitár, vokál
Martin Mayrhofer – gitár, ének
Alexander von Hagke – tenorszaxofon
Gregor Bürger – tenor- és szopránszaxofon
Heiko Jung – basszusgitár
Sebastian Lanser – dob
Vendégek:
Klaus Doldinger – szaxofon
Okan Ersan – gitár
Conny Kreitmeier – ének
Ernst Ströer – ütőhangszerek
Andy Lind – ének, szintetizátor
Producer
Jan Zehrfeld
Számlista
01. The Simpsons
02. Bird Wild Web
03. Jadoo
04. Mein Teil
05. Gimme, Gimme, Gimme
06. Kulturzeit
07. The Mediterranean Breeze
08. Ein bisschen Frieden
09. Weary Eyes
10. Zappa Medley From Hell – Part I
11. Zappa Medley From Hell – Part II
