Kings Of The Hill
Előadó: Tide, The
Kiadó: Saját kiadás
Megjelenés: 2010
Értékelés: 4.5/5
The Tide. Kétségkívül egyedülálló jelenség a szlovén zenei életben. Már az első lemezzel bebizonyították, hogy kivételesen jó csapatról van szó, amely a született, érzékeny hallású zenei percepcióra épít, szigorú hangzásbeli és stilisztikai perfekcionizmussal. A The Tide indie rockerei az artizmus felismerhető énjének árnyalatát hordozzák magukban. Ezt az első lemezükkel, a „Love & Trust” című albummal (2006) trónolták meg, az új „Kings Of The Hill” pedig még mélyebben meghatározza ezt az arculatot, és még világosabban kijelöli azt a zenei teret, amelyben a The Tide továbbra is szabadon, függetlenül és teljesen gondtalanul mozog.
Annyi kidolgozottság mellett meglepő, hogy a zenekar megőrzi a csiszolatlan gyémánt szerény tartását, az artisztikus kifejezés frissességének hiteles fényét. Ma ez ritka és rendkívül keresett erény. Olyan ritka, mint maguk a gyémántok. Megfizethetetlen értékű erény.
A The Tide az új albummal tovább építi hangzásbeli remekségét és stilisztikai báját. Hihetetlenül rugalmasak és meggyőzőek a rövid, velős mozdulatok sorolásában. Ezekben oldottan, hitelesen és végtelenül organikusan hatnak. Megőrzik sötéten álmodozó külsejüket. Az új lemez minden lépésén ott a melankolikus csobogás. De egy pillanatra sem csúszik át érzelgős siránkozásba. Ennek a The Tide az artisztikus érettségével áll ellen, ezért az új stúdiómunka igencsak valóságosan hat a hallgatóra, és könnyedén berántja a „Kings Of The Hill” energetikus rezgéseinek és mondanivalójának megízlelésébe.
A szövegek ezúttal is teljes egészében angolul szólalnak meg. Rendkívül minőségi, intelligens költészetről van szó, angol nyelven előadva (a The Tide szlovén származásából kiindulva). Ezt az előadásmódot ráadásul megkoronázza Tomaž Štular énekes érzéki vokális interpretációja, amely az artisztikus érettségét bizonyítja. Rendkívüli reakciókészséggel követi a vallomástevő mentális állapotának adott helyzetét, amelyet az állapot felidézésének igénye diktál. Ennek követése végig sikeres, és éppen ezért meggyőző. Ez a The Tide zenéjének legfontosabb eleme, amely az egyedülállóan felismerhető, kézzelfogható karakternek ad világos és szilárd ütemet.
A The Tide a zenei rétegzettség hangzásvilágára épít. A hangzásban többnyire természetesen szóló elemeket őriznek meg. A gitárok organikusan vannak beállítva. Gyakran világosan jelen van az akusztikus komponens is. Az elektromos gitár hatásos háttérkulisszát teremt. Recsegősen szól, de nyugodtan, igénytelenül, mégis melegen és organikusan. Egy szóval „élőn”. Olajat önt a tűzre ebben a velős hangkollázs-kommunikációban a billentyűs hangszerelés is (bőven van az albumon rendkívül ízléses zongorahasználat is). Ezek hatásosan erősítik az album organikus jellegét, és kifinomultsággal, érzéki alkalmazkodással adják hozzá a hideg drámaszínház ízes elemét, amelyet az új The Tide-forgatókönyv fest. A „kevesebb több” elv a The Tide-féle zenekarnak teljesen egyértelmű, és haszonnal él vele.
Rendkívül jól hallgatható album ez, ugyanakkor áthatóan mély is: számos hangzásbeli fátylat és a minimalizmus kifinomult trükkjeit lebbenti félre, és sok olyan részlet felfedezéséhez vezet, amely „első hallásra” szívesen rejtőzik alattomosan. A srácok csúcsprodukciójú albumot tettek le az asztalra. Melegen, élőn, tisztán érthetően szól. A lábdob hangsúlyos, a The Tide ritmikailag rendkívül erős zenekar. A légkör, amelyet teremtenek, sokszor hipnotikusan rabul ejtheti a hallgatót. Az album pszichedelikus hatás szellőjét hordozza (például a kiválóan atmoszferikusan fokozott Monday Sleeper záró hangszeres része), a sötét árnyalatok fő forrása pedig Tomaž hangja, amely szívesen támaszkodik Jim Morrison (The Doors) és Iggy Pop hangjának hagyományaira.
A The Tide egy kvintett, amely pontosan tudja, mit akar, és a srácok remekül megértik egymást a zenei percepció kifejezési vágyaiban. Az új album merész és mozgalmas, színes palettán sorakoztat fel tökéletesen felépített dalokat, amelyeken az üstökösként átívelő, rendkívüli hangzásbeli hozzáférhetőség vörös fonala húzódik végig. A „Kings Of The Hill” megerősíti az indie rock önállóságának és felismerhetőségének pozícióját. Ezzel a hozzáállással a The Tide általánosan elérhető a világ zenei közössége számára. Perfekcionisták. És nem csak a zenei kifejezésmódban. A srácok a perfekcionizmusukat úgy is kifejezik, hogy remek és kidolgozott külsőre építenek, ezt pedig végső soron az új album csomagolásának kiváló megformálása is tetőzi, akárcsak az arany szöveggel ellátott fekete booklet. Ezúttal több borító is létezik. Hagyd, hogy meglepjen, amikor megkeresed a saját példányodat ebből a lemezből.
Manapság az „indie” előtagot sokszor kiaknázzák, ezért az eredeti jelentése és célja hamisan jelenik meg. Ha olyan zenekart keresünk, amely közel áll a „függetlenség” elvéhez, kertelés nélkül egyből a The Tide-ot választhatjuk. És mégis. Szívből remélem, hogy a srácok hite az artizmusban és a dacuk egyszer kereskedelmi siker formájában is megtérül. A belső elégtétel oldala már teljesült. A The Tide a „Kings Of The Hill” albummal bizonyítja, hogy a szerénység milyen mély és megfizethetetlen erénye lehet a hitelességnek. Könnyedén megérinti a hallgató lelkének még a legrejtettebb, leggondosabban őrzött zugait is.
Felállás
Tomaž Štular – ének
Drejc Pogačnik – billentyűs hangszerek, zongora, vokál
Janez Šter – gitár, vokál
Dejan Osterman – basszusgitár, vokál
Martin Pogačnik – dob
Produkció
Dejan Osterman
Számlista
1. Midnight Shooter
2. Decline
3. Shine
4. Letters From The Other Side
5. Ready To Go
6. Monday Sleeper
7. Snow!
8. The Call
9. Kings Of The Hill
10. Do You Worry Now?
11. We Keep You Alive