Szerző: Rok Klemše
Előadó: Orphaned Land
Kiadó: Century Media
Megjelenés: 2010
Játékidő: 1:18:18
Értékelés: 4.5/5
Az izraeli Orphaned Land 2004-ben adta ki első koncepcióalbumát, a Mabool: The Story of Three Sons of Seven-t, amelyen három testvér példázatán keresztül játszottak el a három vallás – a kereszténység, a zsidóság és az iszlám – szakadásának gondolatával. A Mabool végre szélesebb közönség elé vitte a zenekart, kizárólag pozitív kritikákat kapott, az Orphaned Land pedig nem sokkal a megjelenése után ismét bezárkózott a stúdióba, és nekilátott az új anyag megírásának. Az izraeliek teljes hat évig csiszolgatták a részleteket, majd az idei év elején végre kiadták a régóta várt lemezt, amelynek a The Never Ending Way of the ORwarriOR címet adták. Az Orphaned Land ezúttal is egy koncepció mellett döntött, ami talán még kidolgozottabb és kiérleltebb, és a fény és a sötétség örök harcáról, valamint a harcot vívó hősről, a fény harcosáról szól (az „or” héberül fényt jelent).
Ha azt nézzük, mennyi ideig készült az album, az egyszerű Sapari nyitánya felveti a kérdést, hogy tényleg megérte-e ennyit várni. Egy ősi jemeni népdal feldolgozása nem éri el az előző lemez Birth of the Three (The Unification) című briliáns nyitányának szintjét, és a szinte popos dallammal, amely négy percen át ismétlődik, valamint az egyszerű versszak–refrén–versszak szerkezettel az Orphaned Land nem váltja meg a Mabool utódjára való hatéves várakozást. A From Broken Vessels borzongató zongorabevezetőjének első hangjai azonban szétoszlatják az aggodalmat, hogy az Orphaned Land letévedt volna az útról. A lemez minden percéből egyedi keverék árad: töredezett ritmusokkal, virtuóz szólókkal és agresszív részekkel teli progresszív metal, közel-keleti népi dallamok, félreismerhetetlen melosz, hagyományos izraeli és arab motívumok. Állíthatom, hogy az Orphaned Land jelenleg az egyik legeredetibb, legegyedibb és a folkhoz leghűbb metalzenekar, amelyet gond és szégyenkezés nélkül bátran beskatulyázhatunk az igazi folk metal műfajába. Szerencsére az Orphaned Land nem egyike azoknak a zenekaroknak, amelyek a folk részt Észak-Európából kölcsönzik, ahogy az manapság tömegesen megy, mert az ő zenéjükből minden pórusán át egyszerre szivárog a Közel-Kelet zenéje és kultúrája. A térség számos hagyományos hangszerének – saz, oud, chumbush, bouzouki és más egzotikus hangszerek – használatával az Orphaned Land hatásosan festi meg egy mitikus hős történetét, aki valahol a végtelen sivatagi dűnék közepén küzd a békéért és az együttélésért. Az izraeli csapat a zenén keresztül olyasmit próbál elérni, amit a politikusok és a vallási fanatikusok évtizedek, sőt évszázadok óta tönkretesznek: az Orphaned Land a három ábrahámi vallás együttéléséről prédikál, és bizonyos szinten ez tényleg sikerül is nekik. Az élő koncerteken ugyanis arabok és zsidók együtt, sőt átölelve egymást éneklik az Orphaned Land szövegeit, és ezzel barátságot teremtenek két csoport között, amely már túl régóta öli egymást isten nevében. Utópia azt várni, hogy akár az izraeli, akár az arab oldal hülyéi meghallgatnák az Orphaned Land eszméit, de hát minden kezdet jó, mondják. Mindezek mellett az Orphaned Land a vallás megközelítésével, ahogy azt minden szövegében felvázolja, egy borotvaélen táncol, mert a hit metalban megénekelt módja elég nagy tabu. Az Orphaned Landnek ez is sikerül; talán nagyrészt a térség miatt, ahonnan származnak. Sőt, a zenekar a szövegek egy részét egyenesen a Bibliából, a Tórából és a Koránból meríti, és angolul, héberül, most először pedig arabul is írták őket. Ami a zene metalos részét illeti, azt nagyrészt Yossi Sassi gitárjátéka viszi a hátán, amely változatos riffeken, időnként „chugga-chugga” fűrészelésen, leginkább azonban kiváló és egyedi szólókon alapul, és a ma már sajnos elhervadt, kifulladt Dream Theater legjobb éveit idézi, azzal a különbséggel, hogy többnyire elkerüli az általunk ismert európai pentaton skálákat, és a számunkra „idegen” közel-keleti skálákat használja. A gyönyörűen megszólaltatott akusztikus részek időnként a svéd Opeth mesterségét idézik, leginkább a remek balladás hangulatú The Path, Pt. 1: Treading Through Darkness akusztikus bevezetőjében, amely a kiváló akusztikus lemezt, a Damnationt juttatja eszünkbe. Ennek a felelősségnek egy része biztosan az album társproducerét, a zseniális Steven Wilsont (Porcupine Tree) terheli, aki a felvételek záró szakaszában segített az izraelieknek, és néhány tőle oly jellegzetes „hammond” billentyűs vonallal járult hozzá, amelyek hol félelmetes, hol melankolikus, varázslatos hangulatot teremtenek. A The Never Ending Way of ORwarriOR rendkívül sokszínű és dinamikus lemez, ezért a koncepcióhoz illő borongós, balladás pillanatok mellett talán nagyszabású, pompázatos, szinte filmszerű pillanatokat is kínál. Ilyen a remek The Warrior, amelyen teljes fényében lép fel a názáreti szimfonikus zenekar, amely leginkább az arab hegedűk használatától különleges: ezeket másként hangolják a megszokottnál, így váratlan és szinte ünnepélyes atmoszférát teremtenek. Az Orphaned Land ugyanakkor még mindig erős heavy metal zenekar is, amely a progresszív és melodikus death metalban gyökerezik, és ezt egyik legnehezebb és legagresszívebb dalával, a romboló Codeword: Uprisinggal teszi világossá. A The Never Ending Way of ORwarriOR tele van olyan pillanatokkal, amelyek minden újabb hallgatáskor meglepnek, ennek fő okozója pedig Kobi Farhi fenomenális énekteljesítménye. Éppen Farhi miatt kel életre a koncepció a maga teljességében: az énekben mindent hallhatunk a káprázatos tiszta hangtól és az epikusan elénekelt refrénektől a titokzatos suttogáson és a kórusénekeken át a héber „prédikálásig”, valamint a nyers, agresszív, mégis tiszta és érthető growlig. Az egészet a remek produkció koronázza meg, amely rendkívül meleg, a hangzás pedig kristálytiszta és világos.
Az Orphaned Landnek a The Never Ending Way of ORwarriOR-ral talán sikerült megalkotnia a magnum opusát, a lemez mindenesetre tele van érzelemmel és olyan gazdag, hogy minden újabb hallgatáskor újabb és újabb dolgokat fedezhetsz fel rajta. Az Orphaned Land azt üzeni, hogy a fény harcosai mi magunk vagyunk, és bár utópia a három ábrahámi vallás együttélését és békéjét remélni, az Orphaned Land üzenete erős. Közel egy óra húsz perces hosszával a lemez nem könnyű falat, de rengeteget kínál, főleg pedig megvan benne az a minőség, ami sok mai lemezből hiányzik – az úgynevezett „replay value”, vagyis a újra meg újra meghallgatható érték.
Felállás
Kobi Farhi – ének
Yossi Sassi Sa’aron – szólógitár, akusztikus gitár, saz, bouzouki, oud, chumbush, zongora, kísérővokál
Matti Svatizky – ritmusgitár, akusztikus gitár
Uri Zelcha – basszusgitár, fretless basszusgitár, akusztikus basszusgitár
Vendégzenészek:
Avi Diamond – dobok
Shlomit Levi – női ének
Steven Wilson – billentyűs hangszerek
Avi Agababa – ütőhangszerek
Avner Gavriell – zongora (In Thy Never Ending Way (Epilogue))
Nizar Radwan – hegedű
Srur Saliba – hegedű
Alfred Hagar – nay és kawala fuvola
Yonatan Danino – shofar
Shmuel Ruzbahan – santur
Produkció
Steven Wilson és az Orphaned Land
Dallista
1. Sapari
2. From Broken Vessels
3. Bereft In The Abyss
4. The Path – Treading Through Darkness
5. The Path, Pt. 2 – The Pilgrimage To Or Shalem
6. Olat Ha’tamid
7. The Warrior
8. His Leaf Shall Not Wither
9. Disciples Of The Sacred Oath, Pt. 2
10. New Jerusalem
11. Vayehi Or
12. M i ?
13. Barakah
14. Codeword: Uprising
15. In Thy Never Ending Way (Epilogue)
