Előadó: Electric Orange
Kiadó: Sulatron
Megjelenés: 2010
Játékidő: 78:24
Értékelés: 3.8/5
Németország. A progresszív rock rajongóinak paradicsoma. Mennyország az igazi krautrockereknek. Mert az nyilvánvaló, hogy a krautrock a hatvanas és hetvenes évek német rockjának egyik legnagyobb öröksége. Kraftwerk, Tangerine Dream, Faust, Can, Ash Ra Tempel – csak néhány név, amelyet minden valamennyire komolyabb zenehallgató ismer. Az is érdekes, hogy ezek a zenekarok mind az akkori rockbandák hatására jutottak el a krautrockig – az akkori krautrockerek ugyanis először is az elektronika mesterei, a hangzás kiváló megformálói voltak, és a felismerés, hogy ezt a tudást a rockzenével is össze lehet házasítani, igazi zenei forradalmat indított el, és ekkor született meg valójában a műfaj: a krautrock.
A krautrock örökségét ma bandák egész sora tartja életben, a hetvenes évek úttörői közül pedig nem kevesen még mindig csinálják. Maga a műfaj Németország határain túlra is kinyúlt. Persze a krautrockerek hozzáállása is megváltozott, korszerűsödött, így lett a krautrockból neo-krautrock. Ennek tipikus képviselője a német Electric Orange, amely már a kilencvenes évek elején megalakult. Eddig nyolc stúdióalbumot adtak ki, a legutóbbi pedig igencsak harsány címet kapott: „Krautrock From Hell”.
A „Krautrock From Hell” kilenc számból áll, amelyek egymáshoz meglehetősen hasonlítanak, mégis teljesen különbözőek. Az album a „Bandwurm” című számmal indul, amely nagyon érdekesen felépített darab. Az egészet egy ismétlődő basszus- és dobmenet adja, és e állandó ritmusszekció fölé Müller a legkülönfélébb hangokat, effekteket és hangfoszlányokat rakosgatja. A ritmusszekció csak egyszer szakad meg – amikor belépnek a szaxofonra emlékeztető hangzású billentyűk. A második szám, a „Sundos” is hasonló fogással indul: ismétlődő ritmusszekcióval, amihez később csatlakoznak a billentyűk és Bittner hangja. Idővel a szám azért életre kel, egyre több a hangszer, és még egy fenséges csúcspontot is kapunk (amely – ahogy már kezdünk hozzászokni – „visszatartja magát”, és valahogy ismétlődik). Ezután jön a majdnem 11 perces, űrbéli epikus darab, a „Chorg”. A mindenféle spacy hangzású effektek remek halmazát fenomenális gitár- és billentyűszólók, halkabb háttérrészek, őrült dob- és ütőhangszeres betétek, valamint lenyűgöző basszusvonal járja át. Ez az ep tehát nemcsak hosszában, hanem tartalmában is az. A „Hers” az előzőt még meg is tudja közelíteni, hosszban és tartalmi értékben egyaránt. Kísérletezőbb, elképesztően jól szóló hangok és hangzások irigylésre méltó mennyiségével. Énekkel is előáll, ami kiválóan illeszkedik a dallamhoz, és a billentyűkkel együtt a szám magját adja. Az ötlet érdekes, teljesen más, mint az előzőeké, de így is tiszta Electric Orange.
Az igazi meglepetés viszont az, hogy sem a „Hers”, sem a „Chorg” nem az album központi darabja. Erre a lemezen a két előzőnél valamivel rövidebb „Kunstkopf” készít fel minket. Egy újabb űrepizód rendkívüli improvizációs alappal és számtalan effekttel remekül felvezeti az album leghosszabb tételét – a teljes 25 perces „Neuronomicon”-t. És pont ez a központi rész kínál neked mindent. Egy kellemes dallamú akusztikus gitár nyitja, de az a billentyűk segítségével gyorsan baljós ambientbe csap át, amelyet tényleg minden hangszer együtt épít. A ritmus gyorsan változik és erősen ingadozik, akárcsak maga a szám tempója. Főleg azt érezni, hogy a zenészek valamire készülnek, amihez a fokozódó énekbetétek is hozzájárulnak, amelyek – akárcsak a hangszeres rész – nagyon sötétek. A legérdekesebbek kétségtelenül azok a részek, ahol a zongora van előtérben – ott Müller igazán kibontakozik. Lenyűgöző munka az egész Electric Orange-tól, de természetesen, mint mindig, Müller és Bittner, a két zseni áll a középpontban. Az albumot egy újabb űrutazás zárja, a „Wurmloch” (féreglyuk). Ez outróként működik, mint az utolsó repülés, amely ismét effektek tömegét és a billentyűk, a basszus és a fúvósok hihetetlen kombinációit veti be egy egészen különleges hangulatért, amely méltó az album lezárásához.
A „Krautrock From Hell” tehát talán a német neo-krautrockerek eddigi legjobb munkája: rengeteg kísérletezéssel és az ismert módszerekkel megteremtett, egészen egyedi hangulattal. Néhányaknak a lemez túl ismétlődőnek és kifejezetten kényelmetlenül hipnotikusnak fog tűnni, hiszen csúcspontja alig van – és ha mégis, azok is ismétlésbe fordulnak. Mégis akad elég improvizáció és más zenei elem, amitől az album jó és hallgatásra érdemes. A sötét krautrockerek így csak erősödnek, és a „Krautrock From Hell” albummal jelenleg zenélésük csúcsán vannak. Bárcsak itt nem érne véget a vízióik útja.
Felállás
Dirk Bittner – gitárok, ének, ütőhangszerek
Dirk Jan Müller – billentyűk, zongora
Tom Rückwald – basszusgitár
Georg Monheim – dobok, ütőhangszerek
Josef Ahns – gitárok, fúvósok
Produkció
Double D
Számlista
1. Bandwurm (5:44)
2. Sundos (5:00)
3. Chorg [Cpt. Gyrok’s] (10:51)
4. Hers (9:38)
5. Kunstkopf (6:29)
6. Neuronomicon (25:02)
7. Wurmloch (15:40)
