Előadó: Kwoon
Kiadó: Önkiadás
Megjelenés: 2009
Játékidő: 50:38
Értékelés: 4.1/5
A post rock műfaja – akárcsak minden, ami a rockzenében valami többet keres – rendkívül izgalmas, sokszínű és mindenképp érdemes a felfedezésre. Gond nélkül besorolható a progresszív zenék közé, abba a körbe, amely jóval több néhány akkordnál, ismétlődő torzított riffnél és közhelyes szövegnél. Mégis, a post rock erősen eltér az átlagos progrock felfogástól, ettől lesz jellegzetes a hangzása és sajátos a karaktere. Jelenleg az egyik leghíresebb ilyen formáció például a Mono, a japán kvartett, amely nemrég Szlovéniában is járt, vagy a Russian Circles, akiket idén mi is meghallgathattunk. Egyébként meg ki ne ismerné a Sigur Rost, a Godspeed You! Black Emperort, a 65DaysOfStatic-ot, a Mogwait és az Ulvert?
Ugyanebbe a közegbe tartozik minden bizonnyal a Kwoon is, a francia post rock banda. A hettagú társaságot a zene szeretete mellett a természetfeletti iránti érdeklődés fűzi össze, és – a név alapján ítélve – a harcművészetek is (a kwoon ugyanis kínai szó, harcművészeti edzőtermet jelent, hasonlóan a japán dojóhoz). A zenekar egyébként már 2006-ban megalakult, ugyanebben az évben jelentették meg saját kiadásban a debütáló lemezüket, a „Tales and Dreams”-et. Az album az egekbe repítette a bandát, a Kwoon ugyanis hihetetlenül gyorsan irigylésre méltó rajongótábort gyűjtött, amely egyre csak nő. Zenéjük a post rock legjavát nyújtotta, a zenekar elsősorban a hangulatra, az ambientre helyezte a hangsúlyt. A sikeres recepthez három évvel később, a második albumon, a „When the flowers were singing …”-en is hűek maradtak, amely a „Tales and Dreams”-hez hasonlóan szintén önkiadásban jelent meg.
A „When the flowers were singing …” tehát klasszikus post rock ambient: Pink Floyd-os billentyűs háttérre épül, a post rock korszakára jellemző dobolással, misztikus férfi- és női énekkel, változatos és kellemesen szokatlan gitárjátékkal (alkalmi riffekkel), valamint szokatlan hangszerekkel (cselló), amelyek sötétebb hangulatot adnak az egésznek. A Kwoon egyébként azon kevés post rock banda közé tartozik, amely az énekhez is nyúlt; sőt, a férfi és a női ének váltakozik, ami mindenképp kellemes meglepetés. És ha mind a férfi, mind a női ének illeszkedik a zenéhez, eléri a zene által kitűzött célt, és megteremti a kívánt hangulatot, akkor a hallgató nehezen kívánhat ennél többet.
A Kwoon ezúttal sem találja fel a spanyolviaszt, és a „When the flowers were singing …” nem éppen korszakalkotó mű a mai zenében, de az elkészült anyag több mint szolid és mindenképp üdvözlendő. A zenekar főleg a zenéhez való eltérő hozzáállást mutatja, a legnagyobb ütőkártyáikat pedig már az intróba, az „Overture”-be beleteszik. A hétfős zenészgárda csaknem kétperces, lebegő táncoltatása teljesen önálló világba repít minket, ahol a banda egészen a lemez végéig fogva tart, amely az „Ayron Norya” című számmal zárul. Könnyedén lehetne konceptalbumnak is nevezni, bár első ránézésre nem az. Lírailag mindenképp nem, hiszen az ének ott, ahol egyáltalán megszólal, az ambient tüzére hivatott olajat önteni, nem mélyebb üzenetet közvetíteni. Maga a muzsikálás, maga a zene viszont annyira erős, annyira összefüggő az egész lemezen át, hogy akár egyetlen medley vagy mindössze egy szám is lehetne, ami ebben a műfajban nem lenne szokatlan.
Az is nagyon érdekes, hogyan érték el a zenészek ezt a koncepciószerűséget. Mert annak ellenére, hogy a számok stílusukban erősen különböznek egymástól, egységes egészet alkotnak, fejjel és lábbal, mindennel, ami közte van. A számok között találunk afféle recitálokat is, például a „Frozen Bird”-öt, rengeteg a férfi és női ének „párbeszéde”, amivel az ének ismét előnyt élvez a hangszerekkel szemben, persze akadnak olyan dalok is, amelyek a popzene hangulatát idézik, és némi kereskedelmi sikert is szeretnének learatni, ez a „Schizophrenic” esetében látszik (ami persze nem azt jelenti, hogy rossz szám lenne). Az is jó hallani, hogy az angol nem csengett túlzottan akcentusosan, hiszen sosem mondtam volna meg, hogy a banda francia (ha kizárólag az ének alapján ítélnék).
A Kwoon tehát a második albumával is jól kijelölt úton halad, amely 2006-ban indult. A remek támogatottság ellenére a banda még mindig kiadó nélkül van, de ez bizonyára hamarosan megváltozik, hiszen a zenéjük egyszerűen nem maradhat észrevétlen. A post rockot életben tartják, ráadásul a zenéjük egyszerűen jól hallgatható, a megteremtett hangulatra pedig nem lehet panasz – ebben a „kwoonosok” egyszerűen mesterek. Nem mondom, hogy a zenéjük tökéletes, de a hallgatás hatása alatt az albumot csak dicsérni tudom; kritikát nehezen találnék, innentől már csak ízlés kérdése az egész. A láthatáron tehát egy újabb banda, amely még nagy nevet fog szerezni magának, olyan nevet, amelyet a post rock óriásai mellé írnak majd fel.
Felállás
Sandy – ének, gitár
Olivier – gitár
Julien – gitár
Yoann – basszusgitár
Ellen – cselló
Nelson – billentyűk
Cyrille – dobok
Produkció
Sandy Iavallart, Amaury Martel
Számlista
1. Overture (1:53)
2. Great Escape (5:29)
3. Frozen Bird (6:19)
4. When The Flowers Were Singing… (5:32)
5. Memories Of A Commander (4:10)
6. Schizophrenic (5:41)
7. Back From The Deep (3:23)
8. Labyrinth Of Wrinch (4:54)
9. Ayron Norya (10:29)
10. Untitled (4:48)
