Előadó: Zhabareth
Kiadó: Saját kiadás
Megjelenés: 2009
Pontszám: 4/5
Manapság tele van a zenei színtér mindenféle bandákkal: sokan közülük valami újat próbálnak alkotni, de nem igazán sikerül nekik, még többen pedig a példaképeikből merítenek ihletet, így nem is hangzanak túl eredetinek. A Zhabareth viszont biztosan egyik táborba sem tartozik. Andre Orsel tanár és tanítványa, Kas Kluitman duója olyan zenét csinál, amely a metal és a jazz elemeit ötvözi egy csipetnyi ambient hangulattal. Első látásra (pontosabban hallásra) az Exivious valamiféle „ripoffjának” is nevezhetnénk őket, de ez semmiképp sem igaz. A „hasonlóság” tényezőjét tovább növeli, hogy Stef Broks, az Exivious és a Textures tagja a dobokat is felvette nekik. A zene ugyanis tele van sötét, jazzes hangulattal és időnként metalos riffekkel, de itt a hasonlóság más hasonló bandákkal véget is ér. Ha az Exivious zenéje a muzsikusok virtuozitására épül (főleg a gitárosok gyors ujjaira és a bonyolult dobolásra gondolok), az Or’ghin olyan album, amely akár klubokban és bárokban is remekül megállja a helyét, mert epikus hangulatra épít. A két holland telített atmoszférája az, ami a demóalbumukat nemcsak hallgathatóvá, hanem szinte zseniálissá teszi.
Az EP négy számot tartalmaz, és egyik sem hagy hidegen. A címadó „Zhabareth” után már látjuk, hogy a két holland nem egynapos csillag. A nyitány, ahogy illik, a darkos jazzesek világát teremti meg, metalos riffek sötét tájaival. A rövidebb gitárszóló azért sejteti, hogy Ander és Kas nemcsak jó hallással rendelkezik, hanem szép tudással a különböző hangszerek terén is.
A címadó számot a „V’sion” követi, amely már valamivel mozgalmasabb és erősebb. Bár torzított gitár és súlyos ritmusok járják át, a showt még mindig a billentyűk vezetik, amelyek ezúttal is a szerzemény szívét adják. A metalos ihlet később swinges ritmusba csap át jazzes gitárbetétekkel, a billentyűk pedig egyre fenyegetőbbé fokozzák a hangulatot.
Amikor a Zhabareth zenéje kissé eltávolodik a kezdeti ambient alapoktól, a harmadik szám, az „Echonh” az, amely visszahozza ezt a hangulatot. A lassabb ritmusok az igen ritka, kötetlen dobolással az időtlenség extázisába röpítenek. Ha tehát létezik „ambient jazz-metal” műfaji címke, akkor a holland banda egyértelműen ráragaszthatja magára.
Az utolsó szám szerintem a demó csúcspontja. Andre Orsel nyitja meg hihetetlenül könnyed és érzéki klasszikusgitár-dallammal, amelyet a billentyűk kísérnek. A fúzió ezúttal a muzsikusok vezérelve, és megint nem a képességek fitogtatásáról szól, hanem inkább az érzésről és a zene iránti fülről. Az album leghosszabb dala a káosz és a rend között ingadozik, a klasszikusgitár jazzes betétei és a torzított metalos riffek között; teljesen bipoláris. Emellett Stef Broks is jobban bemutatkozik egy szólóval. Mindez Zhabareth zenéjének napja, e misztikusan hangzó banda szíve, az összes hangszer vezére – Orsel billentyűinek – árnyékában.
Már az is elég beszédes, hogy Stef Broks kaliberű dobos csatlakozott a projekthez, vagyis kivételes potenciálú bandáról van szó. Az EP megjelenése után a legkülönfélébb neves muzsikusok dicsérték, köztük Tymon (Exivious, Cynic) és Matt Medeiros (Kalopsia, Funebrarum) – szép szavakból nem volt hiány.
Lehet, hogy a Zhabareth zenéje kissé ingadozik, nemcsak a műfajok, hanem az utak között is, amelyeken járni kell, és abban, hogy mire épüljenek az ötletek. A duó így még keresi önmagát, de azt a tényt, hogy a minőség és az akarat megvan bennük, nem lehet elvitatni; a banda fejlődését feltétlenül érdemes követni. A Zhabareth jövője ugyanis rendkívül ragyogó.
Felállás
Andre Orsel – billentyűk, szólógitár
Kas Kluitman – basszusgitár, ritmusgitár
Vendégmuzsikusok:
Stef Broks – dobok
Produkció
Andre Orsel és Kas Kluitman
Számlista
1. Zhabareth
2. V’sion
3. Echonh
4. Or’ghin
