Előadó: 7for4
Kiadó: MGI Records (KDC)
Megjelenés: 2008
Értékelés: 4.5/5
A német zenei színtér a progresszív rock terén mindig is rengeteget adott. Sajnos (vagy szerencsére?) ma már a kísérletezők és az új kifejezési formákat kereső zenészek mentik meg, akik végre felismerték a krautrock elavultságát, és értelmetlennek látják a hetvenes-nyolcvanas évek hasonló bandáinak majmolását (azok is csak a saját árnyékaik már). Az egyik megmentő pedig kétségkívül a jazz fusion (minden tisztelettel a határtalan műfajkeverésük iránt) banda, a 7for4. Négy évnyi, rejtett lehetőségeket kutató időszak után a müncheni zenészek 2008. évben ismét bezárkóztak a stúdióba, és felvették immár a harmadik albumukat.
Az első két lemez után a hallgatóik számára magától értetődő volt, hogy a Diffusion abban a pillanatban a polcukra kerül, ahogy megjelenik; a 7for4 ugyanis fennállása alatt nagy rajongótábort épített ki magának, olyanokból, akik értékelik a minőségi zenét, még inkább pedig a mögötte álló zseniális zenészeket. A harmadik album bejelentésével azt is megerősítették, hogy nem puszta egynapos legyek, hanem a műfajuk ranglistáinak csúcsára készülnek; az út, amelyen e cél felé haladnak, kétségkívül a helyes.
Már az is elárulja, hogy újabb mesterműről van szó, hogy a srácok egész két évig dolgoztak az albumon. Természetesen ismét Wolfgang Zenk producerkedett, komponált, és ő fogta össze az egészet. Ide tartozik a számok elnevezése is – ezúttal a nyitószám, az album intrója egyben a lemez címadója: „Diffusion”. Zenk nyugodt akusztikusgitár-játékkal nyit, de hamarosan félbeszakítja saját magát, a szám pedig érzelmekkel telített, fenyegető hangulatú darabbá fejlődik az összes hangszerrel. Engl a dobok mögött gyilkos tempót diktál, amit Zenknek szólista képességeivel nem esik nehezére követni. Később a szám a zenészek funkos játszadozásába csendesedik, majd visszaesnek a korábban megteremtett hangulatba. Hallani, hogy a németek hűek maradnak kipróbált receptjükhöz, és jól sejtjük, ha magunkban már Zenk nyugodt, akusztikusgitáros zárlatát várjuk.
Zenk és Froschmeier duettben játszott ambientje jelzi az „Indigo Dunes” kezdetét. Zenk mostani alkotása valamivel többet kínál, mint „csupasz” virtuóz gitárszólózást, miközben a háttérben a többiek ütős vonalakat játszanak. A hangulatteremtésre szánt szám, amelyben van néhány „összetevő” a klasszikus 7for4-ből is, főként dúr hangnemre, könnyed billentyűjátékra, Grützner fretless basszusának gyengéd „groove”-jára, Engl cintányérjainak ambientes érintéseire és Zenk gitáros finomságára épít. Mégis úgy zárul, ahogy egy 7for4-számhoz illik: erősen, ütősen, gyorsan.
Az „Emoctify” kifejezetten meglepően – és ezt pozitív értelemben mondom – indul: valamiféle „spacy” hanggal, amelyet Froschmeier egyszerű billentyűs hangszerelése és Engl érdekes dobbetétei hoznak létre. A szám akkor kezd csúcsra érni, amikor becsatlakozik Zenk, és az epikus játék ismét kezdetét veszi. A felénél a szám mégis egy pillanatra lecsendesedik, de Zenk szólója visszarántja a korábbi hangulatba, utána a fül megint kap egy kis pihenőt, ám az a pillanat minden, amit kap – a zenei tánc ugyanis folytatódik. Hasonló húzással ér véget a szám is, váratlanul, határozott „bummal”.
A „The Winding Path” rendkívül melankolikus szám, és a német jazz-metalosok egy újabb arcát mutatja meg – csendes, lassabb (egy-egy pillanatot leszámítva), nyugodt, kifinomult, de elég érzelmes és kifejező ahhoz, hogy magával ragadjon, talán még jobban is, mint Zenk klasszikus „villogása”. A jól ismert 7for4-hang időnkénti felbukkanásával és az újonnan felfedezett hanggal a dallam álmodozva furakszik át a műfaji béklyóktól mentesen megteremtett tájon, amely a közepe felé éri el a csúcspontját, persze nem a zenészek klasszikus módján, hanem egyértelmű metálos hajlamokkal. Ezzel a kisebb újítással számtalan kiaknázatlan lehetőség nyílik meg előttük. Számomra ez a szám egyértelműen az album egyik „győztese”.
Mivel a fiúk bőre alá láthatóan épp akkor mászott be ez a melankólia, annak hatására született a „Silent Flow” is. Olyan közeget kezdenek teremteni, amilyet már az előző, „Time” című albumon és az azonos című számban is sikerült megalkotniuk. Zenk Gilmourrá változik, és egy floydos dallammal tovább fűszerezi a határtalan újítókedvüket. Ez valahogy a legkevésbé jellemző 7for4-szám az albumon, ugyanakkor pontosan az, amit maguk a zenészek képviselnek, és mindenképp olyasmi, amit gond nélkül nekik tulajdonítunk. Határozottan egy újabb esélyes a lemez legjobb száma címre.
A „Cyclotron” igazolja az album hosszú készülését, legalábbis ami a hangminőséget és úgy általában a produkciót illeti – itt a szám ugyanis tökéletes, teljesen hibátlan. Nem csak ez: a „Cyclotron” kínálja a legtöbb változatosságot és a legtöbb műfajok közötti átjárást a többihez képest, ami korántsem baj – egyik oldalon jazz-metalos játék, a másikon kissé rock’n’rollos, vidám játszadozás, ami mindenképp a német banda újabb gyöngyszeme.
Az előző albumokról már megszoktuk, hogy a müncheni virtuózok szívesen megengednek maguknak egy jó adag latin injekciót is, és a „Spiral Dance” folytatja ezt a hagyományt. Zenk igazi latin lovemá változik, amikor a spanyol hatású részekhez ér, Froschmeier pedig kissé progresszívebb, rockosabb billentyűzést kínál, ami mindenképp újdonság. A mostani latin akusztikus, illetve klasszikus gitárbetétek meglepő módon nem az elején vannak, hanem érdekes helyeken szakítják meg a számot, ami egy újabb dimenziót ad neki.
Valamivel több jazzes elemet tartalmaz az utolsó előtti alkotás, a „Hidden Depths”, amelyet főként Grützner vezet „fretless” basszusával. Hangulatában a szám nagyon közel kerül a „Silent Flow”-hoz, csak talán inkább a vezérdallamra épít, mint a hangulatra, és ezt a dallamot idővel Zenk veszi át akusztikus játékával. Nagyon kellemes szám, újabb friss fuvallat a 7for4 potenciális egyhangúságában.
Az utolsó szám szerepét ezúttal a misztikus egér, a „Mystic Mouse” kapta, amely megint teljesen más, mint az eddigiek. A zenészek ismét erősebb, ütősebb fogásokhoz nyúlnak, de nem azon a klasszikus módon, amelyet olyan jól ismerünk. Inkább a két számtípus keveréke ez, egyesítése, amelyek mentén az albumon határvonalat húzhatunk – vagyis a nyugodt, ambientes számok és a fanatikusan epikus dimenziójúak elegye. Jobb befejezést el sem tudnánk képzelni.
A 7for4 ismét meglepett, és ezek a hihetetlen meglepetések zenei kifejezésmódjukban már szinte rutinná válnak. Eddigi legcizelláltabb albumuk többet nyújt az előzőeknél, zeneileg és produkciós szempontból egyaránt. Nehéz hibát találni; keresni is teljesen értelmetlen, mert könnyebb lenne tűt találni a szénakazalban. A 7for4 így egyre feljebb srófolja a kreativitását, amelynek úgy tűnik, tényleg nincsenek határai; a tömegek (velem együtt) alig várják az újabb, lélegzetelállító meglepetést a lemezen.
Felállás
Wolfgang Zenk – gitár
Markus Grützner – basszusgitár
Klaus Engl – dob
Markus Froschmeier – billentyűs hangszerek
Produkció
Wolfgang Zenk
Számlista
1. Diffusion
2. Indigo Dunes
3. Emoctify
4. The Winding Path
5. Silent Flow
6. Cyclotron
7. Spiral Dance
8. Hidden Depths
9. Mystic Mouse
