Előadó: Extrema
Kiadó: Scarlet Records
Megjelenés: 2009
Játékidő: 44:05
Értékelés: 2/5
Az Extrema alapvetően olasz thrash metal banda, amely még 1986-ban alakult. A „Pound For Pound” az 5. stúdióalbumuk. Olaszország nem éppen a thrash hazája, a progresszív rockban és a klasszikus heavy metalban viszont mindig erősek voltak az olaszok, ez utóbbit pedig olykor nagyobb-kisebb adag pompával fűszerezték. Az Extrema hivatalos bemutatkozó szövege csupa dicshimnusz: hosszú tapasztalat, rengeteg színpadon töltött év, fellépések olyan óriások előtt, mint a Death Angel, a Slayer vagy a Metallica. Ezek alapján a „Pound For Pound”-tól a 2009-es thrash metal abszolút csúcsteljesítményét vártam volna. Ja, és mellesleg: az Extrema idén már másodszor lép fel a tolmini MetalCampen.
Annak ellenére, hogy a „Pound For Pound” előtt még egyetlen lemezüket sem hallottam, és annak ellenére, hogy a banda több mint húsz éve létezik, a „Pound For Pound” a fülemnek nem nyújt többet langyos levesnél. Fényes pont a zenekar ritmusszekciója, miközben a riffekből érezhetően hiányoznak az igazán megvadult, vérszomjas hangtömbök, az ének pedig messze, de nagyon messze túl szelíd ahhoz, hogy tipikus old school thrash-menetelésről beszélhetnénk. Az ének több helyen megkérdőjelezhető: nagyon szívesen kanyarodik át coreos visításba, máskülönben érezni, hogy a példaképe Phil Anselmo, a refrénekben pedig főleg olyankor, amikor a melodikus tiszta éneklés felé menekül, ami az amerikai post-grunge zenekarokra jellemző.
A riffek jellegtelenek, és ha már a „thrashben” keresgélünk, gyakran az európai thrash örökségére támaszkodnak, olyan zenekarok nyomán, mint a Sodom, a Kreator vagy a Destruction, de nélkülözik azt a szükséges frissességet, amely érdekessé és felismerhetővé tenné a bandát.
A „Pound For Pound” olyan lemez, amelyről nehéz azt mondani, hogy tisztán thrash metal album. A Fall Down a divatos „groove”-nak való megfelelés kombinációja, ahol a tiszta, dallamos ének olyan melódiák felé húz, amilyeneket a post-grunge-osok használnak, a Nickelback vagy a Staind módjára. Még a jóval vadabb, vadul felpörgetett Frownig And Haggard is tartalmaz egy csipetnyi ebből a dallamos csipkéből, tiszta, patetikus vokálokkal. Amikor eljutsz a The Bad Itselfig, majd a For The Sake Of Our Children-ig, már semmi kétség: a srácok bizony az nu-metal kürtjébe fújnak. Mit gondoljon az ember, amikor meghallja a Deuce-t, a Kiss eredeti számát az Extrema előadásában? A My Mysery pedig a végén afféle sírfelirat a post-grunge-nak.
Afféle „cross over” lemez, amely semmi újat nem hoz. Még produkciós szempontból sem éri el azt a izzó élettel teli, zajos nyersességet, amelyet az extrém metal megkövetel. Az Extrema ebből a szempontból valójában csak az olasz piacon boldogulhat. Vannak érdekesebb pillanatok (ritmikai oldalról), például a You Make Me Sick, amelyre ha táncolni próbálsz, könnyen kitöröd a lábad, aztán a záró részben, amikor végre lángot okádnak, és legalább egy kicsit csiklandozzák a fület a From The 80’s című számmal. Egyébként a fiúk a „Pound For Metal”-lal semmi izgalmasat nem mondanak, úgyhogy nem sokat veszítesz, ha véletlenül elkerüli a figyelmedet ez az album.
Felállás
Gianluca Perotti – ének
Tommy Massara – gitár
Mattia Bigi – basszusgitár
Paolo Crimi – dob
Produkció
Riccardo „Paso” Pasini
Számlista
1. Everlasting
2. Anymore
3. Selfishness
4. Fall Down
5. Frowning and Haggard
6. The Bad Itself
7. You Make Me Sick
8. For the Sake of Our Children
9. Fat Liars
10. Deuce
11. From the 80’s
12. My Misery
13. F.Y.W.
