Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Grave Digger
Kiadó: Napalm Records
Megjelenés: 2008
Értékelés: 3.5/5
A „Pray” EP afféle nyitányként megjelent előkiadvány, amelynek célja, hogy minél többekben felcsigázza az étvágyat a Grave Digger új stúdióalbumára, a „Ballads Of A Hangman”-re (2009). Az EP 2008 novemberében jelent meg, vagyis alig két hónappal a stúdióalbum előtt. Az új lemez megjelenése előtt tehát valamivel korábban már alaposabban fel kellett kavarni a port.
Az EP címadó, vezető kislemeze tulajdonképpen a „Ballads Of A Hangman” legdallamosabb száma. Bár a gitártéma közvetlenül, csupaszon szólal meg, és ördögien halálos hangulatú, éppen ez a riff viszi egyben az alapvető dallamvonalat is, olyan módon, ami a hallószervek számára teljesen egyszerű, és gyorsan a bőr alá kúszik. Ezzel a dallamosságával az elveszett „Liberty Or Death” című számra emlékeztet, és az ember könnyen téves képet alkothat arról, mit várhat az új albumtól. Igaz, itt már szőrszálhasogatásnál tartunk, hiszen egy Grave Digger-album az egy Grave Digger-album. Nincsenek köztük ugrásszerű eltérések. De ha mégis finoman belemegyünk a részletekbe, a „Ballads Of A Hangman” a produkcióját tekintve ismét riffcentrikusabb és közvetlenebb (a Digger-életműre amúgy is jellemző közvetlenség jegyében), mint a szimfonikus elemekkel kicsinosított elődje, így afféle gyökerek felé kacsintgatás ez, vagyis „The Grave Digger” című albumhoz, és onnan kezdve a megjelenési évek szerint lefelé. A Pray refrénjében egyszerű visszhangként szól a „Pray!!!!”, amelyet Boltendahl számtalan egymásra rétegzett üvöltéséből építettek fel; ez rendkívül parancsoló hatású, és a hallgatóban egyfajta engedelmességet kelt a mindenféle határt átlépő zajjal kiemelt „parancs” iránt. Tipikus telitalálat, amelyet a rajongók valószínűleg gyorsan magukénak éreznek majd, és ez egyben megnyitja az utat a Pray előtt, hogy egykor a zenekar koncertjeinek acélos repertoárjába kerüljön.
Az EP-n még két olyan szám kapott helyet, amelyeknek nem jutott hely az új albumon, így ez a kiadvány annál aktuálisabb vásárlás minden igazi Grave Digger-rajongónak. Mindkettő kiváló dal, a középpontban a megszokott parancsoló rekedt hanggal, jóval „erőszakosabbak” (értsd: ebben az esetben kevésbé dallamosak), mint a Pray, csupasz nyerseséggel, erősen előretolt riffekkel, ahogy az egy tipikus Grave Digger-kompozíciótól elvárható, kiváló, izzó élő hangzással. Az EP újdonsága, egyben az új albumot előrevetítő jele, hogy a zenekarba azonnal aktívan bekapcsolódott az új tag, Thilo Hermann. Aktív, mert Boltendahl és Schmidt mellett mindhárom dal társszerzője, és a szólók terén nyújtott hozzájárulása is érezteti stúdióbeli „egyenrangú” státuszát. Ez azt jelenti, hogy a Grave Digger a teljes zenei világot azzal a ténnyel szembesítette, hogy pályafutásuk során először büszkélkedhetnek több gitárpárbajjal a dalaikban, ami mindenképpen hozzátesz a Grave Digger-megközelítés kifejezésbeli, jellembeli hermetikus megbetonozottságához. A „Pray” EP két megmaradt Grave Digger-száma, amelyeket a fiúk később nem tettek fel az albumra, a When The Sun Goes Down és a My Blood Will Live Forever, és mivel még a Pray-nél is több agresszivitást szabadítanak fel, tulajdonképpen még találóbban vetítik előre a „Ballads Of A Hangman” (2009) egész arculatát és hangulatát.
A zenekar arról is ismert, hogy szívesen játssza újra mások szerzeményeit. Ezúttal a Motorhead klasszikusát, az Overkillt dolgozták fel. Ez a feldolgozás szintén kizárólag ezen az EP-n található. Hogy az Overkill alapjában véve hogyan épül fel, azt valószínűleg nem kell külön magyarázni, de tény, hogy ez az alap „Motorhead-sablon” tökéletesen illik a Grave Digger-hez. A Motorhead-klasszikus zaját mérgesen „megnégyszerezték”, a ritmus tempóját a dupla lábdob mély, hangsúlyos püfölésével a maximumra tekerték, Boltendahl ismét végletesen zajos és baljós, az egészet pedig a tipikus Digger-produkció burkolja, izzó teuton riffforgáccsal. Szóval ha tanácsot szeretnél arra, hogyan lehet a Motorheadet stúdióban még zajosabbá tenni, mint amilyen már amúgy is, kérdezd a Grave Diggert. Úgy tűnik, a fiúknak van rá a legjobb receptjük. Érdekes lenne, ha a Grave Digger rögtön a teljes „Overkill” albumot feldolgozná.
Ahogy említettem: az igazi Grave Digger-hangzás rajongói korántsem fognak fanyalogni ezen az EP-n. Kötelező darab lesz nekik a Grave Digger-lemezgyűjtemény kiegészítéséhez. Mint mindig, a zenekar ezzel is óvatosan tapogatja a környezet reakcióinak pulzusát; ebben a közegben jelent meg nem sokkal 2009 újéve után a „Ballads Of A Hangman”.
Felállás
Chris Boltendahl – ének
Manni Schmidt – gitár
Thilo Hermann – gitár
Hans Peter Katzenburg – billentyűk
Jens Becker – basszusgitár
Stefan Arnold – dob
Produkció
Grave Digger
Számlista
1. Pray
2. Overkill
3. My Blood Will Live Forever
4. When The Sun Goes Down
