Live At The Electric Ballroom

0 14

Előadó: King, Freddie
Kiadó: Shout Factory
Megjelenés: 2006
Játékidő: 68.36
Értékelés: 4/5

Freddie King mindig is rendkívüli karakternek számított, és ez végső soron a bluesgitár óriásának zenéjében is tetten érhető volt. King extrovertált játékstílusa egy csipetnyi modernséget vitt a bluesba, és ezzel – jobban, mint bárki előtte – közelebb hozta a fehér emberekhez. Igyekezett aktuálisabbá tenni, még akkor is, amikor a blues mint műfaj lényegében már szinte teljesen végigjárta váratlan felemelkedésének és bukásának nagy ívét, elsősorban a kereskedelmi ismertség, de a szakma körében élvezett népszerűség szempontjából is. A 70-es évek beköszöntével a blues egyre nehezebben tartotta a lépést a súlyosan felvértezett rockformációk falangjaival, pedig az ő fő inspirációs forrásuk, alkotóerejük, egyszóval a zene iránti őseredeti lelkesedésük egykor éppen a blues volt. A zenei evolúció persze megtette a maga útját. A blues óriásai, köztük Freddie King is, ki-ki a maga módján birkózott meg az új helyzettel, az akkori idők egyik legkedveltebb hangzásbeli adaptációja pedig kétségkívül az egyre megbízhatóbb kifejezésforma feltételes átvétele volt, amely a blues hagyományos összetevői – az ének, a gitár, a basszus és a dob – mellett a hammondorgona hangját is munkába állítja.    

A Live At The Electric Ballroom két különböző felvételi folyamat gyümölcse, mindkettő a 70-es évek első feléből származik. Az első egy rádióshow formájában jelenik meg, Jon Dillon, az akkoriban nagyon népszerű műsorvezető rendezésében, aki négy rövidebb interjú mellett két ritka akusztikus gyöngyszemet is szalagra tudott venni. Egy pár teljesen véletlenül született felvételről van szó, és mindkettő a mai napig Freddie King egyetlen ismert „unplugged” hangfelvételeként van nyilvántartva. Fergeteges pillanatok, amelyek valószínűleg csak a steril tisztaságra és a filigrán kivitelezésre hajtó megszállottaknak fognak szemet szúrni! A Live At The Electric Ballroom második fele keresztmetszetet nyújt King 1974-es atlantai fellépéséből az album címével azonos nevű klubban, amelyet a gitáros a Big Legged Woman című számmal gyújtott be. A „hosszú lábú nő” egy ugratós dal, tele impulzív véleménycsatákkal és szenvedéllyel az ének és a gitár párbeszédében. Valahol közben rövid időre elcsíphető a hammond bársonyos hangja is, amelynek visszafogottsága nem jelent veszélyt az előbb említett páros kicsapongására, a dal hátterét viszont szépen kitölti. A Big Legged Woman kurtán-furcsán indít, izzó blueskiáltványokat szór szét, amelyek az album végéig sem fukarkodnak azzal, hogy megmutassák Freddie King elsöprő színpadi erejét. King előadása minden tekintetben megható, legyen szó akár a Key To The Highway kiszámíthatatlan természetéről, akár a fenomenális Ain’t Nobody’s Business melankolikus bolyongásáról. King hihetetlen érintésű, érzékeny gitárosként mutatkozik meg, a hangja nyers erejéről, lelkességéről és egyúttal mérgező kifejezőerejéről pedig itt szót sem vesztegetnék.

A Live At The Electric Ballroom időtlen emlékmű a gitáros zsenialitása előtt: az alkotói ereje csúcsán lévő előadó életerejét és impulzivitását őrzi. Kinget nem érdekli a zeneelmélet tanulmányozása, ezt a megtiszteltetést jó szívvel átengedi megkeseredett zenésztársainak. Freddie a „lemaradást” érzéki megközelítéssel ellensúlyozza, amely egyenesen a szívből szól, és minden lépése – akár az akusztikus blues felé fordulásról van szó a csípős Dust My Broom James-féle változatával, akár a hatalmas színpadi energia átadásáról – alig észrevehető erőfeszítéssel tartja magas szinten az előadás energiáját. A Live At The Electric Ballroom a nem éppen irigylésre méltó hangzásminősége miatt főleg az ortodoxabb bluesrajongóknak fog tetszeni, némi komolyabb sikerrel azonban a műfaji előítéletektől mentes hallgatókat is megszólíthatná, akiket nem ijeszt meg a féktelen zenei nyelv.      

Felállás

Freddie King: ének, gitár
Sam (a vezetékneve nem ismert): ritmusgitár
Benny Turner: basszusgitár
Alvin Hemphill: orgona
Lewis Stephens: zongora
Mike Kennedy: dob

Produkció

Richard Chalk & Tom Loughborough

Számlista

1. Introduction
2. That’s Alright
3. Interview
4. Dust My Broom
5. Interview
6. Big Legged Woman
7. Woman Across The River
8. Key To The Highway
9. Let The Good Times Roll
10. Ain’t Nobody’s Business
11. Sweet Home Chicago
12. Dust My Broom
13. Hide Away
14. Interview

Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik