Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Foster, Jack III
Kiadó: Progrock Records
Megjelenés: 2008
Pontszám: 3.5/5
Jack Foster III tehetséges amerikai gitáros és énekes, egyike azoknak a mai zenészeknek, akik sikeresen kihasználták a felvételi és kiadói világ forradalmát, és tökéletesen uralják a saját imázsuk és munkásságuk online népszerűsítését, ugyanakkor az egyik kevesek közül, akik manapság még értik, hogyan kell kifejezésgazdag, kifinomult, mégis gyorsan befogadható rockzenét írni. Bár a „Jazzraptor’s Secret” már a negyedik albuma, a pályája úgy tűnik, az örök stúdióbeli névtelenségre és ezzel a saját zenei kifejezésmód függetlenségére van ítélve, ami egyáltalán nem rossz.
Jack most is, akárcsak ennek a „Jazzraptor” projektnek a kezdetei óta, két olyan zenésszel dolgozik együtt, akik leginkább a progresszív rock rajongói előtt ismert patrónusok, noha pályájuk nagy részében (heh, ahogy most is) inkább a háttérben tevékenykedtek. Fostert hangszeresként és producerként a multiinstrumentalista és énekes Robert Berry (ex-3, Alliance) segíti, aki itt gitáron, basszusgitáron és dobon játszik, és néhány kísérővokált is énekelt, valamint Trent Gardner (Magellan) billentyűn, harsonán és kísérővokálon.
A „Jazzraptor’s Secret” zenei világát nehéz lenne máshová sorolni, mint a sokszínű art rock palettájára, amely a legkülönfélébb műfajok hatásait olvasztja magába. Az egyes számokban elsősorban Berry és Gardner egykori és mostani progresszív rock projektjeinek hatása érezhető, de bőven jut tér az egyes pasztorális akusztikusgitár-közjátékoknak is. A kiváló produkciót kellemesen selymes, szépen egymásba áramló motívumok és élénk szimfonikus és jazzes hangszerelések támogatják, amelyek dallamosságukkal az igénytelenebb hallgató fülébe is gyorsan befészkelik magukat.
A legtöbb újabb progresszív rock projekttel ellentétben a feltörekvő trió – néhány neoklasszikus gitárpasszázst leszámítva – nem fárasztja a hallgatót semmilyen oda nem illő, vágtató prog metalos betéttel, ami nagyon jól van így, hiszen azok valahogy nem illenének a hangzásukba. Sokan, akik ismerik Robert Berry énekesi képességeit, csalódottak lesznek, hogy ő itt csak kísérő szerepet kap, de el kell ismerni, hogy Fosternek is nagyon kellemes a hangszíne, amely melankolikus jóságával könnyen megszólítja a szélesebb közönséget is.
A szövegek minőségéről nem érdemes sok szót vesztegetni. Foster úr bennük azt a státuszát igazolja, hogy tipikus, szorgalmas amerikai srác, aki mindig kész átsegíteni az idős hölgyeket az úttesten, és minden reggel friss mogyorót szór a didergő mókusoknak az odújukba. Szinte már sztereotip amerikai, patetikusan pozitivista prédikátori retorikájával a társadalmi problémákról, amelyeket kellő akarattal egyik napról a másikra meg lehet oldani, példásan Neal Morse (ex-Spock’s Beard) nyomdokain jár, bár egyelőre nem kell tartani attól, hogy engedelmes, istenfélő szolgává változna, hiszen filozófiai világlátását nem tolakodó módon adja elő.
A „Jazzraptor’s Secret” elsősorban azt mutatja meg, meddig jutott a trió az öt év közös munka alatt. El kell ismerni, hogy néhány eredmény lenyűgöző, bár messze nem megrázó meglepetések. Aki nagy újításokra számít, nézzen inkább más irányba. A trió a progresszív rock, a jazz, a dallamos rock, az etno és a folk színes keverékével elérte, hogy a hangzásuk lassan felismerhető arculatot kap. A főbb erények: számos kifinomult hangzásvilág, a motívumok közötti kivételes folyékonyság, valamint az, hogy teljesen hiányzik a tagok közötti versengés (értsd: fitogtatás) arról, ki mutat nagyobb technikai tudást.
A „Jazzraptor’s Secret” nagyon szerethető lemez, és mindenképpen újabb lépés előre a projekt fejlődésében, még ha semmi forradalmit nem is hoz abban, hogy új világokat fedezne fel a már kialakult progresszív rock formákon belül. Akinek bejön az art rock módra kifinomult, sokféle zenei elem keresztezéséből született lágyabb hangzás, annak mindenképpen érdemes meghallgatnia, mert Jack és társai olyan albumot alkottak, amely első hallásra is nagyon kellemes, ugyanakkor elég kalandos magot kínál ahhoz, hogy minden újabb hallgatáskor felfedezzen benne az ember valami újat. Foster úr tehát ismét bebizonyította, hogy olyan zenész, akinek saját víziója van, és aki elsősorban a saját örömére alkot, miközben cseppet sem zavarja, hogy esetleg elmarad a kereskedelmi siker.
Felállás
Jack Foster III – ének, gitár
Trent Gardner – billentyűs hangszerek, harsona, kísérővokál
Robert Berry – gitár, basszusgitár, dob, kísérővokál
Produkció
Trent Gardner és Robert Berry
Számlista
1. Jazzraptor’s Secret
2. The Corner
3. To Have And To Hold
4. Outbreak Monkey
5. Dreaming Not Sleeping
6. Mandelbrot World
7. God And War
8. The New American
9. Inspiration
10. Sometimes When You Win
