Előadó: Seven That Spells
Kiadó: Beta-lactam Ring Records
Megjelenés: 2008
Értékelés: 4.2/5
Seven That Spells Niko Potočnjak egy újabb zenekarának a neve. Ez a zenekar valójában a sokoldalú zenész elsődleges projektje, már jó ideje foglalkozik vele, míg a Tigrova Mast viszonylag friss vállalkozás. De egy dolog fontos: bármelyik felállásban játszik is, mindig van valamiféle garancia a jó zenére, és ezúttal sem okozott csalódást a társaival együtt.
A Black OM Rising a zenekar már ötödik stúdióalbuma, az első lemezük 2003-ban jelent meg. A srácok szorgosak, na, ez tény. A Tigrova Masttól eltérően itt nem brutális punk/avantgárd rockról van szó, inkább a space rock elemek dominálnak: hipnotikus gitármotívumok, álmodozó, kozmikus billentyűk. A Seven That Spells és Niko másik zenekara, a Tigrova Mast között elég nagyok a különbségek. A Tigrova Mastnál minden sokkal egyenesebb, a zene dinamikusabb, és azonnal letaglóz. A Seven That Spells zenéjében viszont van valami misztikus elem. Még mindig bőven van benne punk és hard rock, vagyis lázadó hangulat, de több az álmodozó pillanat is, ami talán viccesen hangzik annak fényében, hogy a Seven That Spells sokkal gitárosabb, mint a Tigrova Mast (a Tigrova Mastnál gitár egyáltalán nincs), de ez az érzésem. Ha ezek a számok egy Tigrova Mast-lemezen szerepelnének, valószínűleg jóval rövidebbek és kevésbé elnyújtottak lennének. Ez az elnyújtott álmodozás viszont különleges vonása a Seven That Spellsnek, és ez választja el őket a Tigrova Mastnál hallható punkos avantgárdtól. A ritmusszekció itt is rendkívül erős, a gitárok durván nyomják, de a szaxofon, a szintetizátor és a kicsit hosszabb dalszerkezetek hozzáadják azt a pszichedelikus space rock ízt. Előfordul, hogy a space rock bandák unalmasak, mert túlzásba viszik a hosszú szerkezeteket, és nem tudják megzabolázni az egójukat, de a Seven That Spellsnél minden a helyére kerül. A zenében pont jó arányban keveredik az ütősség és a misztikum.
Bár egyetlen korongról van szó, ez kétoldalas: az egyik oldalán a stúdióalbum található, a másikon pedig egy DVD-felvétel arról a koncertről, amelyet a Seven That Spells Zágrábban adott. Élőben, a Tigrova Masthoz hasonlóan, nagyon jó fényben mutatkoznak meg. Niko talán még inkább a gitár mögé való, mint a kis zsámolyra, a miniatűr billentyűk mögé. A srácoknak jó színpadi érzékük van, tudják, hogyan vonják be és lelkesítsék a közönséget, főleg a gitáros és a basszusgitáros, akik a színpadon a legaktívabbak.
Mit mondjak még? Niko Potočnjak projektjei láthatóan mindig telitalálatok, a Black OM Rising ennek ismételt bizonyítéka. Igazán minőségi, dallamos space rockról van szó, ami el tud repíteni. Kár, hogy az utazás ilyen hamar véget ér. De sebaj. A srácok annyira szorgosak, hogy idén már új albumot is kiadtak Cosmoerotic Dialogue With Lucifer címmel, amelyen Kawabata Makotóval működtek együtt.
A Seven That Spells Niko Potočnjak egy újabb zenekarának a neve (a Tigrova Mast mellett). Ez valójában az elsődleges projektje, már régóta foglalkozik vele, míg a Tigrova Mast csak nemrég indult be. De egy dolog számít: bármelyik felállásban játszik is, biztosak lehetünk benne, hogy a társaival együtt remek zenét csinál, és ezúttal sem okozott csalódást.
A Black OM Rising már az ötödik albuma a zenekarnak, amelynek debütáló lemeze 2003-ban jelent meg. A srácok szorgosak, ebben nincs kétség. A Tigrova Masttól eltérően, amely inkább brutális punk/avantgárd rock, ez a projekt inkább a space rock elemekről szól, különösen a hipnotikus gitármotívumokról és az álmodozó billentyűkről. A Seven That Spells és Niko másik projektje, a Tigrova Mast közötti különbségek igen szembetűnőek. A Tigrova Mast inkább az első benyomásról szól, a zene sokkal direktebb, a Seven That Spells viszont misztikus aurát hordoz. A zenében még mindig rengeteg a punk és a hard rock (a lázadó elem), de jóval több az álmodozó szakasz, ami talán viccesen hangzik, hiszen a Seven That Spells sokkal gitárcentrikusabb, mint a Tigrova Mast (a Tigrova Mastnál valójában egyáltalán nincs gitár), de így van. Ha az itteni számok egy Tigrova Mast-albumon kapnának helyet, valószínűleg jóval rövidebbek és kevésbé elnyújtottak lennének. De pontosan ez az elnyújtott álmodozás teszi különlegessé a Seven That Spellst. Ez választja el őket a Tigrova Mastnál hallható punkos avantgárdtól. A ritmusszekció még mindig rendkívül erős, a gitárok súlyosak, de a szaxofon, a szintetizátor és a hosszabb dalszerkezetek megteremtik azt a pszichedelikus space rock hangulatot. Én néha unalmasnak találom a space rock bandákat, mert a daluk túl hosszúra nyúlik, és az egók kicsúszhatnak az irányítás alól, de a Seven That Spellsnél úgy tűnik, minden a helyén van. A zene pont a megfelelő keveréke a misztikus kozmikus elemeknek és a hard rock ütőerejének.
Bár ez csak egyetlen CD, mindkét oldalán lejátszható: az egyik oldalon a stúdióalbum van, a másikon pedig egy DVD egy olyan koncertről, amelyet a Seven That Spells Zágrábban adott. A Tigrova Masthoz hasonlóan élőben is nagyon jól veszik ki magukat. Niko valójában inkább otthon van a gitárral, mint a miniatűr billentyűk mögött, egy pici széken ülve. A srácoknak jó érzékük van a showműsorhoz, tudják, hogyan hozzák lázba és vonják be a közönséget. Ez különösen igaz a gitárosra és a basszusgitárosra, akik a színpad legaktívabb tagjai.
Tulajdonképpen nincs sok mondanivaló. Niko Potočnjak projektjei nyilvánvalóan mindig telitalálatok, a Black OM Rising pedig újabb bizonyíték erre. Ez igazán minőségi, dallamos space rock, ami valóban elvisz egy kis utazásra. Csak az kár, hogy az út ilyen gyorsan véget ér. De mindegy. A srácok annyira szorgalmasak, hogy már új albumuk is megjelent Cosmoerotic Dialogue With Lucifer címmel, amelyen Kawabata Makotóval működtek együtt.
Felállás
Niko Potočnjak – gitár, szintetizátor
Lovro Zlopaša – szaxofon
Bruno Motik – dobok
Narantxa – basszusgitár
Produkció
Seven That Spells
Számlista
1. Fluxion (5:43)
2. RA (4:37)
3. LO I (2:35)
4. LO II (4:04)
5. LO III (4:20)
6. Black OM Rising (4:50)
7. Daktari (5:20)
8. Tearjerker (8:30)
Az album játékideje: 39:59
