Előadó: Mariza
Kiadó: EMI Records
Megjelenés: 2008
Értékelés: 2.4/5
Mariza a neve annak a portugál énekesnőnek, aki Mozambikban született. Nagyon rövid idő alatt Portugália egyik legnépszerűbb énekesévé vált, és mondhatni a Madredeus-féle folk pop (ami valójában portugál fado stílus) hagyományát viszi tovább. A Terra már az ötödik stúdióalbuma, és ezúttal is csak előadóként mutatkozik be, nem dalszerzőként.
Mariza felemelkedése tényleg csodával határos. A folkos beütésű zene (főleg, ha könnyen emészthető popról van szó) mindig népszerű (csak ne legyen benne túl sok a folkból és túl kevés a popból), Mariza pedig csupán egy darabkája ennek a mozaiknak, és semmilyen szempontból nem emelkedik ki belőle. Először Portugáliában lett híres, de hamarosan külföldön is rengeteg jó kritikát kapott, így fellépett az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Nagy-Britanniában és másutt is.
Ha meghallgatod a zenéjét, rögtön egyértelmű, miért ennyire népszerű. Nagyon könnyen befogadható. Mariza hangja tiszta és torokhangú, ami az ilyen projektekre jellemző. A pop és a fado (a portugál népzene) nagyon nyugodt keverékéről van szó, ami gyakran túlságosan is nyugodt. A zene időnként egyáltalán nem mozdul sehová, a részeket gyakorlatilag mind ugyanazon a tempón és hangerőn játsszák el. Súlyosan hiányzik a változatosság. Mariza hangja is állandóan ugyanazon a magasságon van, mintha folyton valami után vágyakozna. Ez álmos zene, sziesztazene, olyan, ami nem zavar, de nem is motivál. Azt is mondhatnánk, hogy unalmas, de az már tiszta bunkóság lenne. Egyszóval: rengeteg más projekt létezik, amely élénkebben tudja bemutatni a saját országa folklórját. Mariza sajnos a legbiztonságosabb utat választotta, ami hírnevet hozott neki, de hosszú távon ez a zene gyorsan feledésbe merül, mert nincs benne semmi, ami megkülönböztetné a többezer másik együttestől. Igaz, az egész nagyon profin van kivitelezve, a produkció kiváló, minden zenész első osztályú, és Mariza maga is jó énekes, de mit ér ez, ha a zene ennyire arctalan.
Ilyen albumot akkor vennék, ha nyugdíjas lennék, és csoportos nyaralásra mennék egy olcsó portugáliai szállodába. Ez a zene azoknak szól, akiknek ssztereotip elképzeléseik vannak erről az országról, hiszen tele van azokkal a közhelyekkel, amelyeket a mediterrán jellegzetességekkel azonosítunk. Tele van érzékiséggel, szerelemmel, mégis az egész szenvedélytelenül szól. Valaki talán nem értene egyet ezzel a kijelentéssel, de ha már tipikus portugál zenét akarnék hallgatni, egy kicsivel több temperamentumot és lendületet szeretnék hallani. Ehelyett viszont ez a zene annyira nyugodt, és annyira nem mozdul sehová, hogy akár idő előtti nyugdíjba is küldhet, hiszen rögtön elaltat, még akkor is, ha este nyolckor teszed fel. A zene háttérnek megfelel, de a figyelmes hallgatáshoz nem kínál annyit, hogy kielégítse a komoly hallgatókat.
Felállás
Mariza – ének
Concha Buika, Tito Paris – ének
Chucho Valdes, Ivan Lins, Ivan Lewis – zongora
Dominic Miller, Javier Limon, Diogo Clemente, Bernardo Couto – gitár
Diogo Clemente – brácsa
Carlos Sarduy – trombita
Marino de Freitas, Dany Noel – nagybőgő
Horacio Hernandez, Pirana – dob és ütőhangszerek
Produkció
Javier Limon
Számlista
1. Já Me Deixou
2. Minh’ Alma
3. Rosa Branca
4. Recurso
5. Beijo De Saudade
6. Vozes Do Mar
7. Fronteira
8. Alfama
9. Tasco Da Mouraria
10. Alma De Vento
11. Se Eu Mandasse Nas Palavras
12. As Guitarras
13. Pequenas Verdades
14. Morada Aberta
