Előadó: Thin Lizzy
Kiadó: Vertigo Records
Megjelenés: 1983
Játékidő: 40.37
Hogy vén tehenet nem lehet új trükkökre tanítani, azt mindenki tudja. Nos, majdnem mindenki. Lynott és a Lizzy-társai 1983-ban láthatóan nem tudták, legalábbis a Thunder And Lightning alapján biztosan nem. A nyolcvanas évek eleji zenei trendek vak követésében a fiúk ugyanis fejvesztve vetik bele magukat a számukra túlságosan idegen és érthetetlen világba, a brit zenei színtér új jelenségének, a Heavy Metalnak a világába.
A Thin Lizzy hasonló problémával, amit nyugodtan nevezhetünk identitásválságnak, már találkozott a múltban. Akkor Gary Moore sietett Lynott segítségére, és több mint kiválóan betöltötte a Robertson távozása után támadt űrt, amellyel a Thin Lizzy arculata erősen megváltozott. De ha Moore akkor telitalálat volt, a második gitárhős, John Sykes beszervezésének története kevésbé sikeres véget ér, már ha egyáltalán. A friss szél, amely a Heavy Metal berobbanásával támadt, új erőviszonyokat hoz a zenei színtérre, a Thin Lizzy pedig sajnos nem tud lépést tartani velük. Minden kísérlet egy modernebb, keményebb hard rock, olykor már-már heavy metal változat megteremtésére siralmasan végződik. Sőt, még rosszabbul. Gorham és Sykes gitárrohamai mellett egyre kevesebb hely marad Lynott jellegzetes lírai történetmeséléséhez, amely nélkül a Thin Lizzyről egyáltalán nem beszélhetünk. Ehelyett Lynott bandája ezúttal Sykes gyorskezű húrnyúzásának bemutatójával próbál meggyőzni, ami a Darren-féle műanyag billentyűk kíséretében azt bizonyítja, hogy a Thin Lizzy is csak egy a sorban azon zenekarok közül, akiket az idő rég elgázolt. A legtöbb szimpátiát még Brian Downey szedi össze, mert az ürge a Lizzy összes metamorfózisán át szilárdan a saját elemében marad. Ami pedig Phil Lynottot illeti, a srác az új, heavys külsejében a legkevésbé sem meggyőző.
A Thin Lizzy utolsó albumát a Thunder And Lightning mennydörgése nyitja, amelyből egyszer csak színtelen gitárriffek sortüze zúdul ránk. Az egyszerű hard rock szám tulajdonképpen az Are You Ready újrahasznosított, gyorsabb tempójú változata. Ti, Lynott lágy hangjának rajongói, nehezen fogjátok megbarátkozni az úr fejvesztett hadarásával. Kicsit szórakoztatóbbnak bizonyul Sykes eszelős gitárszólója, amellyel John már a legelején átveszi Gorhamtől az együttes első gitárosának helyét, megszegve ezzel a Lizzy egyik utolsó íratlan szabályát. Sykes domináns és stílusában teljesen eltérő gitáros hozzáállásával azt követeli Gorhamtől, hogy hagyjon fel a jellegzetesen folyékony játékosságával. A duó több mint nyilvánvalóan a lehető leghomogénebb arculatban akarja bemutatni a kapcsolatukat a hallgatónak, ami sajnos nem sikerül. A lélektelenül nyomuló bevezetés tetejébe jön még a visszataszító, szintetikus, ráadásul túlságosan kihangsúlyozott Wharton-szóló. A polkarajongók nagy pillanata a This Is The One. Ez a nevetséges alkotás Wharton ijesztő alapozásának köszönhetően „epikus” dimenziókat kap, miközben Sykes és Gorham veszélyes gitárpasszázsok sorozatával próbál az egésznek új, trendibb arculatot adni. Hiába. Az új felállás végre hitelesnek mutatkozik Lynott The Sun Goes Down című számával. Valószínűleg főleg Gorham remekül kivitelezett szólójának köszönhetően, amely egy pillanatra még a romantikus Thin Lizzy-s háromszólamú harmóniák távoli napjaiba is visszarepít minket. Hasonló ízelítőt ad a régi dicsőségből a jellegzetesen egyszerű basszusvonal, amely köré hagyományosan a szám teljes mondanivalója épül. De ennyi is maradt a régi Thin Lizzy arculatából. A veszélyes emlékidézést a The Holy War szakítja félbe, amely a Cold Sweat igazi hard rockos lendületével együtt az album legütősebb pillanatát alkotja. Mindkét számban az egyedülálló John Sykes uralkodik a tüzességével, de mit ér ez, ha Lynott minden kimondott sorától az egész megint teljesen őszintétlennek és mesterkéltnek hat.
Egy meggyőzőbb „new wave” Thin Lizzy-s öltözethez a Someday She Is Going To Hit Back hozza a legközelebb, ahol még Wharton műanyag szólója is legalább egyszer változatosság kedvéért nem okoz komolyabb gyomortáji kellemetlenséget. A Someday.. és a Baby Please Don’t Go teljesen váratlanul a végére a The Sun Goes Down mellett az egyetlen valamennyire tisztességes számnak bizonyul erről a tartalmilag teljesen üres albumról, amelynek záró dalai, a Bad Habits és a Heart Attack halkan azt suttogják, hogy a Thunder And Lightning egyszerűen eggyel több a soktól a Thin Lizzy-albumok közül.
Felállás
Phil Lynott: ének/basszusgitár
Scott Gorham: gitár
John Sykess: gitár
Brian Downey: dob
Darren Wharton: billentyűk
Produkció
Thin Lizzy és Chris Tsangarides
Számlista
1.Thunder And Lightning
2.This Is The One
3.The Sun Goes Down
4.The Holy War
5.Cold Sweat
6.Someday She Is Going To Hit Back
7.Baby Please Don’t Go
8.Bad Habits
9.Heart Attack
