Előadó: Bedlight For Blue Eyes
Kiadó: Trustkill Records
Megjelenés: 2007
Hihetetlen. Manapság már semmi szokatlan nincs abban, hogy több pénzért több szart kapsz. Hogy ebből mennyit vagyunk képesek lenyelni, azt amúgy is teljesen mi döntjük el. A trendek alapján egyre többet zabálunk be belőle, és még be is fogunk! Az érzelmi manipulátorok csak lapulnak az árnyékban, és szorgosan számolják a pénzünket.
Fáj a szívem, hogy a New Jersey-i „emók” visszaléptek egyet ahhoz képest, amit ígéretes bemutatkozó lemezük, a „The Dawn” (2005) sejtetett. Az első tényező, ami ebben közrejátszott, a teljesen átalakult felállás. A Bedlight For Blue Eyes a „Life On Life’s Terms” lemezen már csak kvartettként szerepel, a basszusvonalakat pedig (vészhelyzetben) a stúdióban kapásból mindkét gitáros feljátszotta. A basszusgitáros távozása, az egyik gitáros cseréje, és ami a legfontosabb, a tetejébe még az énekes poszton is változás történt: mindez egyértelműen hozzájárult ahhoz, hogy olyan albumot kaptunk, amely meglehetősen ingatag zenei alapokon áll, bizonytalan és irány nélküli. Hiányzik belőle az a komolyság és hitelesség, a zenekar lényegének az a valóságossága, amely az első lemezen még jól érezhető volt. Az új énekes, Daniel Rinaldi közel sem rendelkezik olyan karizmatikus hanggal, mint elődje, Christian A. Guerrero. Rinaldi ráadásul egysíkú, egydimenziós, és nem tudja megteremteni azt a hangulatot, amely elhitetné, hogy az illető szívvel-lélekkel benne van a dologban. Az iskolás tisztaságú éneklésre támaszkodás kevés. Rinaldi tud énekelni, de hiányzik belőle a beleélés. A hangja patetikus és nyafogós, a végletekig elcukrozott. A szövegek amúgy a mai amerikai fiatalság felnőtté válását tükrözik: kukoricapehely a tálban, unalmas seggvakarás, PlayStation-rekordok döntögetése és gondtalan, önelégült meggyőződés arról, hogy mindent tudnak. Ezek azt mutatják, hogy a Bedlight For Blue Eyes zenei kíséretének riffelése, bár a rock ‘n roll lényegéből ered, már rég nem érti ezt a kultúrát, mert nem találja a kapcsolatot a rock ősi gyökereivel. Kifejezetten nevetséges az asszonyos nyafogás mellett hallani azokat az átvezető díszítéseket, amelyeket a zenekarok az 1980-as évek elején játszottak, mert az egész egyszerűen összeegyeztethetetlennek hat. Utánozod azoknak a bandáknak a riffelését, akik ténylegesen megélték azt, és hozzáadod a jelen életelvét, amely ezt nem érti, és nem is képes követni. Ezt hívhatjuk mai műrockerkedésnek vagy wanna be rockerkedésnek, amelynek bűze pillanatok alatt elriaszt minden még élő, egészséges orrot. Állj ki határozottan az elveid mellett, vagy dobd be a törölközőt, és fulladj bele a túlzott nyafogásba és a tömeg tetszésének hajszolásába. Sajnos a „Life On Life’s Terms” az utóbbi trendnek hódol be.
A zenekar tehát elvesztette a varázsát és a tüzét, azt a nagy potenciált, amit a trendi emocore műfajban mutatott. Feláldozták a dalszerzés minőségét és a különböző hangulati állapotok hatásos egymásra építését, így a határozott kifejezés kasztrálásának minőségi középszerében landoltak, ahol a hasonló bandák kisebb tengernyien nyüzsögnek. Ha a Bedlight For Blue Eyes a „The Dawn” lemezen még sikeresen elkerülte a csapdát, hogy a sablonos kiszámíthatóság és a rég kifakult motívumok elhasznált választása előbbre való legyen a hangulatnál, most pont fordítva van. Az a hangulat, amely elfedhetné a sablonosságot, hiányzik, és a hajdan gazdag információ lecsiszolt egysíkúsága (ma már információ nélkül) a „Life On Life’s Terms” lemezen ordít. Az ének nem ad mást, mint olyan bandák nyafogós dumáját, amelyek tagjai képtelenek férfivá érni. Tekintve, hogy a zenekar tagjai korábban kitűnő ígéreteket tettek, miszerint az új album atmoszférikusságát jóval magasabb szintre emelik, és még keményebb, agresszívabb riffelést adnak hozzá a „The Dawn” lemezhez képest, egyik sem teljesült, legfeljebb hanyatlásnak lehetünk tanúi. Attól tartok, a Bedlight For Blue Eyes története ezzel az albummal le is zárult. A előzenekari státusz a turnékon egy darabig érdekes lesz nekik, sőt több mint izgalmas. Aztán rájönnek, hogy tulajdonképpen üres szalmát csépelnek, és az élet más területein folytatják a konformista kényelmeskedést, remélem, sikeresebben. Az új album egyik száma a Waste My Time címet viseli! Valóban kár minden egyes másodpercért, amíg a „Life On Life’s Terms” frekvenciáival dörzsöljük a fülcsiga szőrszálait. Sajnos, fiúk. Abból a My Chemical Romance-féle népszerűségből nem lesz semmi.
Felállás
Daniel Rinaldi – ének
Derek Webber – gitár, basszusgitár
Daniel Taylor – gitár, basszusgitár
Itzhak ishburg – dob
Produkció
Zaxk Odom & Kenneth Mount
Dallista
1. The City And the Ghost
2. Waste My Time
3. Ms. Shapes
4. Whole Again
5. Walk With Me
6. Life On Life’s Terms
7. Too Late For Us
8. Broken Door
9. Without You (We Are Everything)
10. Meant To Be
11. Michael
Az album játékideje:
