In Your Face

A szlovén bandák egyik legellentmondásosabbja, ugyanakkor a legismeretlenebb és legtitokzatosabb is most először mutatkozik be méltóképpen, az In Your Face című lemezzel.

A 7th Angel „straight in your face” hard rockerek, akikben meggyőző érzék él az ízig-vérig piszkos muzsika és a pikáns játékok iránt! A Slovenska Bistricáról származó kvartett már az „In Your Face” címú bemutatkozó lemezén is koherens, szilárd egységként működik. Elsősorban a basszusgitár és a dob hatékony, határozott kommunikációja lepi meg az embert, ami elsőrangú, robbanékony dinamikát eredményez; ez az elengedhetetlen alapzat, amelyre a gitárriffek épülnek, és amelybe a dallam illeszkedik, az énekes személyében a 7th Angel fő pillérével.

A srácok eléggé támadóak ahhoz, hogy a zúzás az egész játékidőn át tökös legyen, és ez a poén teljesen jogos. A csapat hangzása eleven, nyers és garázshangzású csomagolásban érkezik. Képzeld el az AC/DC egyszerűségének egy csipetét, keresztezve a klasszikus dallamos hard rock elemekkel. Hasonlót jegyeztem fel nemrég a ljubljanai rockerekről, a Stone Orangeról, csak a 7th Angel kevesebb eleganciára épít a harmónia terén, a produkció összhangzásának kontrollja és csiszoltsága tekintetében is. Ezt több közvetlen támadó erővel orvosolják. Egy nagyon szolid, zúzós változata ez a sleaze rock’n’rollnak, amelyet egyenesen a Biker’s fesztiválok színpadára szültek. A zenekar vezetője, Mike Pipenbaher tehetséges alkotója az alap riffmotívumoknak, és ezek meggyőzően gyúlnak lángra a kiváló minőségű, folyékony és dinamikus ritmusvonal fölött. Az ének megvan benne a kellő agresszív közvetlenség, dinamika és tisztaság, ami főleg a közép- és magasabb regiszterekben a dallamvezetés legfontosabb eleme. A refrének dallamilag himnikusak, „sing along” sablonra épülnek, ők jelentik a hangulati csúcspontokat, és egyenesen nagyterembe valók, közös tömeges éneklésre. A 7th Angel gondolt rájuk: helyenként felvett vezérszólamokkal (gang screams) szerelték fel őket. A produkció szépen kitöltötte a négyes közös munkájának hangképét.

A lemezen persze korántsem nehéz hiányosságokat találni, de a vita folytatása attól függ, merre indul a zenekar a jövőben, már ha egyáltalán, abban az esetben, ha fejlődés szempontjából beérik a jelenlegi hangzással és stílussal. A 7th Angelnek szép fejlődési potenciálja van, főleg a dallamos elemek kibontakoztatásában és integrálásában. Már ezen a lemezen is, igaz, kis adagokban (pl. az Only Sixteen refrénje), jelzik, hogy van érzékük a többszólamú harmóniák felépítéséhez, a gitárszólók pedig (szándékosan) egyszerű sablonnal és dallamossággal bátran őrzik a refrén–előrefrén viszony motivikus kompaktságát és a dalok menetének dinamikáját, amit Pipenbacher néhány díszítéssel is megtold, főleg az átvezető részekben és/vagy a felvezetésekben. Ez a csapat kifejezésmódjának jövőbeli sikeres harmonikus továbbfejlesztésének lehetőségére utal. Egyébként pedig így. Ha a srácok a jövőben is a „piszkos” talajon maradnak, elengedhetetlen a hangzás produkciós fejlesztése az egyes hangzáskomponensek szintjén. Vagyis a gitárt, a dobot és a basszusgitárt a maximumra kell csavarni a stúdióban, mert a klisészerű hasonlóság a többi rock’n’roll világgal túl nagy, ezért szükséges és persze érdemes minden erőből arra törekedni, hogy közvetlenül kitegyék a tökeiket, amit a srácok az eddig mutatottakkal már nagyon jól tudnak. Minél vastagabbak, annál alaposabban széthasítják a hallgató koponyáját, akinek így nincs ideje a klisék keresgélésével foglalkozni. Az egyébként alapvető sablonokra épülő, hard rockosan kiszámítható lemezen érdemes kiemelni a Fuck The State című számot, amelyben a legtöbb piszok és a közvetlen rock attitűd van, mesterien megkeverve egy csipet Motörheaddel és Sex Pistolsszal. A szám rendkívül sikerült, és érdemes megpróbálni, hogy a zenekar kislemezként próbálja betolni a piacra. A címe provokatív, a mérgező ugatásának, illetve előadásának támadó rock attitűdje pedig keményen megragadja az ember tökeit, és nagyon arrogánsan ráharap!

A csapat fele már most sikeresen gondoskodik a rossz fiúk általános tartásáról. Jó lenne ezt az elemet az egész csapatra kiterjeszteni! Emellett a rosszcsontság mellett nagyon sikeresen eleveníti fel azt a kicsapongást, amit a rock’n’roll megkövetel, a lemez fotókkal ellátott, hedonista füzete. Nők, szex, felmérhetetlen mennyiségű kiöntött hektoliternyi Jack Daniels, igazi petárdák, csavart skunk spanglik,… A Guns N’ Roses már nincs, de az emlékük korántsem halt meg. Az énekesnek egy rövid „gyorstalpalót” ajánlok az angol szövegek előadás közbeni kezeléséből, hogy ez is hozzájáruljon a jövőbeli kiadványok dinamikájának, a hangulat emelésének, az általános ütőerőnek és a számok pergésének fejlesztéséhez. Az ének robbanékony és erős is elég, de ennek az elemnek a fejlesztésével még nagyobb agressziót, ütős feszültséget és persze dallamfejlődést lesz képes hozni! A srácoknak is ajánlok egy kis több kutakodást a saját fantáziájuk kincsei között, mert az olyan dalcímeket, mint a Born To Rock, Free, Heat Of The Moment, bocsánat, Heat Of The Night, Sweet Sixteeen, ó, bocsánat, megint elszóltam magam… helyesen Only Sixteen, Fuck The State, annyira lerágták már a rocktörténetben, hogy fáj tőlük a kisagy magja.