Tervaskanto
Szerző: Rok Klemše
Előadó: Korpiklaani
Kiadó: Napalm Records
Megjelenés: 2007
Az erdei klán visszavág! Ezúttal immár negyedszer. Alig egy jó éve jelent meg legutóbbi lemezük, a Tales Along This Road (2006), a megállíthatatlan finnek pedig már itt is kínálják az új stúdióalbumot Tervaskanto címmel. Bármelyik színpadra lépnek is fel a Korpiklaani tagjai, forrpontig hevítik a hangulatot, és vidám, ugrálós folk metaljukkal minden gond nélkül lázas sörtáncba lendítik a tömeget. Úgy látszik, valahol mélyen bennünk még mindig él valami ősi energia, amit a Korpiklaani a finn népi dallamok, a hagyományos hangszerek és a metal ugrálós keverékével remekül elő tud csalogatni.
Pontosan ezt az adag finn „humppa” metalt kínálja a Tervaskanto is, csak most a Korpiklaani még nagyobb hangsúlyt fektet a folkra, és ez különbözteti meg őket a rokon folk metal bandáktól, amelyek azért jóval inkább az erősebb, metalosabb oldalra helyezik a hangsúlyt. A népi hangszerek, vagyis a sípok, a harmonika, a jouhikko és a hegedű azonban továbbra is összeolvadnak a metalgitárokkal, és olyan sajátos, hiteles érzést és báját adnak a zenének, amilyet csak a Korpiklaani tud elérni. Ha titeket elkeserített a Korpiklaani honfitársainak, a Finntrollnak az utolsó, erősen black metalos beütésű lemeze, az Ur Jordens Djup (a kritikát ITT olvashatjátok), akkor a Tervaskanto maga a megváltás. Továbbra is főként vidám, optimista, ugrálós ivós dalokat kaptok, amelyeket időnként introspektívebb, lassabb és melankolikus számok csillapítanak, bár ezekből kevesebb van, mint az előző három lemezen. A nyitó Let’s Drink a Korpiklaani bevett gyakorlatához híven egy igazi ivászat, akárcsak a Wooden Pints (Spirit of the Forest, 2003) vagy a Happy Little Boozer (Tales Along This Road, 2006), és rögtön az elején megadja a Tervaskanto alaphangját. Tipikus, mégis kiváló Korpiklaani! Néhányan talán éppen itt keresik majd a lemez leggyengébb pontját, hiszen a Tervaskanto nem hoz semmi újat. De végül is miért változtatna a Korpiklaani azon, amiről a legjobban ismerik őket? A Tervaskanto tele van száguldó dallamokkal, kiáltós refrénekkel, gyilkos power akkordokkal és a Korpiklaani sajátos humorával. A mastermind…eee…beer master Jonne Järvelä vokálja továbbra is pont eléggé agresszív és érdes, mégis remekül illeszkedik a harmonika és a hegedű dallamvonalaihoz. A hihetetlenül fertőző Korpiklaaninak egyszerűen nem lehet ellenállni. Ha a Let’s Drink vagy a Veriset Äpärät sem ráz talpra titeket, szerintem ideje orvoshoz fordulni, hogy megnézze, dobog-e még a szívetek. A Korpiklaani azonban minden korsó sör között időt szakít a pihenésre is, és gyönyörű dallamokat meg változatos hangulatot kínál. A Vesilahden Veräjillä akusztikus gitárjaival nynyűgöz le, a Palovana melankolikus, a Misty Fields pedig epikus és dinamikus. A két instrumentális szám, a Running With the Wolves és a Nordic Feast pedig remekül mutatja be a Korpiklaani szerzői képességeit.
A Korpiklaani a Tervaskantón nem a spanyolviaszt találja fel, hanem azt csinálja, amit tud, és azt a lehető legjobb formában. A finnek minden számmal jobban magukkal ragadnak… már ha nem láttok éppen duplán, triplán. Az idei Metalcamp remek alkalom lesz arra, hogy trollként pörögjünk és korsókkal koccintsunk! Egészségünkre!
Felállás
Jonne Järvelä – ének, gitár
Cane – gitár
Jarkko Aaltonen – basszusgitár
Matti „Matson” Johansson – dob
Hittavainen – hegedű, jouhikko, duda, síp
Juho Kauppinen – harmonika
Produkció
Samu Oittinen
Számlista
1. Let’s Drink 02:43
2. Tervaskanto 03:54
3. Viima 03:33
4. Veriset Äpärät 04:27
5. Running with Wolves 03:53
6. Liekkiön Isku 02:56
7. Palovana 05:04
8. Karhunkaatolaulu 02:52
9. Misty Fields 03:25
10. Vesilahden Veräjillä 06:58
11. Nordic Feast 02:46