Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Electric Light Orchestra
Kiadó: Epic Records
Megjelenés: 1977
Értékelés: 5/5
Az egyik legfontosabb jellemzője, ami az igazán nagy és tehetséges zenekarokat megkülönbözteti a kisebbektől, akikről manapság már alig beszél valaki, hogy rövid idő alatt több egymást követő albumot is képesek összehozni, amelyek remekműnek számítanak, és évekkel később is minden rendes lemezgyűjtemény alapdarabjai közé tartoznak. Az egyik ilyen lemez, aminek minden háztartásban ott kellene lennie, vagy amit mindenkinek legalább egyszer az életében meg kellene hallgatnia, az „Out Of The Blue”, az Electric Light Orchestra, ennek a legendás brit art rock intézménynek a legnagyobb diadala.
Karizmatikus frontemberük, énekesük, gitárosuk és producerük, Jeff Lynne a kiváló „A New World Record” (1976) után, amellyel a zenekarnak végre hazai pályán is sikerült a kereskedelmi áttörés, és világszerte ismert sztárok lettek, folytatta az előző album sikeres receptjét, és végletekig kiaknázta rendkívüli alkotói ihletét. Ez akkoriban csak egyre magasabbra szárnyalt, és a keze alól nagyon rövid idő alatt szállingóztak egymás után a slágerek (a teljes album zenéjét állítólag kevesebb mint négy hét alatt írta meg), ezért az „Out Of The Blue” megjelenése után nemcsak az ELO legsikeresebb lemeze lett, hanem a rajongók többségének véleménye szerint a legnagyobb remekműve is. Az album nem kevesebb mint öt slágersinglét adott a zenekarnak, amelyek ma is gyakran felbukkannak a rádióadókon. Minden zenegurmé hallotta már az album ELO-klasszikusait, például a „Turn To Stone”-t, az „It’s Over”-t, a „Sweet Talkin’ Woman”-t, a „Mr. Blue Sky”-t és a „Wild West Hero”-t.
Az „Out Of The Blue” egyébként is ambiciózus album volt, és egyben Lynne utolsó kalandja a szimfonikus (prog) rock világában. Könnyedén be lehetne sorolni a pop rock kategóriába is, főleg a sok ugrálós, dallamos szám miatt (nem csak a már említett slágerek). Mindazonáltal az orkesztrális hangszerelések ezúttal is rendkívül kidolgozottak voltak, és remek szimfonikus rock hátteret adtak Lynne éneke és gitárja köré. Ez érvényes a vonósok hangszerelésére – Mik Kaminski hegedűs rengeteg csemegét tett hozzá a kék hegedűjén, a két csellistával, Melvyn Gale-lel és Hugh McDowellel együtt –, valamint Richard Tandy billentyűs témáira, amelyek nélkülözhetetlenek voltak a misztikus-atmoszferikus hangfüggönyök megteremtéséhez, amelyekből az „Out Of The Blue” tele van. Az album egyik különlegessége, hogy az eredeti LP (dupla album volt) harmadik oldalán található a „Concerto For Rainy Day”, négy egymással összefüggő szám, amely egy szimfonikus irányultságú szvitet alkot számos hangeffekttel, köztük szélfúvással. Ez kiválóan váltogatja a hangulatokat, és remek kontrasztot ad az album többi részéhez képest.
Bár az album legtöbb száma dallamos könnyedsége miatt azonnal a fülbe mászik, és sok dallam még sokáig cseng az emberben, nem szabad hagyni, hogy elvakítson minket az egyes hangszerelések összetettsége és a zenekar minden tagjának kivételes technikai tudása. A remek énekteljesítmény mellett, amelyben jól felismerhető néhány Beatles-jegy, Lynne ezen a lemezen hagyta ránk pályafutása egyik legjobb gitártémáját is. Többnyire szerelmes-szarkasztikus szövegei sosem a líraiság csúcsát képviselték, de remekül illeszkedtek a legtöbb szerzemény romantikus, ugrálós természetéhez. Az eredeti kiadáson szereplő 17 számból egyetlen gyenge vagy akár csak átlagos alkotás sincs. Lynne-nek sikerült valóra váltania régi álmát, és olyan albumot alkotnia, ami csupa slágerből vagy potenciális slágerből áll, így az ELO kereskedelmi szempontból is joggal tekinthette magát a Beatles, nagy példaképeik igazi örökösének. Az album nagyszerű, űrhajót ábrázoló borítójáról is híres, amely az „A New World Record” után a zenekar felismerhető logója lett. Az ELO így remekül kamatoztatta a sci-fi-mániát, amelyet akkoriban a Csillagok háborúja és a Harmadik típusú találkozások váltott ki. Tegyük hozzá Lynne perfekcionista produceri munkáját, és kész a legenda.
Az albumot a romantikus-drámai „Turn To Stone” nyitja, egy nagy sláger, és az ELO történetének egyik legjobb és legismertebb száma. A kiváló pop rock dalból áradó rendkívüli romantikus pátosz Lynne végtelenül finom énekteljesítményéből, az álmodozó orkesztrális hangszerelésből, az ugrálós ritmusból és az egyszerű, de remekül megalapozott gitártémákból fakad. Ettől az álomszerű kombinációtól a csodás, dallamos refrén még a szám vége után is sokáig ott cseng a zenei ínyencek fülében. A klasszikus örökzöld népszerűségét mutatja az is, hogy a „Mr. Blue Sky”-jal és a „Don’t Bring Me Down”-nal (a következő albumról, a „Discovery”-ről, 1979) együtt felhasználták a kultikus brit sci-fi sorozat, a Dr. Who egyik részében. A következő sláger, az „It’s Over” az ELO azon remek power balladái közé tartozik, amelyek drámai kitárulkozásukkal, a hangszerelés finom természetével és a sok kiváló vokális harmóniával nyűgözik le a hallgatót. Bár a szívfájdalom költészetéről van szó, a hangulata a drámai zárlatot leszámítva egyáltalán nem szomorú, az orkesztrális hangszerelés pedig meglehetősen felemelően szól.
A „Sweet Talkin’ Woman” című újabb slágersinglén az ELO kiválóan mutatja meg, mennyire képes egyesíteni a rockzene különböző elemeit a szimfonikus rocktól és a pop rocktól a glam rockig. Egy kis diszkó sem hiányzik, főleg a refrén ritmusvonalában. A barokkos vonósbevezető után egy rendkívül ugrálós pop rock dalba megy át, amelyet szinte táncolható refrénje, remek vokális harmóniái és ízléses orkesztrális hangszerelése tesz kiemelkedővé. Az „Across The Border” elején mozdonykürt-effekt hallható, és Lynne ugrálós riffjein keresztül a blues néhány eleme is előbukkan, miközben a vonósok és a billentyűk gazdag palettájának (köztük a mini moognak) kombinációja szimfonikus szélességet ad. A latin motívum vonósokon való betörése után a hallgató valóban úgy érzi, hogy vonaton utazik valahol a mexikói határ felé. A „Night In The City” a drámai vonóshangszerelések, a változatos kísérő vokális harmóniák és a kissé sötét refrén miatt érdekes, ami a korábbi alkotásaikat idézi, még mielőtt határozottabban a pop rock felé léptek volna. A „Starlight” a romantikus kifinomultság megtestesülése elegáns zongorás építkezéssel, számos ezoterikus mellotron-függönnyel, angyali vokális harmóniákkal és kiváló refrénnel, ami még sokáig nem megy ki a fejből, pedig soha nem lett sláger.
A „Jungle” érdekes, kísérletező bevezetővel indul, szintetizátoros effekttel megszólaltatott dzsungelállat-hangokkal és Bev Bevan dobos különféle egzotikus ütőhangszereivel. Ugrálós, sikerült keveréke a szimfonikus zenének, a rocknak és az etno elemeinek, kötelező pop rock refrénnel. Egy szám, amiben a zenekar tréfás oldala szól. A „Believe Me Now” nagyon rövid és kissé sötétebb alkotás, rengeteg drámai orkesztrális hangszereléssel és effekttel. A következő szerzeményben, a nyugodt, melankolikus „Steppin’ Out”-ban a zenekar beatles-i öröksége különösen hangsúlyosan jelenik meg. Lynne színes énekteljesítménye remekül előkészíti a terepet a központi szimfonikus refrénnek, kiváló kísérő vokális harmóniákkal. A refrénben néhányszor vokódert is használnak. Az egyik záró versszakban pedig egy drámai orkesztrális rész után rövid időre „belopódzik” Lennon „Imagine”-jának átdolgozott részlete is.
Ezután jön a „Concerto For The Rainy Day” szvit, a már említett szimfonikus prog rock koncepciós egyveleg az időjárás változásairól, amelyet a „Standin’ In The Rain” nyit, a bevezetőben valódi esőfelvételekkel. Idővel mennydörgés-effekten át drámai szakaszba vált, a vonóshangszerelés fokozódásával és Tandey billentyűs szólójával. Itt sem hiányzik a melankolikus beatles-i refrén, a közbeékelt mennydörgés-effektek, valamint a billentyűk és vonósok drámai futamai. Ezután következik a kivételes romantikus ballada, a „Big Wheels”, kétségkívül a zenekar egyik legszebb, ha nem a legszebb alkotása. Ez főként a gyönyörű refrénre igaz, az angyali vokális harmóniákkal, amelyek igazi paradicsomot jelentenek minden zenei ínyencnek, és kivételesen illeszkednek a mellotron és a többi hangszer orkesztrális függönyeihez. Ahogy a vokális harmóniákat felépítették, és amekkora pátoszt Lynne az énekébe fektet, az simán felveszi a versenyt a Queen, a vokális drámaiság nagymesterei legjobb alkotásaival is. Kétségkívül a történetük egyik legjobb száma, még ha gyakran háttérbe is szorul. A „Summer Lightning” vidámabb és optimistább vizekre tereli a szvitet. A kiváló orkesztrális hangszerelést és az akusztikus gitárkíséretet remek vokális harmóniák, valamint számos eső- és mennydörgés-effekt gazdagítja. A szvitet az optimista és rendkívül ugrálós „Mr. Blue Sky” zárja, egy újabb nagy sláger, ahol ismét kisüt a nap. Ez a klasszikus sem titkolja, hogy kacsingat a Beatles öröksége felé, főleg a tréfás szöveg és az ugrálós ritmus révén. A látszólagos egyszerűség ellenére gondosan felépített szám, a motívumok váltogatásában számos fordulattal. A kezdeti tapsolás és a játékosan ugrálós ritmus után szórakoztató refrén jön, és finom díszítések Lynne gitárján. Különösen lenyűgözőek az operett- és kórusszerű vokális harmóniák a befejező részben.
A „Sweet Is The Night” újabb szórakoztató pop rock dal remek refrénnel és félreismerhetetlen brit fekete humorral a szövegben. A progresszív rock rajongói a „The Whale” ambient-kísérleti instrumentális számában találják meg a számításukat. Itt a zenekar álmodozó bálnaének-effektek, változatos billentyűs futamok és számos ambient orkesztrális függöny segítségével rövid időre visszatér a prog rock gyökereihez, és újabb ezoterikus csemegét kínál. A „Birmingham Blues”, ahogy a címe is mutatja, nem hétköznapi blues rock dal, és egy birminghami zenekarnál azon szokatlan kísérletek egyikét jelenti, amelyekkel általában legalább egyszer szívesen megleptek egy-egy albumon. Ez a tréfás alkotás játékos orkesztrális hangszerelésre, lengő ritmusra, tapsolásra és Lynne néhány érdekes gitártémájára épül. Ha mindenképp ki kellene választanom az album legkevésbé érdekes számát, valószínűleg ezt választanám.
Az albumot a kiváló „Wild West Hero” zárja, az öt slágersingle közül az utolsó. A lovaglás-effektekkel induló bevezető után melankolikus zongorás szakaszba megy át, Lynne szívszaggató énekével. Érdekes, hogy a szám „cowboy” zongorarészeit Melvyn Gale csellista játszotta. Idővel számos orkesztrális futamon át előtör az optimista és hatalmas refrén, olyan szöveggel, amelyhez nem nehéz elképzelni a magányos cowboyt, aki a naplemente felé lovagol. A mostani újrakiadás bónuszszámai közül a kiváló pop rock dalt, a „Latitude 88 North”-ot érdemes kiemelni, amelynek különösen varázslatos refrénje van, olyan, amilyet csak az ELO képes megalkotni. Ennek a bonbonnak keletkezésekor csak a refrénje volt kész, Lynne a végleges formáját éppen az „Out Of The Blue” újrakiadásához csiszolta ki.
Az „Out Of The Blue” évtizedekkel később is a rockzene örökzöld klasszikusa, és szerintem a legendás zenekar legjobb albuma is (az „A New World Record” közvetlenül a nyomában). Ezt Lynne is megerősítette, aki a kísérőszövegben mindkét albumot a legnagyobb teljesítményüknek nevezte. Az ELO az „Out Of The Blue” megjelenésekor karrierje és kreativitása csúcsára ért, kiárusított arénák előtt játszott a borítón látható űrhajó alakú színpadon, és az akkori idők egyik kereskedelmileg legsikeresebb zenekarává vált. A szép idők nem tartottak sokáig, a következő albummal, a „Discovery”-vel rövid, de rendkívül érdekes diszkókalandba vágtak, majd elkerülhetetlenül fokozatos hanyatlás következett kereskedelmi és alkotói téren is, de amíg a zenei világ csúcsán voltak, a sikertörténetek egyik legszebbikét írták. Aki véletlenül még nem tudhatja magáénak ezt a remekművet a rockklasszikusok gyűjteményében, ne habozzon, és minél előbb pótolja ezt a hiányosságot.
Felállás
Jeff Lynne – ének, gitár, mini-moog, ütőhangszerek
Bev Bevan – dob, ütőhangszerek, vokál
Richard Tandy – billentyűs hangszerek
Kelly Groucutt – basszusgitár, ütőhangszerek, vokál
Mik Kaminski – hegedű
Melvyn Gale – cselló, zongora
Hugh McDowell – cselló
Producer
Jeff Lynne
Számlista
1. Turn to Stone (3:48)
2. It’s Over (4:08)
3. Sweet Talkin’ Woman (3:48)
4. Across The Border (3:52)
5. Night in the City (4:02)
6. Starlight (4:30)
7. Jungle (3:51)
8. Believe Me Now (1:21)
9. Steppin’ Out (4:38)
10. Standing in the Rain (4:20)
11. Big Wheels (5:10)
12. Summer and Lightning (4:13)
13. Mr.Blue Sky (5:05)
14. Sweet is the Night (3:26)
15. The Whale (5:05)
16. Birmingham Blues (4:21)
17. Wild West Hero (4:40)
Az album játékideje: 63:17
