Előadó: Jon Oliva's Pain
Kiadó: AFM Records
Megjelenés: 2006
Pontszám: 3.5/5
A fenébe is, mennyire nehezen ültem le, hogy megírjam azt, aminek a legendás Savatage kezében kellett volna megjelennie! Logikus, hogy Oliva a nagy Savatage-fejezet lezárásával zárjon? Nem az. A rajongóknak nem is lesz az. Neki viszont, akinek (a metalrajongók bánatára) jobban megy a Trans Siberian Orchestra áhítatos, giccses szörnyszülötteivel, ez teljesen merész lépés. A fickó azonban láthatóan mégsem tud kibújni a bőréből, így a Savatage szellemét átvitte új zenekarára, a Jon Oliva’s Painre. A fájdalom pontos szó lehet erre, hiszen az egész album csak úgy remeg és reccsen a varratoknál Jon utánozhatatlan üvöltésének dörgésétől. Hogyan kezdett hát neki Oliva az új lemez írásának? Egy szép napon odament hozzá a felesége egy poros cipősdobozzal, amelyet már éppen a konténerbe akart dobni. Biztos, ami biztos, még megkérdezte Jont: „Jon? Van itt valami értékes?” Jon pedig, ahogy belenézett, 35 kazettát talált benne, amelyekre a testvérek, az Olivák közös „jammjei” voltak felvéve! Ezek az 1979 és 1993 közötti időszakból származnak. Jon haszonnal forgatta őket az új lemez megalkotásakor, hiszen ha Criss ma is élne, a Savatage már réges-rég felhasználta volna őket. És az eredmény?
Jon hangja természetesen a „Maniacal Renderings” esetében is a stílusbeli felismerhetőség fő fegyvere. A munkamániás Jon az új albumon énekelt, zongorázott, és a ritmusgitárok nagy részét is ő játszotta fel. Ezért szól a „Maniacal Renderings” olyan „Criss Oliva-korszakos Savatage”-osan. Jon mellett ott van a teljes Circle II Circle kísérőgárda (Zak Stevens nélkül), és az új lemez még érettebb, mint a Jon Oliva’s Pain bemutatkozója, a „Taj Mahal” (2004). Érett abban az értelemben, hogy könnyebben befogadható, és még gördülékenyebben hallgatható, mint az első szülött. A nyitódal, a Through The Eyes Of The King tulajdonképpen közvetlen folytatása a The Hall Of The Mountain Kingnek, és könnyedén viselhetné a The Hall Of The Mountain King pt II címet is. Vagyis mérgező kezdés. Ráadásul Jon az éneklésével olyan minőséget tett hozzá, amely gond nélkül felveszi a versenyt a klasszikus „Hall Of The Mountain King – Gutter Ballet”-korszakos Savatage-dolgokkal. Nehéz elhinni, főleg a „Poets And Madman” helyenként teljesen átlagos hörgése után, és mégis így van. Visszatérés!
Jon sajátos „madman”-színháza, amelyet az elvesztett testvér emléke okozta fájdalom és egyfajta örök bűntudat itat át, s amely az ennyi szenvedés közepette legalább hálás ihletet ad a művésznek, olyan hitelesen van jelen az egész lemezen, hogy a hallgató bőre alá is azonnal befurakodik. Az Answer például félreérthetetlenül a When The Crowds Are Gone iránti sóvárgást idézi, ami jelzi, hogy a The Queen még ma is milyen hatalmas hatással van Jon Olivára. Az egyik legérzékibb dallam pedig kétségtelenül a Timeless Flightban rejtőzik, amely egyszerűen „kislemeznek” született, és amelyen át ismét, immár sokadszorra átsüt a példaképnek tekintett The Queen szelleme. Az album örökkévalóságának pillanata. Ez az a dal, amely arra kényszerít, hogy folyton nyomkodd a CD-lejátszó „repeat” gombját. A zongora a produkció kiegyensúlyozott hangképében, a Savatage jellegzetes riffjeinek bombasztikusságával párosulva a „Maniacal Renderings” esetében is hibátlanul működik. Persze vannak a lemezen pillanatok, amikor nem megy a klasszikus „speed eighties” metalőrjöngés nélkül, mint például a végtelenül skizoid Push It To The Limitben. Az End Times viszont az album dala! A címadó és az End Times egyszerűen azok a fajta, epikus hangszerelésű számok, amelyek Jonnak tökéletesen fekszenek, amit zeneszerzőként a Savatage-dzsel a múltban is mindig sikeresen bizonyított és itt a fickó kifejezésmódja a legerősebb. Még azt is mondanám: kihangsúlyozottan egyedi a maga egyedi stílusában.
Az album ismét az igazi Jon Oliva-lemez. Valahogy nehéz megbékélni azzal, hogy a borítóján nem a Savatage áll, de a Jon Oliva’s Pain egyszerűen az egyetlen logikus folytatása a Savatage-legendák örökségének. Visszafordulás a múltba, és a melankolikus, mégis grandiózus, emelkedett hangulat jól ismert megteremtése. A lemezen a Jon zongorája és a kórusaranzsmánok által teremtett, felismerhetően drámai hangulat ellenére a „Maniacal Renderings” produkciója elég nyerseséget és élénkséget őriz, ezzel pedig az egész lemez homályos, sötét atmoszférája még inkább az album fókuszpontjába kerül, amelynek koronája Jon sikoltozva elkövetett éneke. Az album kötelező mindenkinek, aki odavagy a Savatage-ért, és mindenki másnak, aki a metalzene egyedülálló módján hozott, magas fokú atmoszférikus sötétséget keres! Fiúk? Legközelebb kérlek, szánjatok egy kicsivel több időt arra is, hogy ízléses borítót válasszatok a következő albumotokhoz.
Felállás
Jon Oliva – ének, zongora, gitár
Matt Laporte – gitár
Shane French – gitár
John Zahner – billentyűk
Kevin Rothney – basszusgitár, billentyűk
Christopher Kinder – dob
VENDÉGZENÉSZEK:
Tony Oliva – 12 húros gitár (#11-es szám)
Anthony Oliva – basszusgitár (#11-es szám)
Christopher J. Oliva – akusztikus gitár (#11-es szám)
Christopher J. Oliva – gitárszóló (#12-es szám)
Produkció
Jon Oliva
Számlista
01. Through The Eyes Of The King
02. Maniacal Renderings
03. The Evil Beside You
04. Time To Die
05. The Answer
06. Push It To The Limit
07. Playing God
08. Timeless Flight
09. Holes
10. End Times
11. Still I Pray For You Now
12. Reality’s Fool *
12. Only You **
* digipak bónuszszám
** tincase bónuszszám
Az album hossza: 48:31
