Winter Days of Metal 2018
Szerző: Rok Klemše
Fotók: Nina Grad
Helyszín: Bohinjska Bistrica / Dvorana Danica
Koncert dátuma: 2018. 02. 03.
A Winter Days of Metal tavaly debütált Bohinjska Bistricán, és nagyon kellemes, jókora potenciállal bíró fesztiválnak bizonyult. Ezt a második kiadás csak megerősítette, idén pedig a közönség is jóval nagyobb számban jött el, mint tavaly. Ez főleg a második napon látszott, amikor a headliner Dropkick Murphysre nagyjából nyolcszázfős tömeg volt kíváncsi. A idei fesztivált, amely az egész hétből üdvözlendő módon három napra zsugorodott, az időjárás miatt pedig idén a nevét is megfelelően igazolta, az utolsó, szombati napon néztük meg, és ez a nap ismét visszaigazolta a rendezvény kellemes, családias hangulatát.
A fesztivál utolsó napját a brit Novacrow nyitotta, akik már a tavalyi Metaldaysen bemutatkoztak a szlovén közönségnek – ezt is csak a Google árulta el nekem, pedig még meg is néztem őket. Mivel akkor a legkevésbé sem győztek meg, elmerültek a feledésben, a mostani show után pedig még gyorsabban el fognak felejtődni. A Novacrow legyengülve lépett a Dvorana Danica színpadára: a dobosuk ügyetlenkedett egyet a Bohinjska Bistrica-i vízi parkban, és a sérülése miatt át kellett adnia a helyét a ritmusgépnek. A látottak és hallottak alapján a Kittie vezette zenekar ezért az egészet félvállról vette, a koncertet inkább viccnek fogta fel, mint komoly dolognak. A játék színvonala ugyanis teljesen alárendelődött a túlzottan színpadiaskodó Kittie és a basszusgitáros show-jának, aki veszett majomként tombolt a színpadon, és szinte többet volt a színpad alatt, mint rajta. A hangszere közben többnyire csak dísz volt, mert nem is volt bedugva. Egyébként a Novacrow valamivel keményebb gitárpopként szól, így a fellépésük nagyjából az órát bámulásról szólt, hogy mikor lesz már vége.
Valamivel jobb volt a folytatás a spanyol Immorgonnal, legalábbis ami az előadást illeti, mert az sokkal magasabb szinten volt, mint az elődöknél. Csakhogy ennél sokkal jobban kirítt, hogy a barcelonai srácok láthatóan súlyos identitásválsággal küzdenek, ami már abból látszott, hogy láncingben és sörivó szarvakkal vonultak színpadra. Igen, a spanyolok vikingekről énekelnek, és ami még rosszabb, ezt a benyomást a teljes vizuális megjelenésükkel is próbálják erősíteni, ami nagyjából olyan, mintha egy mariborí zenekar nindzsának öltözne, és katanákról énekelne. Az Immorgon egyébként a jó hang és a magabiztos fellépés ellenére is túlságosan az Ensiferumra és – ki másra – az Amon Amarthra emlékeztetett.
Az utak állapota miatt az előző este lemondta fellépését az olasz Hour of Penance, sajnos ugyanezt az utat választotta a norvég black metal csapat, az Endezzma is, így az ő koncertjük is elmaradt. Hosszabb szünet után a német „nautikus” funeral doom metal banda, az Ahab lépett színpadra, a műfaj egyik legbecsesebb neve, és egy jó órán át be is bizonyította, miért az. A zenekar nevét természetesen Ahab kapitány ihlette Melville irodalmi klasszikusából, a Moby Dickből, a tengeri tematikát pedig kiválóan kapcsolták össze a lassú, nyomasztó és fenyegető doom metallal. Az Ahabnak a zenéjük meglehetősen nehéz természete ellenére – ami nem mindenkinek való – sikerült csodálatos atmoszférát teremtenie, amelyet az egyébként ultralassú doom változatos dinamikájával építettek fel. A németek pontosan tudják ugyanis, mikor kell a tenger sötét mélységeiből visszhangzó lassú hipnotikusságból a brutális, kérlelhetetlen óceán kellős közepére taszítani minket. Ezt főleg a dallamos gitártémák és a tiszta ének, valamint a masszív akkordok és az állati growl váltogatásával érik el. Utóbbi irgalmatlanul fogta körül a közönséget, mint egy óriáskalmár csápjai, és az Ahab csak az utolsó megszólaltatott hangnál engedett ki a szorításából.
Még brutálisabb satuba fogtak minket a záró nap főszereplői, a legendás holland Asphyx, akik a 2014-es Metaldays óta először tértek vissza Szlovéniába, és ez egyben a 2018-as év legelső koncertjük is volt. Messziről látszott, hogy a holland négyes kiéhezett a színpadra, és arra, hogy nyers, zsíros death/doom metallal fojtogassa a közönséget. A Metaldaysen akkor még friss Deathhammert népszerűsítették, most a tavalyelőtt megjelent Incoming Death is terítéken volt, a zenekar pedig a Death… The Brutal Way remek választásával és a kilencvenes évekbeli vaskos klasszikusokkal fűszerezte a műsort. A kiváló hangzásnak köszönhetően szépen előbuggyantak Paul Baayens perverzen mocskos riffjei és a kiváló van Drunen beteg éneke, aki az évek ellenére sem veszít semmit az erejéből és a meggyőző hatásából. Időnként ugyan hallatszott, hogy a srácok az első idei fellépésükre koccintottak is egyet, mert néhány számot a szokásosnál is jóval gyorsabban toltak le, de a Deathhammerhez, a Scorbuticshoz és a Last One on Earthhöz hasonló csúcshimnuszok és a záró M.S. Bismarck után a nyakam másnap úgy fájt, mint régen. Így kell egy headlinernek!
A Winter Days of Metal 2018 igazi búcsúját a német grind kecskék, a Milking the Goatmachine szolgáltatta, de a közönség addigra már elfáradt, az utolsó fellépőket jóval kevesebben nézték. A Milking the Goatmachine egyébként sem kínál többet az átlagos grindnál, engem személy szerint hamar untatni kezd. Most sem hagytak bennem mély nyomot, a Winter Days of Metal 2018 lezárása ennek ellenére rendben volt. A fejlődő fesztivál ugyanis idén is jó benyomást keltett, csak megerősítette nagy potenciálját, és bebizonyította, hogy nagyon is üdvözlendő élénkítése a koraőszi-téli koncertszíntérnek, amely egyébként többé-kevésbé halott. Bárcsak a fesztiválnak a jövőben sikerülne leküzdenie azt az akadályt is, amelyet leginkább az jelent, hogy a kora téli hónapokban meglehetősen kevés zenekar turnézik.
Setlist
ASPHYX:
1. Vermin
2. Candiru
3. Division Brandenburg
4. Wardroid
5. Death the Brutal Way
6. Asphyx (Forgotten War)
7. Deathhammer
8. Scorbutics
9. We Doom You to Death
10. Wasteland of Terror
11. Forerunners of the Apocalypse
12. The Rack
13. Last One on Earth
— ráadás —
14. M.S. Bismarck
Képgaléria



















































