Amikor nem minden megy a tervek szerint… (2014)

0 15

Helyszín: Velden am Wörthersee / Bluesiana Rock Cafe / Ausztria
A koncert dátuma: 2014. 08. 19.
Látogatók száma: 100
Jegyár: 37,00€ (foglalással) / 41,00 € (a koncert napján) / 31,00€ (diákoknak) / 21,00€ (21 év alatt)

A Bluesiába, a Velden szélén megbújó kis klubba augusztusban az ember elvileg arra számít, hogy kellemesen lassú mozdulatok közepén, jó zene mellett szaunázik majd. Az idei, kifejezetten nem indiánnyárias nyáron (már ha egyáltalán nyárnak lehet nevezni) azonban nem kellett bikinit húzni ahhoz, hogy ellátogass ebbe a kedves klubba az osztrák Wörthersee partján. A hűvösebb idő a Bluesia-látogatásnak kifejezetten jót tesz, mert egy tipikus nyári napon tényleg fojtogatóan meleg tud lenni odabent. Most azonban másként gondoskodtak a hőségről – a színpadot ugyanis újra, de idén először, a Bluesiana régi ismerőse, Eric Sardinas fűtötte be a kísérőivel, a Big Motorral.

Hogy ezúttal nem minden megy majd a tervek szerint, az már a koncert előtt kiderült: a klub tulajdonosa, Gudrun Kofler már egy nappal korábban a Facebookon kért segítséget az esetleges látogatóktól, mert az amerikai United Airlines elveszítette Eric mindkét gitárját. Gudrun azt kérte, hogy ha valaki tud, hozzon magával a koncertre valamilyen hangszert. A jó emberek persze azonnal jelentkeztek, mi ketten pedig egy csipetnyi kíváncsisággal – vajon hogyan boldogul a rezonátorok mestere más gitárokkal? – elindultunk észak felé.

Amikor valamivel fél kilenc előtt megérkeztünk a Bluesiana elé, a klub ajtaja még zárva volt, előtte pedig már gyülekeztek az első rajongók, akik elmondták, hogy bent még zajlik a hangpróba. Ez szokatlan volt, hiszen a Bluesiana ajtaját általában este nyolckor nyitják a közönségnek. Ezúttal viszont Ericnek valószínűleg mégiscsak több időre volt szüksége a felkészüléshez, de az is lehet, hogy a pótgitárok csak elég későn értek a klubba. Nos, kint még csak pár percet vártunk, aztán a személyzet beengedte az első látogatókat.

A Bluesiana belsejébe lépve olyan melegség fogott el minket, mint amikor egy fárasztó munkanap után hazaérsz a saját lakásodba. A falakról Eric Sardinas 2013-as koncertjének fotói ragyogtak, a hangszórókból pedig a múlt nyugodt, szelíd zenéje szólt. A modern ritmusok rajongóinak a Bluesiana-látogatást tényleg nem ajánljuk.

A színpadot ezúttal Sardinas klasszikus rezonátorai helyett elektromos Gibsonok díszítették. A közönség kezdett megtelni a klubot, de szerintem a számuk nem igazán haladta meg a százat. Pontban tízkor aztán megjelent a színpadon a nagyon várt trió. Ezúttal meglepően jókedvűen. És meglepően bőbeszédűen. Ehhez valószínűleg hozzájárult a jó öreg barát, Jack Daniels is, akit a tagok pohárban a színpadra is magukkal hoztak. Eric a bevezető köszöntés után rögtön elmondta a közönségnek, hogy a gitárjai Európába érkezéskor eltűntek (Levell Price basszusgitáros hozzátette, hogy valószínűleg valahol Afrikában vannak), és megköszönte mindenkinek, aki segített neki, hogy mégis fel tudjon lépni. Az elektromos Gibson hangolása közben azt is elmondta, hogy fogalma sincs, mit csinál, és hogy mi lesz ebből a koncertből. Azt azért nehéz lenne mondani, hogy nem tudta, mit csinál, az viszont tény, hogy a közbeni hangolgatás és a különféle rögtönzött hangszeres betétek a megszokottnál jóval nagyobb részt vettek el a koncert idejéből. Ez azonban nem vette el Eric kedvét. Rutinosan végigvonult régi slágerein, amelyek közül nem hiányoztak az állandó darabok, mint a Road to ruin, a Get down to whiskey vagy az I can’t be satisfied, és néhány feldolgozással is színesítette a műsort, amelyekkel zenei példaképei előtt tisztelgett, külön megemlékezve a nemrég elhunyt Johnny Winterről is. Nagyjából egy óra játék után Eric rövid szünetet jelentett be egy kis felfrissülésre, de miután már letette a gitárt, visszavette a kezébe a számára oly kedves hangszert, és azt mondta, hogy a szünet előtt még eljátszanak egyet. Két társa, Levell Price basszusgitáros és Bryan Keeling dobos ragaszkodott hozzá, hogy menjenek szünetre, ezért Eric a kölcsönkapott Gibsont kölcsönkapott rezonátorra cserélte, és egyedül énekelt és játszott a rá jellemző akusztikus módon – a mikrofont a gitár közepére irányítva, ő maga pedig jellegzetesen rekedt hangján mikrofon nélkül énekelt, a dal ritmusát pedig azzal hangsúlyozta, hogy a jól ismert módon a cowboycsizmái sarkával verte a fa színpadot.

Rövid szünet következett, majd a zenészek, továbbra is jó kedvvel felvértezve, visszatértek a színpadra. Megint hosszas hangolás és a gitár „beülése” következett. Eric játékát nézve az az érzésed, hogy a gitár élő lény. Úgy tűnik, hozzászokik a gazdájához, ahogy a gazda is hozzászokik. Eric Sardinas rezonátorai megszokták az ő olykor nőiesen gyengéd, máskor állatiasan durva fogásait, ezen a koncerten viszont néha úgy tűnt, hogy a kölcsönkapott gitárok kissé ellenkeznek Ericcel. Néha hangosan vonyítottak játék közben, mígnem a vége felé az egyik gitár végleg fellázadt, és elszakadt a legvékonyabb húr. Eric elnevette magát, és bejelentette, hogy pár perc múlva visszatér. Eric nem tervezett levonulását Levell és Bryan egy basszusszóló kihasználására használta. Ez a szám már a legutóbbi néhány fellépés állandó része, és talán Levell gondolkodhatna valami újon, legalább a Sardinas-koncertek gyakori látogatói kedvéért. Eric a szóló közepén tért vissza a színpadra egy újonnan felhúrozott gitárral, még mindig mosolyogva. A turné minden gitáros balszerencséje ellenére sem mutatott semmi különösebb gyengédséget és megértést a fogásaihoz nem szokott hangszerekkel szemben – még lelkesebben forgatta őket a kezei között, gondosan dörzsölte a húrokat, és a mikrofonállvány ellen is csapkodta őket. Úgy tűnik, a rövidebb szünet a gitárnak is tanulságul szolgált, mert beletörődött a sorsába, és ezúttal szépen együttműködött Eric mutatványaiban.

Végül Eric egy újabb meglepetést jelentett be: a színpadra hívta Fabio Drusint és Anthony Bassót, az olasz W.I.N.D. tagjait, akik évekkel ezelőtt már játszottak a Bluesianában Eric Sardinas előzenekaraként. Anthony fogta a sarokban álló Les Pault, Fabio az énekben váltogatta Erickel, a játszott dalt pedig szájharmonikázással színesítette. Eric lelkesen mutatta be az új tagokat a színpadon, hátrébb húzódott, és rájuk irányította a figyelmet. Egyszer csak kicsúszott a talaj a lába alól, és csúnyán leesett a színpadról. A színpadon lévő zenészek rutinosan játszottak tovább, a színpad alatti tömeg pedig körbeállta a mozdulatlanul fekvő Ericet, és felsegítette. Eric mosolyogva visszabicegett a színpadra, integetett a közönségnek, elmondta, hogy az esés nagyon fájt, valószínűleg megsérült a lába, de a W.I.N.D.-del azért még eljátszik egy számot mindenkinek, aztán sajnos el kell köszönnie, és minden bizonnyal kórházba kell mennie. Dübörgő, biztató taps hallatszott, aztán megszólalt egy újabb feldolgozás. Eric bátran összeszorította a fogát, és még a gitárral is megpróbált kicsit ugrálni a színpadon, de hamar rájött, hogy jobb lesz, ha csak a mikrofonnál áll, és elénekli a részét. A szám végén dübörgő taps következett, az öttagú társaság pedig elköszönt, és a körülmények összejátszása miatt ezúttal ráadás nélkül zárta le a fellépését.

Meglepetésekkel teli este. Néhány kellemesebb, néhány kevésbé. Jó volt viszont látni, hogy egyik sem rontotta el a hangulatot a trió tagjai között, akik ezúttal talán nem szóltak annyira összeszedetten hangokban és ritmusokban, de szívvel, odaadással és a zenének való teljes elkötelezettséggel megmutatták, mit jelent nagynak lenni a színpadon. Ericnek így mielőbbi gyógyulást kívánunk, és reméljük, hogy hamarosan újra láthatjuk a színpadon – természetesen a Bluesianában. Ekkor már megint a rezonátoraival.

Képgaléria

Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik