Szerző: Urban Bolta
Helyszín: Schleyer-Halle / Stuttgart / Németország
A koncert dátuma: 2013. október 14.
Látogatók száma: 12 000
Jegyár: 61€ – 91€
Rengeteg olyan amerikai, blues- és klasszikus rock gyökerű zenekar van, amely évek, sőt évtizedek óta megfosztja az európai közönséget a koncertjeitől. Nálunk nem sokan dicsekedhetnek azzal, hogy volt alkalmuk élőben látni a Grand Funk Railroadot, a Chicagót, a Mountaint, a Heartot vagy a Kansast… ebbe a ligába pedig természetesen a Fleetwood Mac is beletartozik. Bár az új évezredben ezen az őszön „már” negyedszer tértek vissza az Öreg Kontinensre, európai turnéik vagy rendkívül rövidek, vagy a szlovén rajongók számára elérhetetlen távolságban zajlanak – a szigetországban, Skandináviában, a Benelux államokban, illetve Közép- és Észak-Németországban. Sokat elmond, hogy a Fleetwood Mac-kel még a kilenctagú szlovén stuttgarti expedíció legidősebb és legtapasztaltabb tagjai sem találkoztak eddig, pedig Stuttgart volt a számunkra legközelebbi állomás a jelenlegi világturnéjukon.
A Fleetwood Mac az „Extended Play” (2013) EP megjelenése után vágott neki a turnénak, ez volt az első stúdiómunkájuk több mint tíz év után. Az elmúlt években a zenekar teljesen szunnyadt, tavaly az amerikai sajtóban már az is felmerült, hogy egyáltalán fellépnek-e még valaha együtt. Most viszont nemcsak színpadra állnak, hanem új stúdióalbumot is rögzítenek, így az európai turné egyben kikapcsolódást is jelent nekik a hosszú stúdióórák után.
Amikor megérkeztem Stuttgart szélén a Schleyer-Halle elé, eszembe jutott, hogy ebben a csarnokban két éve az Iron Maiden fellépését néztem végig. Az óriási színpad pedig csak egyet jelenthet: hogy a Fleetwood Mac a kereskedelmi csúcspontja óta eltelt évek ellenére is igazi rockóriásnak számít, még ha a rádiókban ma már inkább kivétel, mint szabály, hogy játsszák őket. A nézők között az idősebb generáció képviselői domináltak, akik már a koncert előtt szó szerint megrohamozták a jegypénztárakat, így az est hetekkel előre elkelt.
A közmondásos német pontosságnak megfelelően a koncert alig néhány perccel a meghirdetett időpont után elkezdődött. A találkozót a Second Hand News nyitotta, a csarnok teljesen elnémult, és meghitt fogadtatást készített a nyolc színpadon álló zenésznek. A klasszikus tagok – Stevie Nicks (ének), Lindsey Buckingham (gitár, ének), Mick Fleetwood (dob) és John McVie (basszusgitár) – mellett a koncertfelállást Brett Tuggle (billentyűk, gitár, vokál), Neale Heywood (gitár, vokál), valamint a két vokalista, Sharon Celani és Lori Nicks egészítette ki. Ez a igen színes hangzásvilág, amely jól kitöltötte a teret, a klasszikus négyes helyenként sántító teljesítménye mellett a Fleetwood Mac-es fellépés egyik legfényesebb pontja volt. Az nyitódal után Mick Fleetwood levette a kalapját, és előbukkant az ősz haja. Úgy tűnik, most aztán tényleg komolyra fordul a dolog!
A Fleetwood Mac a repertoár nagy részét a hetvenes évek második felének klasszikus korszakából állította össze, közéjük pedig beszúrt néhány újabb dalt, miközben végig ügyelt a hangulati egyensúlyra, amit olyan slágerek, mint a Dreams és a Rhiannon, valamint közbeékelt akusztikus megállók kombinációjával ápoltak. Bár a zenekar a bluesból indult, a hetvenes évek második felére a női és férfi ének, valamint a hipermelodikus vokálok kombinációjával csiszolódtak tökéletesre, ami élőben is erősnek és fertőzőnek hatott. A Big Love előadása után a színpadon csak a két központi Fleetwood Mac-figura maradt: Stevie Nicks és Lindsey Buckingham. Jött az akusztikus rész! Míg Lindsey nem spórolt az energiával, és végig higgadtnak, megbízhatónak hatott, addig a mára 65 éves nagyi Stevie egyre gyakrabban vitte vissza a közönséget évtizedekkel korábbra a közbeszólásaival, így ügyesen a legyengült formájáról a múltidézés nosztalgiájára terelte a figyelmet. A szimpatikus csevegés csúcspontja a Without You felkonferálásakor érkezett el: Stevie egy tucatnyi percig tartó történetben mesélte el ennek a 40 éves dalnak a legapróbb részleteit is, pedig a dal hivatalosan csak idén jelent meg.
A koncert igazi produkciós falat is volt, hiszen a háttérben óriási kivetítők díszelegtek, és a legendákkal való találkozást vizuális élménnyel is megfejelték. Éppen ez a sokoldalú zenei és vizuális látványosság rejtette el egy egérlyukban a színpad bal oldalán John McVie basszusgitárost, akit a tagok név szerinti bemutatásáig teljesen észre sem lehetett venni. Karakterében szerény volt Buckingham gitáros hozzáállása is, aki viszont az idő vasfogától már megrágott zenekar legerősebb pillérének bizonyult, akár a Never Going Back Again akusztikus pillanatáról, akár az Eyes of the World pörgősebb előadásáról volt szó, ez utóbbiban a vezető énekes szerepét is magára vállalta. A koncert utolsó részében egy rövidebb szólóval végre Mick Fleetwood is kapott lehetőséget, a jó kedvű dobos az alap dobfelszerelést egész sor kiegészítővel gazdagította, a gong sem hiányozott közülük. A sasszeműbb látogatóknak sikerült megfejteniük a pontos dobolása titkát – a háta mögött ugyanis egy segítő rejtőzött, aki végig támogatta, és időnként még a bőrét is megmentette. Kor ide vagy oda, megérdemli az a néző, aki egy hegynyi pénzt fizetett a jegyért, ezt a lekicsinylő hozzáállást?
Maga a zárás, két ráadással, egyfajta csúcspontként hatott, időutazásként vissza abba a korba, amikor a rádióhullámokat még az ősi hagyományú zene uralta! A Go Your Own Way, a Don’t Stop és a Silver Springs slágerek békés természetük ellenére dinamitként robbantak, és a nézőtéri ülésekből egyenesen a színpad elé lőtték a jó kedvű hallgatók áttekinthetetlen tömegét. A zenekar és a közönség közötti köteléket, amelyet főleg Stevie Nicks épített az elejétől fogva, végleg megpecsételték, még ha egy kissé patetikus betét árán is: az utolsó ráadás előtt a két egykori pár, Stevie és Lindsey kéz a kézben lépett a színpadra.
Bár néhány kulcstag formája megkopott, a Fleetwood Mac pályafutása őszén is megér egy koncertet, főleg ha még soha nem láttad őket élőben. A gazdag hang- és látványvilág remek kiegészítője volt az első hallásra egyszerű Fleetwood Mac-örökségnek, így a hangulat az egyik legsikeresebb amerikai rockzenekar kincstárában tett két és fél órás utazás alatt végig kellemes maradt.
Setlist
1. Second Hand News
2. The Chain
3. Dreams
4. Sad Angel
5. Rhiannon
6. Not That Funny
7. Tusk
8. Sisters of the Moon
9. Sara
10. Big Love
11. Landslide
12. Never Going Back Again
13. Without You
14. Gypsy
15. Eyes of the World
16. Gold Dust Woman
17. I’m So Afraid
18. Stand Back (Stevie Nicks song)
19. Go Your Own Way
———
20. World Turning
21. Don’t Stop
——–
22. Silver Springs
23. Say Goodbye
Képgaléria
