Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Velden am Wörthersee / Bluesiana Rock Cafe / Ausztria
A koncert dátuma: 2013. május 20.
Látogatók száma: 40
Jegyár: 25,00€
Dave Kilminster és Murray Hockridge két brit zenész mérgező párosa, akik szívből jövő szenvedélyükkel messzebbre jutnak, mint amit az átlagos hallgató füle egyáltalán érzékel! Szó szerint átszitálják az ember lelkét. Mivel szlovén földön eddig legfeljebb egy-két ember hallott Kilminsterről, azt is csak a Roger Waters-turnék hivatalos promóciós szövegeiből – Dave ugyanis Waters koncertgitárosa, vagyis a „pótlólagos David Gilmour” –, nem árt, ha a két zenészt bevezetésként „futólag” bemutatjuk.
Murray Hockridge, aki a brit Peterborough városából származik, kivételes jazz / rock / blues / soul énekes, aki egyedi hangját mesterien kapcsolja össze az akusztikus folkgitár képekben gazdag kíséretével – ez utóbbi a fingerpicking és a klasszikus pengetés kombinációja. Énekes adottságait néhai apjától, Edmundtól örökölte, akit szintén kiváló énekesnek és színpadi előadónak / színésznek tartottak. Murray néhány évig testvérével, Steve-vel is együtt dolgozott producerként, a testvére stúdiójában. Útja Dave Kilminsterhez vezette, és 2011-ben kiadtak egy albumot a különböző előadók klasszikus slágereinek kiváló akusztikus feldolgozásaiból „Closer To Earth” címmel; ezek a dalok így vagy úgy az alkotói inspirációjukat jelentik. 2012 elején Murray még a tehetségkutatók csatájába is belevetette magát (a BBC „The Voice Of UK” című műsoráról van szó), ahol a 30 000 jelentkező kemény mezőnyében bejutott a legjobb negyven közé.
Murray Hockridge-dzsel ellentétben Dave Kilminster alaposan megbecsült, ismert név azokban a zenei körökben, ahol számít a minőség. A hetvenes évek elején még zongorázott, a hetvenes évek második felében váltott gitárra, és tanítani is elkezdett. Ma a guilfordi Modern Zenei Akadémián tanít. A gitáros érdekessége, hogy valójában balkezes, de úgy tanult meg játszani, mintha normál jobbkezes lenne. Go-kartozás közben súlyos sérülést szerzett a jobb csuklóján, ami arra kényszerítette, hogy jobbkezes gitárjátékstílust tanuljon. Kilminster évek óta a „Guitarist” magazin állandó rovatvezetője. Egy halom gitártankönyvet és gitároktató DVD-t adott ki. A fickó doktorált a gitár univerzumában, ebben nincs kétség. És az eddigi zenei karrierje? Keith Emerson, az ELP tagjának élő zenekarában gitározott, majd Roger Waters koncertgitárosa volt 2006 és 2008 között, valamint 2011-2013-ban. Ismertek az együttműködései John Wettonnal, Ken Hensley-vel, Carl Palmerrel, Qiangóval, a The Nice-szal, Guthrie Govannel,… John Young (Quango) egyszer azt mondta Kilminsterről, hogy Hendrix óta a legjobb gitáros. Röviden: Kilminstert a Brit-szigetek történetének egyik legnagyobb zenei tehetségének és gitárvarázslójának tartják!
Ezúttal a Bluesiana látogatottsága az elvárások alatt maradt. Abban a térben, ahol a színpad áll, asztalokat állítottak fel. A végén mégis úgy 40 fő volt bent. Kilminster és Hockridge este tíz óra körül lépett színpadra, abban bízva, hogy még többen gyűlnek össze. Mindegy. Nem törték a fejüket a gyenge látogatottságon. Már az Elton John-standard, a Rocket Man nyitó újraértelmezésével hipnotizálták az egész közönséget. Kilminster rögtön jelezte, hogy nem hiába volt Roger Waters „The Dark Side Of The Moon” turnéinak koncertgitárosa, hiszen a Rocket Man átaranzsálásához a Pink Floyd-szám, a Great Gig In The Sky slide-gitáros nyitófrázisának motívumát használta alapul. Kilminster a jobb kezében e-Bow-t tartott, a bal kéz ujjára slide-ot húzott, a munkáját pedig egy óriási volume pedállal irányította. Több számot „oldott meg” így, köztük a Losing My Religiont (orig. R.E.M.), a With Or Without Yout, nem sokkal később pedig a repertoárra került a Pink Floyd univerzum egyik legszebb kompozíciója, a Comfortably Numb is, amelyben az akusztikus gitáron újraélt befejező szólóval elképesztette a jelenlévőket. Mágikus és egyedi! Ebbe a kulisszába illeszkedett bele Murray érzéki hangjával. A fickó kivételes. Három oktávot is képes átfogni, a hangszíne pedig mintha a soul popra született volna. Egyesíti ugyanis az olyan énekesek hangi akrobatikájának színgazdagságát, mint például Prince vagy Stevie Wonder! Igen. Murrayben határozottan van valami „fekete”. Fantasztikus hangszínével különösen az olyan számokban rázta meg a közönséget, mint a Hallelujah (orig. Leonard Cohen) – Jeff Buckley-féle változatban játszva –, továbbá a Move On Up (orig. Curtis Mayfield), a Crazy (orig. Gnarls Barkley), a saját szerzeményű Can’t Wait For The Summertime és a Jesus To A Child (orig. George Michael).
Ez a kivételes énekkarakter, a két akusztikus gitár rendkívüli kíséretének kollázsába zárva, Kilminster gitáros kunsztjaival kovászosan megsózva olyan erős érzéseket és reakciókat váltott ki, hogy maga Dave Kilminster a Hallelujah előadása után könnyekben tört ki (később egyik felkonferálásában be is vallotta: „Oh,… I’m such an emotional wreck tonight!”). Miután a két zenész óriási ovációt aratott a Comfortably Numb előadásával, Kilminster azt mondta, el van ragadtatva a közönség közreműködésétől, mert akkora zajt csapnak, mintha 10 000 ember állna a színpad előtt.
Kilminster a főénekes szerepében is kipróbálta magát. Az éneklés nagyon megy neki! Így hallhattunk két saját szerzeményt a „Scarlet – The Director’s Cut” (2012) című szólóalbumáról, mégpedig a Just Crazyt és közvetlenül a vége előtt a Brightest Start. Valamivel kevésbé sikerült csak Robert Plant vokális vonalainak újraértelmezése, amikor a Led Zeppelin igényes Rain Songjának vágott neki. A szám felvezetése előtt valaki bekiabálta, hogy „Stairway To Heaven”, Dave pedig színpadiasan reagált a helyzetre: „Who said that?!?!? ”, és a kijárati ajtó felé mutatott. Persze tréfás módon.
Egyes feldolgozások Murray és Dave kezében annyira átalakultak, mintha teljesen új dalok lennének. Hendrix All Along Watchtower című számánál az első versszakig szinte lehetetlen volt kitalálni, melyik dalról van szó. Néhány szám Hockridge és Kilminster változatában még több dallamot adott, mint az eredeti. Ez minden bizonnyal igaz az R.E.M.-szám, a Losing My Religion változatára, de az imént említett All Along The Watchtowerre is.
Ez egy szó szerint elállította a lélegzetet koncertélmény volt. Organikus, ősi, természetes! Csak ének, akusztikus gitár és ütőhangszerek. Teljesen meztelenül és smink nélkül! Semmi torzítás. Kilminster természetesen a legtöbb számba beleszőtte kivételes gitártudását, ami erősítette a koncert dinamikai ívét, és fenntartotta a légkör rendkívüli ünnepélyességét a Bluesiana ezúttal különösen intim klubterében. A szenvedély és az érzelmek túlcsordulása mellett. Egy szóval: egy újabb tökéletes varázslat az érzelemkifejezés egyik formájából, a zenei művészeten keresztül! Reméljük, hogy a két fickó kiad egy új közös stúdióalbumot, lehetőleg minél több saját anyaggal, és minél hamarabb újra feltűnnek majd valamelyik Szlovénia közelében tartott koncerten!
Képgaléria
